Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-02-04 / 5. szám
••;••••••........ V. í . ; ••••• •••**•• •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••«a••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• • AMIT OLVASÓINK ÍRNAK ••••• ••••• : yftV :•••••• • ••«••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• ' EGY MUNKÁS EPISTOLÁJA. Régi műfaj az irodalomban a költői levél vagy ahogy idegen szóval mondják : az epistoia. Ma már prózában mondják el a költők is a panaszaikat, különösen a társadalmi, gazdasági kérdésekről. A munkás azonban sokszor a munkaasztal mellett válik költővé; az örökös próza, a robot igen gyakran dallamos érzéseket vált ki leikéből, abból a világból, amelyre ennek a profitéhes rendszernek nincs szüksége. A bérmunkásnak csak az erejét, az ügyességét akarja elkoptatni a kapitalizmus, ellenben a leikével nem törődik. A jövő társadalmának gyönyörű perspektívája nyílik meg előttünk a szocializmusban, amely arra tanítja a sok millió proletárt, hogy az igazi művészet, a magasabbrendü ethika, a munka költészete csak ott, abban a világban fejlődhetik ki, amelyben nem ember-barmok, munkarabok, hanem szabad emberek élnek majd egymással tökéletesebb életet. Egy chicagói munkástársunk Noah Grossman elvtárs egy episztolát, költői levelet küldött be hozzánk közlés végett. Első próbálkozás ez s meglátni az irásón a munkás kezét. Azonban minden formai és költészeti gyengesége mellett is érdemes az irás arra, hogy közreadjuk, mintegy bizonyságul, hogy a munkaasztal mellett is él az öntudatos ember lelkében a vágy a szebb, jobb jövő, a szocializmus iránt. A döcögő rímekben és a tökéletlen formában is megdobban a munkás szive, megcsillan a munkás agya, amelyben a nagy cél utáni vágyódás lobogó világosságot gyújtott. íme itt a levél: KEDVES BARÁTOM! Kedves leveledet ma kaptam csak kézhez, Hogy jön hozzám a költészet, — többek közt azt kérded — Nem vagyok én költő, nem születtem reá, Nem tanultam annak, s nem is értek hozzá — Csupán néha-néha végezvén dolgomat, Más mulatság hijján, fölveszem a tollat S aképpen próbálom űzni unalmamat, Mig szempilláimra az álom látogat; — Avagy elfeledve a but és bánatot, Képzeletem ilyenkor egy szebb világba ront. Most pedig Barátom csudálkozni látlak, Azt kérdezvén tőlem: “Mit hát az a bánat; Körülötted ég az élet forró nyara S szivedet immár a tél hidege marja?” Korán kezdtem látni az élet valóját, Korán láttam meg azt, mit sok más soh’sem lát; És ami lelkemet a legjobban bántja, Látni TESTVÉREIMET befogva igába; Sok keserv árad a beesett orcákrul S bármerre nézzek, elém ez a kép tárul. És ti, vérenhizók, ti tőkepénzesek! Tükreitekbe ti mikép is nézhettek?... Nem riadtok vissza saját képetektül, Melyen testvéreitek ártatlan vére ül? De miért is irok ily szomorúakat, Fájdalmam tán igy gyógyulásra akad? De, ha már igy írtam, folytatom hát tovább. Halljátok testvérim a megváltás dalát? Fogjunk egybe — Társak és alkotva egyet, Vessünk véget ennek a romlott helyzetnek, S legyen bár a halál dijunk e nagy müvért, Ne csak éljünk, hanem haljunk is az ügyért! És ha eljövend ránk az ily mártírhalál, így szólunk majd hozzá: “Csak még egy percig várj!” Annyi időt még csak, hogy elrebeghessük: Teérted halunk Emberiség, tiéd volt: Eszme a szivünk, lelkünk. barátod NOAH. Chicago, 111. okt. 6. 1916.---------o--------AKÁC VIRÁGZÁSKOR OTTHON LESZEK. — Beküldve. — (Tollba mondja egy nehéz sebesült.) Anyácskám szentem, már elmúlott a lázam, Ne aggódj értem drága anyám. Puha ágyon fekszem, fehérbe pólyáltan: Gondoznak, ápolnak, vigyáznak rám. A sebem gyógyul... már... már nem is sajog. Anyám, ablakomon át a nap ragyog. Tudod szülém édes, mostan nyugton hagynak, Álmomból idobszó föl nem zavar. Békés fehér színe a kórházfalaknak Mindent úgy elfed, úgy eltakar. Csak az amit... láttam, ne kínozzon újra... Anyám, rád gondolok és békés falumra. Máskülönben szentem minden újra jól van. Otthon leszek én már nemsoká’. Készítsed el tarka selyem viganódat... — 14 — S virágoz’d fel a kis sarok szobát, S az ablakot, amely a dombra néz fel Díszítsed egy pár virágcseréppel. Meglátsz engem majd, ha föltűnök az utón A nagytörzsü topolyák között. Ezüst galambjaim fönn a gémeskuton Turbékolni fogják, hogy jövök. Laci kutyám futni fog elől, Házunk köszönteni fog már messziről. Lelkem anyám szentem! Most Isten megáldjon. .. Van itten még egy legény-gyerek, Beteg nagyon szegény, kartács érte vállon. Kért, hogy küldjem egy csókját neked. Ölel anyám ő is, én is téged százszor... Otthon leszek talán akácvirágzáskor. ARANYOSSY D. Az Egyesült Államok 1910-iki népszámlálási statisztikai adatai szerint a déli államokban alkalmazott munkásnök 68 százalékának hetifizetése 6 dolláron alul volt. A munkásnök 92.5 százalékának fizetése nem haladta meg a heti 8 dollárt. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. A. S. Chicago, 111. Levelét figyelembe vettük s minthogy tényleg némileg alkalmasnak láttuk, helyet adtunk a kéziratnak. Tiborc, Elizabeth, N. J. Kíváncsiságát kielégítjük. A cikket ÉBER elvtárs irta. Azonban minden cikk alá nem Írhatja oda a nevét, mert akkor egy-egy számban többször előfordulna egy név. A vezércikket a szerkesztő Írja s nem szokta aiä írni a nevét. S. Dobos, Eldorado, 111. A talányok közlése most szünetel s igy könyveket sem adunk. Legközelebb azonban újból megkezdjük a talányok közlését s adunk jutalomkönyvet is. Csak tudományos és szocialista iratot adunk. Olvassa figyelemmel a lapot és szerezze meg az “Előre Zsebnaptárát”, akkor számadatokban olvashatja a mozgalom fejlődését. Csorosz János, Hudson, N. Y. Legjobb, ha megrendeli a kiadóhivatalban az Előre Képes Folyóirat bekötött teljes ipiö^iki évfolyamát. A színdarabokat nem tudjuk egyenként összeállítani, ahoz sem időnk, sem pedig elegendő fölösleges példányunk nincsen. _ N. Grossman, Chicago. Besoroztuk, s ha újra jóval kopogtat be, szivesen helyet adunk annak is.
