Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-07-14 / 29. szám
ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT A többi munkás gyakorlottabb, erősebb vagy energikusabb, ö tehát nem foglalhatja el azok helyét ugyanolyan bérért. Hogy helyüket betölthesse, neki több értéket kell adni, több órát kell dolgoznia vagy kevesebb bérrel beérnie. Meg is teszi ezt, nem tehet róla, benne is megvan az életfentartás ösztöne. A megélhetéshez élelem és hajlékra van szüksége, amit csakis úgy szerezhet meg, ha engedelmet nyer a munkára attól az embertől, akinek van egy darab földje vagy gépje. Hogy ezen engedélyt megnyerhesse, természetesen olyan engedményeket kell tennie, amely az illető föld vagy géptulajdonosra kiváltképen előnyös. Ebből a szempontból vizsgálva a scab, aki több munkaerőt ad egy-egy bizonyos kisebb bérért, mint a másik társa, végeredményben még sem anynyira “bőkezű”. A scab semmivel sem bőkezűbb mint a rabszolga, vagy a fegyenc, aki mellesleg a legjobb scab. Ezek munkaerejüket a legminimálisabb bérért engedik át. Van azonban valamelyes mozgási szabadságuk egy bizonyos határon belül, és rajtuk‘csak a gép tesz túl a scabelésben, mert az nem tud élmozdulni, igy tehát a gép a legideálisabb scab. Nem szép dolog scabnek lenni. Nemcsak a társadalmi és bajtársi szempontból, de az élelem és hajlék szempontjából is rossz üzleti elv. Senki sem akar scabelni, vagyis többet adni kevesebbért. Az egyén ambíciója épen ellenkező, mennél többet kapni, mennél kevesebb munkáért a “szemet szemért, fogat fogért”-társadalomban ezen állapot eredménye természetesen egy elkeseredett harc, amelyet a legambiciózusabb egyének vívnak meg. Ezen harc a legfeltűnőbb formájában, vagyis a közös termelés felosztásáért folyó küzdelemben már nem az egyének között folyik le, hanem az egyének formálta tömegek között. A tőke és a munka felhasználja az anyagot, értékét növeli és ezen értéktöbblet felosztásáért folyik közöttük a veszekedés. Egyik sem akar többet átengedni kevesebbért. Mindkettő célja kevesebbet adni, mint a másik és többet kapni érte. Van azonban még más hozzáfűzni való is e kérdéshez. A scab semmivel sem utálatosabb másik munkástársa előtt, mint a kapitalista-scab a másik kapitalista szemében. Ha a kapitalista többet elvesz a munkástól, kevesebb bérért, akkor nem scab; ugyanakkor a kapitalista társával való összeköttetésben, ha a legtöbbet fizeti a legkevesebb munkáért, a tőkéstárs szemében a legrosszabb scab lehet. A legpogányabb bűnt akkor követi el egy munkaadó, ha egy másik munkaadó társával szemben scabel. Ahogy a munkások csoportokba tömörültek a scab veszedelem ellen, épugy a munkaadók szervezetbe tömörültek, hogy megvédjék magukat a scab munkaadókkal szemben. A munkaadók szövetségei, testületéi és trustjei semmivel sem különböznek az unióktól. A munkaadók szervezkedtek, hogy a scabelést lehetetlenné tegyék maguk között. Ezért húzhatnak nagy hasznokat, meghatározhatnak árakat és a munkássággal szemben egy megtörhetetlen támadó frontot képezhetnek. Azon. meghatározás értelmében, mely szerint “scab az, aki több értéket ad ugyanazon árért, mint egy másik”, úgy látszik a társadalom két főcsoportra osztható: a scabek és a nem scabek csoportjaira. Alapos vizsgálat közben azonban rájövünk, hogy a nem scabek csekély számban vannak. A társadalom vadonjában egyik ember a másiktól zsákmányol. Mr. Rockefeller esete mutatja, aki tegnap scab volt, az ma nem scab és holnap esetleg ismét scabé lehet. Az a gyorsíró, vagy könyvelőnő, aki negyven dollárt kap ott, ahol előzőleg egy férfi hetvenöt dollárt kapott, scab. Hasonlóképen scab az a nő, aki egy férfi munkáját kisebb bérért végzi a szövőgépnél és az a gyermek, aki a malomban vagy a gyárban egy felnőtt helyén dolgozik. Az az apa, akit más ember felesége vagy gyermekei scabelnek ki munkájából és ő maga pedig a saját feleségét és gyermekeit küldi dolgozni, hogy magát megmenthesse, szintén scab. A jobb munkás már természeténél fogva scabel a gyengébb munkáson, anélkül, hogy tehetne róla. Az egyik szerencsésebb születésénél és nevelésénél fogva erősebb és tehetségesebb, a másik szerencsétlenebb születésénél és nevelésénél fogva mert nem oly erős és tehetséges. Ugyanez az oka annak, hogy egyik ország a másikon scabel. Az az ország, mely elég szerencsés és gazdag természetes forrásokkal, jó időjárással, földdel, hasznos intézményekkel, ügyes és intelligens munkássággal és kapitalistákkal rendelkezik, szükségszerűen scabel a másik országon, amely szerencsétlenebb helyzetben van. Nem jó olcsón sokat termelni, sok munkáért kicsiny bért kapni, nem jó scabnek lenni. A szó a köztudatban gyalázó jellegűvé vált. Másrészt pedig, ha valaki nem akar scab lenni, vagyis igyekszik kevesebbet adni mennél többért, azt mondjuk rá, hogy zsugori, önző és nem jó keresztény. így az egész világ, a közmondás szerint “tűz és viz között van”. Ha scabelünk felebarátunkon, árulást követünk el, ha nem scabelünk, nem vagyunk jó keresztények. Minthogy kévését adni a sokért és sokat adni a kevésért egyformán helytelen, mi marad hátra? Egyenlőség. Adj hasonlót a hasonlóért, ugyanannyit ugyanannyiért, se többet, se kevesebbet. Ezen egyenlőség azonban a társadalom mai szerkezetében lehetetlen. A mai társadalom természetéből hiányzik az, hogy hasonlót hasonlóért, vagy ugyanannyit ugyanannyiért adjunk. A mig az emberek a jelen légi szál adverseny társadalmában él nek és “a szemet szemért, fogat fogért” elvei alapján küzdenek egymással az élelem és hajlékért (ami nem más, mint a legelkeseredettebb harc az életért), mindaddig a scab létezni fog. Az életfenntartás ösztöne kényszeríteni fogja, hogy létezzen. Gúnyolhatják, megvethetik testvérei; megnyomoríthatják téglával, doronggal azok az emberek, akik nagyobb erejük és képességüknél fogva épugy scabelnek rajta, minthogy viszont ő scabel azokon azáltal, hogy több órát és kevesebb bérért dolgozik, — a tulajdonképeni scab azonban továbbra is megmarad és igyekszik mindenkinél többet adni azért a legtöbbért, amelyet a kapitalizmus hajlandó adni. .. HUH!
