Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-06-30 / 27. szám
ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT tik az államhatalom korlátozását. A proletariátusnak tehát legsajátosabb érdeke, hogy ezen damokratikus szabadságokat biztosítsa magának. Mondhatnánk ugyan némelyek: ugyan mennyibe veszik az uralkodó osztályok a törvényeket, az alkotmányokat, a biztosított jogokat!? Igaz: nem nagyon respektálják. De minden osztály, méginkább az elnyomottak osztálya — ha hatalmának tudatára ébred — igy tesz. Nem az osztályokról, hanem az államról van szó és a burzsoázia államnál rosszabb az, amelyben a feudális-arisztokrata bürokrácia parancsol. Kérdezzék csak meg az orosz munkásokat, hogy a bürokratikus abszolutizmus elleni harcban miért áldozzák föl életüket? Mert a feudális abszolút állam — nem törődve a következményekkel — könyörtelenül üldözi a munkásosztály minden megmoccanását, ellenben még a burzsoá abszolutizmus sem létezhet némely politikai jogok nélkül, hogy a bürokráciával szemben saját érdekeit megvédhesse. Ez a modern ipar és kereskedelem természetéből folyik. A burzsoázia — ugyanazon érdekellentétnél fogva, amelynek következtében bizonyos politikai szabadságjogok relativ hive — a bürokratikus abszolutizmussal szemben minden képviseleti rendszert elő' nősebbnek tart. Jelenleg a parlament a legalkalmasabb ellenőrző szerv az állam pénzügyi kezelésére, ami a burzsoáziát fölötte nagy mértékben érdekli. Óriási módon emelkednek a modern állam kiadásai, s ugyanolyan mértékben növekednek a bevételek is. A bevételeknek főleg két forrásuk van: a kölcsönök és az adók. A kölcsönök finanszirozása majdnem kizárólag a burzsoázia dolga, az adóteherből pedig annál nagyobb részt kell viselnie, mennél hatalmasabb a feudális nagybirtok politikai beflyása. Ezért kell utakat és módokat keresnie a burzsoáziának, hogy az állampénzek fölhasználását ellenőrizze és befolyásolja. Ezt a parlament utján teszi. Abból Indultunk ki, hogy a szocializmusnak a kapitalizmus az előföltétele és hogy a kapitalizmus teljes érvényesülése csak a burzsoázia uralma mellett lehetséges. Minthogy a burzsoázia nem juthat uralomra anélkül, hogy ne gyakorolna döntő befolyást az államhatalomra és minthogy másrészt abszolút állam, amelyben a feudális bürokrácia az ur, kizárja a modern munkásszervezkedés létföltételeit — ennek folytán nem tagadhatjuk, hogy a munkásosztályt bizonyos érdekek fűzik a közhatalomhoz, tehát politikai érdekei vannak. De nagyon tulbecsülnők a politikai hatalmat, ha a társadalmi eseményekre döntő befolyást tulajdonítanánk annak. A legkülönbözőbb államok politikai fejlődése gazdasági struktúrájuk fejlődésével egyáltalában nem tartott lépést, de minden politikai forma alkalmas kifejezője lehet egy gazdasági osztály hatalmának és érdekeinek. Bármilyen fontos is — sőt ez tulajdonképen a szocializmus kérdése — hogy a munkásosztály az ő saját gazdasági rendje fölé milyen társadalmi és politikai fölülépitményt fog emelni, oly kevéssé fogja a mai társadalom politikai szervezete az ő gazdasági szervezetének lényegét érinteni. Itt ismét csak a fejlődés gyorsításáról s biztosabb menetéről van szó. Másrészt ép oly téves volna azt hinni, hogy a munkásosztály — ha maga venné át a burzsoázia politikai misszióját — képes volna a fejlődés menetét gyorsítani. Akárcsak a közgazdaságban, itt is nem kevésbé áll, hogy a dolgok atyja a harc. Csak a nemesség és az állam