Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)

1918-06-30 / 27. szám

AZ ELÍTÉLT

— REGÉNY —

Irta: UPTON SINCLAIR

Angol eredetiből fordította: SCHÖNER DEZSŐ

— Biliről? — Carbody mosolygott. — Biliről akar hallani? Azokból a vadállatokból való, amelyeket abban a négyszázezer “sötét szobában” tenyésztenek: Kikötőpatkány, egy prostituáltnak és egy tolvajnak a fia. Küldönc volt. Játékbarlangokba, lebujokba küldték. Nincsen olyan emberi bűn, amit ne látott volna, mielőtt tizenkét éves volt. Később választások idején a hamis szavazók vezetője lett. Egyszer rajtacsipték. A vesztő fél javára dolgozott. Becsukták. Egy rendőr ellene vallott. A rendőrt személyes ellenségének tekintette. Szegénynek nem volt szociális látóköre. Amikor kiszabadult régi odújába és lerészegedett, összekapott a rendőrrel. A rendőr megint bekísérte volna, de Bili szétzúzta a koponyáját.

Carbody elhallgatott. Pár perc múlva folytatta:

— Életfogytiglan ítélték el. Ebből öt évet egyesben töltött ki. A többit a “csöndes”-ben. Szegény öreg állat! Nem tart már soká. Tüdővészt is kapott, hogy rövidebb legyen az Ítélet. Azonkívül rángatózik is már. Nem vették észre?

— Mitől van az? — kérdezte Bob.

— Oh, csak az idegei rothadnak meg az embernek. A legtöbb hosszú elitéit megkapja.

Szünet állt be. Carbody hozzáfűzte:

— Szegény Bili! Sohasem akart gyilkolni, épp úgy, mint én sem. De most már gyilkos vagyok. Hogy Bilit megmentsem.

Mary nem tudta leküzdeni kíváncsiságát.

— Mondja el hogyan történt? — kérte.

— Megragadja a kérdés, ugye? — mondta Carbody. Adél felé intett:

—Ugylátszik, még az a büszke hölgy is érdeklődik.

Egyideig emlékein töprengett.

— Elmondhatom az esetet — kezdte újra. — Beláttam, hogy nem tűrhetem tovább, hogy beleőrülök. Cipőm sarkából kihúztam egy szöget és munkához fogtam. Két rácsot keresztül fűrészeltem már, amikor az őr rajtacsipett. Éppen a cellán kivül álltunk. Az őr elég esztelen volt és megjegyzést tett. Bili rávetette magát és nekem egy pillanat alatt el kellett magamat határoznom, hogy Bilinek segitsek-e vagy ellene. Bilinek segítettem és megöltem az őrt.

— Hogyan? — kérdezte Bob.

— Megfojtottuk — volt a felelet. — Nem valami szép mulatság, valakit fojtogatni, mondhatom. Huh!

Pillanatra elhallgatott, majd folytatta:

— Elvettük a revolverét. Testét a cellában rejtettük el. A szerencse kedvezett. Az udvarra futottunk. Bili vállára kapaszkodva a falra másztam, rálőttem az ott álló

10 őrre és megsebeztem. Lehajoltam, fölsegitettem Bilit és leugrottunk. Odalent föltartóztattunk egy egylovas kocsit és elhajtottunk. Azután az erdőbe menekültünk — és itt vagyunk.

Egyideig senki sem szólt.

— Igen derék kaland volt, amint látják — mondta Carbody. — Csak legalább valami érdemes ügyért lett volna! De meg kellett menteni Bilit és Bili nem a legkiválóbb példány.

Senki sem tett megjegyzést. Nem volt mit hozzáfűzniük. Madden tovább hortyogott, a tűz tovább pattogott. Fejük fölött a szél megrezgette a fák lombjait. Carbody egy darab fát kapott föl és megdobta Bilit.

— Kelj föl, Bili! — mondta.

Bili ijedten ugrott föl.

— Mi baj? — kérdezte.

— Azt mondtam, hogy ébredj! — felelte Carbody. — Meguntuk már a hortyogásodat.

Bili nyöszörgött.

— Ülj föl és beszélgess a hölgyekkel. Érdeklődnek irántad.

— Hogyan? — kérdezte Bili.

— Rólad beszélgettünk. Nem láttak még soha “élethossziglani”. Szeretnének megismerkedni veled.

— Ugyan eredj — dörmögte az “élethossziglan”.

— Ne légy olyan mogorva, Bili — mondta Carbody. — Ezek igazán segítenének rajtad, ha tudnának.

Bili csak annyit mondott:

— Ugyan hallgass.

— De hiszen igaz — szólt közbe Bob.

— Ühüm! — vigyorgott Bili. — Ha magánál volna ez a revolver, fiatalember, úgy lelőne, mint egy kutyát.

Carbody kacagott:

— Igazságtalan vagy irántuk, Bili.

Bili csak ennyit jegyzett meg:

— Eh, eredj a pokolba!

— Szegény Bili! — mondta a vezér fejét csóválva. — Nagyon kemény jellem. Most is Kimball Tónira gondol.

— Ki az? — kérdezte Bob.

— A melletünk levő cella lakója. Betörési kísérletért ül.

Természetes, hogy Bob kiváncsi volt az esetére. Carbody Bilit iparkodott rábeszélni, hogy mondja el. De sehogy sem akart fölengedni.

— Nem tudok fecsegni. Mond el te.

És igy Carbody mondta el:

— Tóni éjszaka egy házba tört be. Egy fiatal hölgy meglepte. Azt kérdezte tőle, miért nem megy dolgozni. Elmondta, hogy nem tud munkát kapni. Megígérte, hogy szerez neki. Tóni elhitte és a hölgy becsukatta.

(Folytatjuk.)

— 15