Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)
1921-06-12 / 24. szám
1921 Junius 12. Vörös hajnal Magyarországon KILENCEDIK JELENET Előbbiek, Marcsa. MAROSA (Egy nagy tálcán hozza a sok ennivalót, egy nagy sült csirke feltűnően emelkedik ki a többi közül.) GYÁROSNÉ (Marosához): Hát te már tényleg megbolondultál egészen!^ Nem tudod, hogy hol van az ebédlő, hogy ide hozod a reggelit?... MARCSA: No hát, hogy volnék azért megbolondulva? Sőt ellenkezőleg, most jött meg az eszem, azért fogok itt teriteni! GYÁROSNÉ: Te őrült!. . . Csak nem gondolod, hogy itt fogunk reggelizni a cselédszobában? MARCSA: No, no! A világért sem... Itt csak mi fogunk reggelizni. A nagyságáék mehetnek az ebédlőbe reggelizni. GYÁROSNÉ: De hiszen te a mi reggelinket hoztad ide. MARCSA (cinikusan): Az is igaz, kedves nagysága, de hát legyen már egyszer igy is. Mi már évek óta mindig csak a csontokat szopogattuk, meg a kukoricakását rágtuk; de most az egyszer — a változatosság kedvéért — elcseréljük a reggelijeinket. GYÁROSNÉ: Te marha! Csak nem gondolod, hogy mi fogjuk a kukoricakását enni reggelire? MARCSA: Nincs abban semmi különös, nagysága. Eleinte mi is csak kerülgettük, mint macska a forró kását, de aztán mikor már a gyomrunk tulhangosan korgott, hozzáfogtunk és megettük. ZSÓFI: Nagyságáék is hamarosan hozzá fognak szokni, tudom határozottan. GÁBOR: No, ne trécseljetek anynyit! Jertek, együnk, mert éhes vagyok. (Mindhárman leülnek az asztalhoz. Gábor egy konyakos üveget vesz elő a zsebéből s a tálcán levő kis pohárkába önt, nyelvével csettintget,, Marcsát kinálja, Marcsa elveszi, iszik, azután Zsófinak is tölt, az is iszik, utoljára ö iszik.) GYÁROS (tágranyilt szemekkel vizsgálja az üveget): Te gazember! Honnan vetted azt az üveg konyakot? GÁBOR (cinikusan): A nagyságos ur becses engedelme nélkül, a nagyságos ur szekrényéből bátorkodtam kirekvirálni. GYÁROS: Te akasztófáravaló! Hisz ez a legbecstelenebb rablás! (Az asztal felé közeledik.) GÁBOR: No, ne tréfáljon az ur! Mostanában az ilyesmit úgy hivják, hogy — rekvirálás. Avagy ha munkásember követi el, akkor rablás? GYÁROS: Nem szoktam ilyen szemét népséggel polemizálni, de a jelen esetben meg kell értetnem veled, hogy valakinek a tisztességesen megszerzett magántulajdonát ha egy más valaki elveszi, azt az egész civilizált világ erkölcsi törvényei lopásnak és rablásnak minősitik. A rekvirálást pedig csak az államhatalom közegei követhetik el, a közérdek javára. Történelmi kép egy felvonásban. Az “Előre” Képes Folyóiratnak irta: DEÉ TAMÁS, New Brunswick, N. J. GYÁROS (hirtelen odaugrik, el akarja kapni az üveget): Abból nem iszol többet, nyomorult! GÁBOR (a gyáros kezére üt, mellbelöki, hogy az felgurul). GYÁROSNÉ (sikolt). A CSELÉDEK (nevetnek). GYÁROS (feltápászkodik, nyomogatja a csontjait, jajgat): Megállj! Ezért meglakolsz, te nyomorult! GYÁROSNÉ: Nézd a szemteleneket, hogy lerágják még a csontokat is. ZSÓFI: Majd megszokják ezt a nagyságáék is. MARCSA: Vagy elfelejtik még az izét is a csirkehúsnak. GYÁROSNÉ: Gyerünk innen, édesem, mert megőrjít ez a züllött banda. (Kifelé indulnak, de az ajtó elé érve szemközt találják magukat a gyárigazgatóval.) GÁBOR (iszik egyet az üvegből, csettint a nyelvével és a mellét simogatja) : Nagyon szépen köszönöm a felvilágosítást nagyságos ur! Azonban még volnék bátor egy szerény kérdésre feleletet kérni. Hogy is hivják csak az olyan pénzt, a melyhez dolog nélkül jut az ember? GYÁROS: Ho-o-ogy értsem ezt? GÁBOR: Például az a két, három sőt öt millió korona évi jövedelem, melyet ön minden dolog nélkül szokott zsebrevágni — az efféle pénzt is becsülettel megszerzett magántulajdoninak hivják? GYÁROS: No hát ez mégis hallatlan szemtelenség! Hát nem fizettem én meg minden munkásomnak az ő munkabérét? Ami pedig azonfelül maradt nekem, az az én törvényesen is elismert tisztességes polgári hasznom volt. GÁBOR: Azt elhiszem, hogy a megállapított munkabérüket ki adta nekik: de nem adta ki nekik az általuk termelt értékből az őket megillető részt, hanem elnevezte azt jogos profitnak és zsebregyürte. Ezt pedig mi rablott pénznek hívjuk. Mi dolgoztunk meg érte és ön az osztálytörvény szárnyainak védelme alatt tőlünk azt elrabolta. Következésképpen ez a konyak is a mi véres verejtékünkkel lett megvásárolva, amit én most, mint a sajátomat visszavettem. (Fölemeli az üveget, inni akar.) TIZEDIK JELENET. Előbbiek, Szarvas. SZARVAS (feldúlt ábrázattal, lihegve veszi le kalapját): Kezeit csókolom, nagyságos asszonyom! Jó napot kívánok nagyságos uram! GYÁROS: Jó napot Szarvas! Mi van magával? Oly izgatott, mint egy... SZARVAS: Nagyságos ur kérem! Felfordult a világ. . Az egész gyár személyzete megbolondult. . . GYÁROS (izgatottan) : Mi-i-it beszél, Szarvas ? GYÁROSNÉ: Beszéljen gyorsan, igazgató ur, mi történt? SZARVAS: Borzasztó dolog történt, kérem alásan! Nem is tudom, hol kezdjem. . . GYÁROS: Csak gyorsan ki vele, Szarvas! Ne legyen vénasszony.. SZARVAS: Há-á-át ké-é-érem.. szépen. .. ma reggel is, — mint rendesen — már jóval hét óra előtt bementem a gyárba. És már a belépésemkor feltűnt, hogy az egész irodában egy lélek nincsen. Hét óráig csak várok türelmesen. De még akkor sem jött egyetlen alkalmazott sem. Elmúlik hét óra 2 —3 perccel, a gyári kürt még sem fuj! Ekkor már gyanús lett a dolog és le mentem a gépházba. Mit látok ott? ... A gépész meg a fütő kényelmesen ülnek és pipázgatnak... Erélyesen rájuk kiáltok, hogy mi— 11 —
