Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 2. kötet (13-17. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 2. (Budapest, 1885)

Emmer Kornél: A polgári peres eljárás reformja [14., 1883]

15

Általában a visszaélések érzékeny költségnyomással és huzavonáéi bírságokkal ellensúlyoztatnak. Hogy milyen befolyás tulaj doníttassék a per Írott anyagának a szóbelivel szemben, ennek megoldását annak felismerésében találom, hogy a szóbeliség terére lépvén, egyúttal a bizonyítékok és előadottak szabad méltánylásnak s a materialis igazságnak, a bíró szabad meggyőződésének terén állunk s így a kifejlettek, az írott és elmondott peranyag együttes és teljes méltánylása, az összbenyomás lesz a döntő. Azt sem szabad felednünk, hogy azon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy avouétől nem kell szabadulni igyekeznünk, mint a belgáknak, hogy itt a per írásbeli és szóbeli anyagának összehordása egyaránt az ügyvéd teendője s így nem kell attól tartani, hogy a szóbeli előadás az előkészítő iratok tartalmától gyakran eltérend.

Szükségesnek tartom továbbá, a szóbeli tárgyalás folyamán tett új indítványok írásbeli előterjesztését, a tárgyalás főbb mozzanatainak jegyzőkönyvi fixirozását s e tekintetben nem aggódom, mert fenyítő bíróságaink gyakorlata s a külföldön, különösen Zürichben tett tapasztalások teljesen kielégítő eredményt mutatnak fel e tekintetben.

E fejezetnél még rektificálnom kell a t. értekező úr egy állítását, mely fülemet nagyon megütötte. Szerinte «a fran- czia jogászoknak, sem a gyakorlat embereinek, sem az elmélettel foglalalkozó tudósoknak évszázadokon át soha eszük ágában sem volt fölvetni azt a kérdést, hogy milyen joghatály tulajdonítandó a periratoknak, vagy az abban mondottaknak.» S ebből azt vonja le, hogy a Code-on alapuló perben az írott és elmondott allegáták egysége van megállapítva, úgy miként most kifejtettem s miként ő is kifejti a szabad méltánylás értelmében. Ha a francziák azt a kérdést föl nem vetik, annak egyszerű oka, hogy az náluk régen el van döntve. Peranyag náluk az irat. A plaidoirie nem peranyag, hanem csak olyan informátió, milyen a mienk, ha az ügyvéd urak a referenst látogatásukkal megtisztelik, azon egy különbséggel, hogy ha ők megsokalják az informatiót, «entendu» szóval váratlan véget vetnek annak; mi pedig szívesen végig hallgatjuk. Jól forrnu- lázza e felfogásukat a brüsseli Cour d’appel ügyviteli szabályainak 38. §-a: «A perbeszédek nem lévén és nem lehetvén egyéb,