elleni harca által le:tt a burzsoázia politikailag is erős. Klasszikusan erősiti ezt meg Németország. Itt egy junker — iBimarck — behozta az általános választójogot és a parlamentet sokkal előbb, mintsem a burzsoázia vagy a munkásság azt kierőszakolta volna. De elképzel|heti-e yhlaki a parlamentarizmus csúfosabb paródiáját, mint a német Reichstag? Avagy nevetségesebb konstitucionalizmust? És az összes osztályok parlamenti-politikai erőtlenségének oly fokát a feudális nagybirtokkal és a bürokráciával szemben? Úgy hiszem, egy példa sem bizonyíthatná világosabban, hogy minden osztálynak a maga dolgát önmagának kell intéznie. (Az államgépezet irányítása Németországban a parlamenten kívül történik.) így a munkásosztály az ő politikai akciójából, a közhatalom befolyásolására irányuló akciójából csak akkor húzhat hasznot, h-a nem veszteget tovább a politikai formák imádásában, ha kiszabadítja magát ama képzelődésből, hogy az államnak és a közigazgatásnak meghatározott formái az ő győzelmének elengedhetetlen előfeltételei. Jóakarattal fogja szemlélni a burzsoáziának minden komoly kísérletét saját politikai szervezetének fejlesztésére, sőt bizonyos körülmények között támogatni is fogja, de gazdasági osztályérdekeiből sohasem szabad egy politikai elv kedvéért hajszálnyit sem engednie, sohasem szabad, hogy valamely, a közhatalom befolyására irányuló akciójától elálljon csak azért, hogy ezáltal a burzsoáziának bizonyos politikai ideáljait esetleg meg ne sértse. Itt, mint amott, nemcsak közvetlen érdeke, hanem a társadalmi fejlődés általános érdeke is azt parancsolja neki, hogy az osztályállásponthoz a legszigorúbban ragaszkodjék. MULT ÁTÜLI. Multatuli, aki ezt az irói álnevet a magáénak vallotta, egyike volt a világirodalom legérdekesebb alakjainak. — “Sokat szenvedtem”: lefordítva igy hangzik az a latin mondás, mely Edvárd Douwes Dekker, a nagy németalföldi iró minden müve alatt olvasható. És ebben a mondásban benne van ennek az őseredeti szellemnek egész élete, mely igazabb és nagyszerűbb sok más nagy iró életénél: Írásaival az elnyomottakért, a védtelenekért küzdött. Fölemelte a szavát a javánusokért s más ázsiai benszülöttekért, akiket akkoriban még embereknek sem tekintettek, maga ellen bőszitette a kormányt, a közvéleményt, az egész országot, mely a gyarmatokon elkövetett becstelenségeknek hasznát látta és tűrt meg nyomorgott, de megvásá-i roltatni nem engedte magát. Multatuli több volt nagy Írónál: nagy ember volt. írásait ismerik a külföldön, de hatása mostan, 31 évvel halála után, mindig nagyobb és nagyobb lesz. Multatuli 1820 március 2-án született Amsterdamban. 18 éves korában Kelet-Indiába kerül, onnan a Sundaszigetekre, melyek nagyobbrészt hollandiai gyarmatok; rövid egynéhány év alatt fölviszi a rezidens hivataláig (az európai kormány képviselője a benszülött fejedelmek mellett.) Utolsó működési körét Lebakban (Jávaszigetén) tölti be. Éles szeme mindenütt fölfedezei azokat a visszaéléseket, melyekben a benszülött fejedelmek és a kormányzók bűnösök. Amenynyire hatalmában áll, maga javít az állapotokon, büntet és jutalmaz; följebb valóit fölvilágosítja, a központi kormányt emlékiratokkal ostromolja. Minden hiába. A nép tovább robotol, tovább éhezik és Dekker igazságszeretetéért megrovásban részesül, sőt büntetésből áthelyezik. Dekker erre beadja lemondását és 1857-ben visszatér Európába, családja nélkül. Európában balsors üldözi. Állást — 4 —
