Előre - képes folyóirat, 1920. szeptember-október (5. évfolyam, 38-40. szám)
1920-10-03 / 39. szám
OOOOOOOC<X)OOOOOOOGOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCC<X)00000<XXyDOOOC<yDO(X>OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC>000 ELŐRE KÉPES FOLYÓIRA T eb m Business Manager: Harry H. Klein s ffl SUNDAY, OCTOBER 3, 1920. Published weekly by the American-Hungarian Workers Federation, 33 First Street, New York, N. Y. Entered as a second class matter January 24, 1916 at the postoffice at New York, N. Y. under the act of March 4th, 1879. VOL. V., ÉVFOLYAM No. 39. ffl s SUBSCRIPTION RATES: For 1 year.............$8.00 For half year ....$1.50 For 8 Months .80 cento ffl ffl O000O000000000000CXXXXXXXXXXXXXXXXX)0000000<PD00000CO0000CKI)000CHXXX>00000(XXXXXXXXXX>000000000(XXX!> A “haza” és az egyház Mi a “haza”? Egy abstract fogalom : Keveseknek fejős te'hén, sokaknak: földrajzilag körülhatárolt terület, a hol születik, él és meglhal a proletár. Az egyiknek — mondjuk Pallavicini őrgrófnak 4o,ooo hold, a másiknak — Nincstelen Jánosnak — "föl is ut, le is ut.” Az egyik csoportban patentirozott honhazaffyak: grófok, kapitalisták, püspökök, sajtókukacok, földbirtokosok, rimák és — last not least — politikai szegénylegények foglalnak helyet. Akik a másik kategóriáiba tartoznak, a dolgozók: az előbbeniekkel szemben kizárólag csak agyuk, vagy karjuk munkaerejére szoritkozhatnak. Produktiv munkásságukkal együtt járó örökös elfoglaltságuk és sanyarú anyagi helyzetük lehetetlenné teszi számukra a hangos “hazaszeretetet”. Közülök sokan — egészen ösztönösen — áttérzik Schoppenhauer kijelentését: “A hazafiság az ostobák szenvedélye”. Erre az axiómára számítva, az uralkodó osztályok — nagy éleselméjűséggel — még szorosabban fűzik magukhoz a gyerekeszü tömegeket. A munkásság forradalmi avant-gardéja azonban jól tudja, hogy nincsenek “ellenséges érzületü népek”, se “faji szimpátiák”, hanem vannak kizsákmányolok és vannak leláncolt tömegek. Fliába tanítja az iskola — pl. Magyarországról — “hogy olyan a mi hazánk, mint a bibliai Kánaán.” Mert a józan ember rövidesen észreveszi, hogy 'száz ember közül mindössze öt büszkélkedhet evvel a “hazával”. De mindig — és mindenütt! — kilencvenötnek vérezni és verejtékezni kell, hogy amaz öt ember számára valóban “tejjel, mézzel folyó ország” legyen a “haza.” A javak eltulajdonításának ezt a nemzetközi állapotát “jogrendnek” nevezi az “úri” tábor. Minden, ennek létjogosultságát tagadó vagy — pláne — ellene harcoló irányzat pedig: "bolsevizmus.” (A “hazátlan bitang”, mióta kitalálója, II. Vilmos is — on idők, ó'h erkölcsök — azzá lett, divatját múlta. Csak Magyarországon éli aranykorát e buta frázis. Az egyetlen mentsége a “kereszttény kurzus”-näk, hogy nálánál nagyobb szemétdombot, még a politikai disznóságokkal régi és szoros atyafiságot tartó magyar “alkotmányos élet” sem tudott eddig produkálni.) És ebben a koncertben, mely állandóan “hazaárulást” és “nemzietköziségek”-et bőg a szocialisták felé, az előimádkozó, precízebben az előorditónak jól fizetett állásában, megint az egyházzal (a papokkal) találkozunk. Vájjon mindig ilyen hazaffyak voltak-e ők? Nem mindig. Az a korszak — a középkor — mely a vallás ideológiájában élt, nem ismerte a hazafiságot. Die hogy is akceptálhatta volna, mikor a római egyház a nemzetköziségnek leghatalmasabb megnyilvánulását jelentette. Hiszen elsőrendű pápai érdek volt, hogy a vallási érzés lenyűgözve tartsa az emberi érzés és ertelem'beli képességnek minden másféle megnyilvánulásait! Tehát az az idő, melyre az egyház oly jóleső érzéssel — a tudomány a legnagyobbfoku utálattal — gondolt, nélkülözte a sovinizmust. Az egész nemzetiségi kérdés, valamint az ebből fakadó túlfűtött hazafias érzés-komplexum, az utolsó évszázad terméke. A kapitalizmus függvénye. Melynek megszüntetése — idővel — a “hazafias” érzés elhalását is magával hozza. Mert addig, amíg nem az “ember”, hanem a “nemzeti” elemek uralkodnak, mindig igaz marad Moltke mondása: “amíg a nemzetek elkülönített — 2 — létet folytatnak, mindaddig lesznek közöttük viszályok, melyeket csak fegyverrel lehet elintézni.” És hogy e viszályok nem akarnak elcsitulni, az — nagy mértékben — a papok mesterkedéseire vezethető visz-' sza. Merőben esetleges — az egyháznál — a nemzetiségi kérdésnek (a hazafi ságnaky a vallásival való kapcsolata, mely pusztán hatalmi bir-vágyának következménye. i(Szlovenszkóban pl. az erősen anti klerikális és szociális érzésű cseh-vel szemben, pusztán önfentartási érdekből megagitálja a magyar úri osztály bűnei révén elmaradottabb szlovákot s autonómiáért jajgatva, állandóan tüzeli — a gentryvel és zsidó greizleros'sal egyetemben — a nemzetiségi heccelődésre alkalmasnak ígérkező felnőtt-gyerekeket.) Ma nincs jobb üzlet, (egyik-másik országban) mint a “hazafiság”. Hajdanában XIV. Lajos önmagát proklamálta az államnak. Napjainkban az ordító ihazaffy szónokolja, hogy “az állam én vagyok”. S teszi ezt a papok asszisztálása mellett. Hanem: tempóra mutantur. Jön még egy periódus, melynek eelején az egyház lesz a leghangosabb internacionalista. Akkor majd lelkes szónoklatokat 'hallatnak nemzetköziségükről. S fognak citálni a naiv szocialistának Jézustól—Bangha Béláig. És dogmatikus alapon bebizonyítják, hogy a kassai püspök volt Leninnek a házitanittója.... Sok bosszúság oka. Alki az életben többre becsüli a szépet a hasznosnál, végül mint a gyermek, aki jobban szereti az édességet a kenyérnél, el fogja rontani a gyomrát és nagyon bosszúsan fog belenézni a világba. NIETZSCHE
