Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 2. kötet (13-17. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 2. (Budapest, 1885)
Plósz Sándor: A polgári peres eljárás reformja [15., 1883]
7 hogy azok nem is akarnak szó szoros értelmében vett periratok hanem csak iratok, értesítések lenni. Azt mindenki természetesnek fogja találni, hogy akkor, ha az írásban előzetesen folytatott tárgyalások után szóbeli szerződés köttetik, a szó és nem az írás lesz az irányadó. Ép oly világos az is, hogy akkor, ha a tárgyalás előkészítéséül azt írja valaki: az ellenfél ezen állítását beismerem, azaz be fogom majd ismerni, e beismerés még nem bíróság előtti beismerés, azaz nem perbeli cselekmény. Hogy mennyiben tekinthető bíróságon kívüli beismerésnek, azaz bizonyítási oknak, ez más kérdés, melynek eldöntése más körülményektől, nevezetesen a beismerő tudomásától és szándékától függ; mert ha tájékoztatásul azt írom: e pontot, mint lényegtelent az ügy egyszerűsítése végett beismerem, e nyilatkozat nem fogja a bírót a pont valóságáról meggyőzni. Nincs tehát semmi esztelenség, semmi elvhajsza abban, ha az előkészítő iratokat bíróságon kívüli cselekményeknek tekintjük és ennélfogva nem ruházzuk fel azokat azon erővel, melyet a perbeli cselekményeknek tulajdonítunk. Csak nem akarja talán senki a római jogászokat elvhajhászoknak bélyegezni, mert az actionis editiót, az actionis portulatiótól igen élesen megkülönböztették, az előbbinek czélját Ulpian tanúságaként abban látván «ut sciat reus, utrum cedere an contendere ultra debeat, et, si contendendum putat, veniat instructus ad agendum, cognita actione, qua conveniatur.» Ma is talál. Szükséges-e azonban az előkészítő iratokat ily tisztán előkészítő jelleggel felruházni? Emmer t. barátom, azon kérdés megoldását, hogy milyen befolyás tulajdoníttassék a per írott anyagának, a szóbelivel szemben, annak felismerésében találja, hogy a szóbeliség terére lépvén, egyúttal a bizonyítottak és előadottak szabad méltánylásának s a materialis igazságnak, a bíró szabad meggyőződésének terén állunk, s így a kifejlettek, az írott és elmondott peranyag együttes és teljes méltánylása, az összbenyomás lesz a döntő. Nem lehetek e nézeten. A tényállás szolgáltatásának kérdése egészen más kérdés mint a tényállás bizonyításának kérdése. A szabad bizonyítás elve csak az utóbbira, de nem egyszersmind az előbbire is vonatkozik. Az csak azt hozza magával, hogy a bíró szabadon, azaz törvényes korlátozás nélkül
