Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)
1921-05-22 / 21. szám
Előre Képes Folyóirat tartottak és János egy napsütéses vasárnap délelőtt a Duna-korzón felállt egy székre. Mellette lelkesedett a két apostol és ő beszélni kezdett: ■— Bűnös az ember és világtalan. Nem látjátok, hogy csak egy igazság van: a szépség. Tudósaitok minden gondolatai, művészeitek minden ötletei, politikusaitok minden hazugságai, kinek sem szerzik meg az üdvözülést, mert csak egy üdvözülés van: a gyönyör és fájdalom kárhozata. — Bűnös embertársaim, én hirdetem néktek a szépség hitét. Vallásomnak papja mindenki, aki szép tud lenni, vagy kész magát a szépért keresztre feszittetni. Én hirdetem néktek... A rendőrposzt csak ekkor lépett közbe. III. A megfigyelőből János két nap alatt kiszabadult. A rendőrség negyven korona pénzbírságra ítélte. A lapok ugyan csak a napihirek között említették föl az esetet, de egy kitelki újság riportere kétszáz koronát kapott és azért meginterjúvolta Jánost. Az interjú tartalma az volt, hogy János oly eszmék letéteményese, amelyek a legmagasabb akaratból (e két szó ferde betűkkel volt nyomtatva) hivatva vannak arra, hogy (megnyissák az emberiség szemeit. E küldetésben nem képes öt meggátolni a legnagyobb földi erő, az évezredes, intézményesített butaság, még kevésbé a kiváltságaihoz féltékenyen ragaszkodó osztály minden erőszaka. Egy konzervatív lap korrekt tárcaiiója ezer koronát kért azért, hogy Jánost megtámadja. Egy képes hetilap nyolcszáz koronáért leközölte legújabb fényképét. Az utcán megjelentek az óriási plakátok, amelyek Jánosnak, a vallásalapitónak, a Vigadó nagytermében tartandó előadását hirdették. IV. Az előadás fényesen sikerült. A tiszteletjegyesek megtöltötték a termet és ott volt a saj'tó is. János kávébarna redingótban volt, nagykockás nadrággal és lakkcipőben. Maga elé tette az asztalra magas kalapját és ragyogó keztyüit. ö mindenkinek nagyon tetszett, előadásáról pedig nehéz lett volna eldönteni, hogy rendszeres bolondságokból áll-e vagy rendszertelen igazságokból. János, mindenesetre előrebocsátotta, hogy az ő szava az igazság szava és az igazság nem irtindig logjikus, de mindig valószínűtlen. Különben előadásának ez volt a gondolatmenete: A szépség hite ellensége minden erőszaknak, miiért az erőszak sem eredetében, sem eredményében nem esztétikus. A rombolás rut. A sebek genyesek. A nyomor sápadt. A tudomány csődöt mondott: csak a pusztításra gyárt újabb eszközöket és a gazságok igazolására. A művészet puszta óbégatás. A könyveken csak az érzékeny emberek sírnak, pedig már itt az ideje a könyvnek, amelyen nevetnek az érzékenyek, de sir mindenki, aki gondolkozik. A hit csak üzlet. Már nem inspirál remekműveket, nincs tehát semmi létjogosultsága. Csak az a hit életképes, amely párhuzamos a legszentebb emberivel : a boldogság akarásával. A szépség hite nem tűri az erőszakos halált, mert az unesztétikussá torzítja az embert. A szépség hite nem tűri a nyomort: mert a nyomorgó elveszti szépségét és szépérzékét. A szépség hite nem tűri a hazugságot és egyikét sem az ember hibává törpült bűneinek, mert azt az esztétikai elvet vallja, hogy ami kicsi, az legfeljebb arányos lehet, de nem szép. Mi pedig, a boldogságra vágyva: a szépet hisszük, a szépet keressük, a szépet akarjuk. V. Az összes lapok megegyeztek abban, hogy politikai puccs készül. A szocialista lapok azt, írták, hogy az uralkodó osztály ezzel a naiv őrülettel akarja elterelni a közfigyelmet az égetően sürgős demokratikus reformokról. A konzervatív lapoknak az volt a véleményük, hogy a szocialisták uj ruhába akarják öltöztetni a követeléseiket, ügyesen rejtegetve hazafiatlanságukat. A közbülállók pártállásuk szerint, hol centralistának, hol éretlen kuruckodónak nevezték el Jánost. Néhány diák szerepelni akart és ezért úgy érezték, hogy János a jövendőt hirdeti és visszahngot adtak szavának. VI. Amikor a berlini előadás már tökéletesen elő volt készítve, a két imip'resszárió elment Jánoshoz, hogy kocsin vigyék ki a pályaudvarra. A négy főre szaporodott apostolok elő— 8 — rementek megváltani a jegyeket és feladni a csomagokat. János kijelentette, hogy végtelen sajnálatára nem áll módjában Berlinbe menni, pedig igazán nagyon szeretett volna beszélni ottani híveivel. De a kötelesség útja a harctérre viszi, másnap hajnalban oda indul tanítványaival. A két impresszárió elszörnyülködött. Először kértek, majd fenyegettek, de hiába, Jánost meg nem ingathatták. ő ragaszkodott ahhoz, amit neki hivatottsága és meggyőződése parancsolt. Ellenben azt ajánlotta a két impresszáriónak, hogy öltsenek gyolcsruhát és kövessék őt zarándokújára. Az apostolok hiába vártak a vasútnál. A két impresszárió kezéből kisiklott az évezred legnagyobb attrakciója. — Borzasztó! — Rettenetes! A lépcsőn lefelé menve megállapodtak abban, hogy erkölcsi kötelesség, valami sohasem hallott nagy trükköt kivágni. VII. Az égben az inspekciós angyal jelentést tesz az Úristennek: — Főnök Ur, a 12687IC. számú bérház lakói uj házmestert kapnak. ,És az Ur trónjának zsámolyánál (miegjelent egy alak — nem tudom férfi-e vagy nő — minden élő másmilyennek látj’a. Nem szólt, de látszott rajta, hogy beszélni akar. — Mire vársz Messiás? — kérdi az Ur. — Várom, hogy eljöjjek. VIII. Kora hajnalban előállott négy hatalmas, sötétlila, bőrrel párnázott autó. És János útnak indult, arccal fordulva a lengyel mezők véres kálváriájának. És mellette voltak tanítványai : fehér gyolcsba öltözve, hét valószínűtlen szép leány, virággal övezve karcsú derekukat, amelyet férfikar még nem illetett. Ruhájuk nem takaróul szolgált, hanem keret gyanánt, amely kiemeli a formákat és vonalakat. És vele ment két bronzarcu ifjú, cserlombbal díszítve vállalhat, a melyeket fegyver még nem alázott meg. És János, arccal a felkelő napnak fordulva, hirdette nekik a (minden nyomor, minden szenvedés, minden kicsinyesség halálát: a szépség hitét.
