Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 3. kötet (28-33. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 3. (Budapest, 1887)
Végh Arthur: Lachaud védőbeszédei [28., 1886]
10 kos hírében állt. Egyébként ismert és kedvelt egyéniség minden salonban. Madame Barucci estélye, a mint el lebet képzelni, vígan folyt le s vacsora után Garcia indítványára, egy kis baccarat járta. Garcia adta a bankot s nyert szakadatlanul. A mikor a bankban 64,000 frank volt, Miranda azt mondta, bogy «tartom» és — vesztett. Immár 128,000 frank volt Garcia kezei közt, a midőn Feuilhade de Chauvin egyszerre csak véget vetett a partiénak. Azt sütötték ki, hogy Garcia nem játszott szabályszerűleg s hogy a házi asszony kártyái közé idegen kártyák voltak keverve. Majd Garciára nyíltan kimondották, hogy csalt és hamisan játszott. S a mint annyit bevallott, hogy ő az általa hozott kártyával játszott, kényszerítni akarták, hogy a nyert pénzt adja vissza. De a mint kijelentette, hogy ő nincs azon helyzetben, hogy az egész összeget megtéríthesse, az az indítvány tétetett, hogy ki kell kutatni minden jelenlevőt. Mindenki készséggel vetette magát alá a kikutatásnak. Erre Garcia a nála levő pénzt szerteszét szórta a teremben, úgy, hogy valóságos bankjegyvadászatot tartottak. Az egész jelenet alatt Calzado távol tartotta magát, egy kukkot se szólt és kereken megtiltotta, hogy őt megmotozzák. Notabene, az egyes partiekban, Calzado több ízben mutyiban volt Gardával. Vonakodása bizonyosság volt arra nézve, hogy ő Garcia bűntársa. így került Garcia és Calzado a törvényszék (tribunal de pobce correctionnelle de la Seine) elé. A tárgyalási napon egész Páris a törvényszéki épületbe, vagy legalább is felé özönlött. Háromnegyed órába került, mig a terembe belépő elnök az ülést megnyithatta. Calzado ügyvéde Lachaud volt s mindent elkövetett, hogy védenczét tisztára mossa. Egy sereg bizonyítványt olvasott fel: Cuba helytartójától, a honnan Calzado származott, a művészektől, és művésznőktől, a kiket Calzado, mint operaigazgató szerződtetett a Théatre Italien-hez, Tamberlicktől és madame Alboni- tól; igyekezett az ódiumot egészen Garciára hárítani; iparkodott kimagyarázni védencze tartózkodó magaviseletét, felhozva, hogy mindenki, a maga módja szerint, véralkatához képest, indigná- lódik s nem mindig azoknál legerősebb az indignatio, a kik torkuk szakadtából kiabálnak, vannak, a kik egy árva szót se szólnak s ezek a legszerencsétlenebbek; — hiába fordult az esküdte
