Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 3. kötet (28-33. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 3. (Budapest, 1887)
Végh Arthur: Lachaud védőbeszédei [28., 1886]
15 cserbe a császárnét, a kinek pedig csak rövid idővel azelőtt mondta e hangzatos szavakat: «Asszonyom, ha kell, a törvényhozó testület palotájának lépcsőin vágj’ a Tuileriák küszöbén öletem meg magamat felségedért», majd később: «Katona, katholikus és breton vagyok, kész meghalni felségedért.» És ilyen nyilatkozatok után, szeptember 3-án este, a mikor a sedani katasztrófa híre Párisba érkezik, s a mikor nem lehet kiszámítani, hogy minő újabb katasztrófák következnek, Henri Chevreau lélekszakadva rohan Trochu tábornokhoz, e szavakkal: «Jöjjön, tábornok úr, a császárné meg van törve; szörnyű kínokat szenved, mint uralkodóné, mint hitves és anya. Egy vigasztaló, résztvevő szó az ön részéről le fogja csillapítani. Nemcsak a császárnénak, hanem a nőnek és anyának is szüksége van önre». «Van-е valaki — kiált föl Lachaud — a ki a szánalmat megtagadja az idegentől ? Nem tartozik-e részvéttel lenni azon nő iránt az, a ki felfogadta, hogy palotája kapuja előtt hal meg? «De a tábornok úr fáradt; nem ebédelt, elmegy majd ebéd után ! És nem ment el. «Itt van, uraim, itt fekszik a per súlypontja. «Hagyjuk az ismert és ismeretlen nagy csatákat, feledjünk mindent. Itt van egy nő, a ki szenved, a kinek szüksége van önre. Csak egy utczán kell keresztül menni. Csak egy ajtót kell kinyitni. A kormányzó s a császárné palotája közt egyenes összeköttetés van. Appellál szánakozásra s ön nem érzett szánalmat iránta, ön, a ki megesküdött, hogy meghal érte. Kérdem, uraim, olyan tény-e ez, a melyet ne volna jogunk emlékünkbe visszaidézni ? Hallják Trochu tábornok válaszát: ő le akart mondani, egyenetlenségben volt a miniszterekkel! A miniszterek! a lemondás! A politika tehát kiszárítja a sziveket? Lényeges-e az, hogy ön dominálja Palikao tábornokot vagy hogy ő legyen felebb- valója önnek ? Az a lényeges, hogy ennek a kétségbeesett asz- szonynak, a ki önhöz fordul, fog-e ön egy vigasztaló szót mondani? Ön ezt nem tette». S így folyt ez Lachaud ajkairól egy álló órán át, mint az áradat. A megindító eszközök mellett, a pathos magaslatán, az indignatio tör ki belőle, a mikor Trochu tábornok gyors átvonulását, a republicanus táborba való átcsapását fejtegeti. «S önök, esküdt uraim, azt akarják, hogy ily tettek észre15
