Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 2. kötet (13-17. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 2. (Budapest, 1885)

Emmer Kornél: A polgári peres eljárás reformja [14., 1883]

-az élet igényeire való. átvitele, alkalmazása s az új eljárásnak a visszasülyedéstől való megóvása, különösen a szóbeliség és Írás­beliség mérlegének egyensúlyban tartása tekintetében, minden a birói karnak, a feladat magaslatán való állásától függ. Hisz már Platon mondta, «hogy jobb a rósz törvény jó bírákkal, mint a jó törvény rósz bírákkal«. Bízzunk bíráinkban s támogassuk egymást a reform keresztül vitelében s megvalósítandjuk azt, mit Voltaire taná­csolt azon jogtudósnak, ki előtte sóhajtozott, hogy a peres eljá­rásban, a forma győzedelmeskedik a lényeg fölött: «Keressenek már — úgymond — valami fortélyt arra, hogy a lényeg győze­delmeskedjék a forma fölött». Ez a fortély, uraim, —• a szóbeliség, közvetlenség és nyil­vánosság! (Hosszantartó éljenzés és taps.) Elnök Csemegi Károly : Tisztelt Jogászegylet! Nem hibá­san sejtettem, hogy a t. felolvasó úr értekezése mindenekelőtt azon pontokat fogja precisirozni, melyek a múlt felolvasás és a jelenlegi közt, a hatályban levő franczia rendszer és az ezen rendszer iránti törekvések közt mint vitás, mint küzdő kérdések íennállanak. Nézetem szerint a t. értekező úr különösen ezen feladatának tökéletesen és teljesen megfelelt. Nem rekapitulá­lok semmit. Azt az egyet azonban megjegyzem, hogy az enquéte- rendszer csakugyan csaknem kivétel nélkül valamennyi a fran­czia perrendtartásról iró jogtudós és gyakorlati férfi által el van ítélve, hogyaCour Cassation maga és annak irodalmilag ismert kitűnő capacitásai, Lavielle azt mint tarthatatlant, mint hely­telent megtámadták, hogy azon egyetlenegy a sok közül, kire t. értekező úr is hivatkozott, Bordeaux — a ki talán némi föl­tételek mellett, bizonyos korlátok között fenntarthatónak hiszi — ebbeli véleményét maga is igen problematicusnak tartja. Azt t. teljes-ülés, hogy ezen rendszer tarthatatlan, úgy hiszem, mindnyájunk meggyőződése szerint értekező úr kifejtette. Kifej­tette, hogy — épen e kérdést illetőleg — Francziaországban a leg­közelebbi reform legsürgősebb teendőjének felismertetett. Mint­hogy azon kívül még megismertette velünk azon rendszernek főbb vonásait, melyet ő a magyar perrendtartásban meghonosí­32

Next

/
Thumbnails
Contents