Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-02-04 / 5. szám
bizonyos, hogy rövidesen a háborús eszközökben csodálatos haladást teszünk, (Mark Twain nem érte meg a mai világháborút, amikor meggyőződhetett volna szavainak kemény igazságairól) és mindenki kénytelen lesz elismerni, hogy a kereszténység nélkül szégyenletesen elmaradtunk volna a tömeggyilkolás eszközei tökéletesítésének tudományában”... “Az utóbibi 5—6 ezer esztendőben hat civilizációnk volt. Az utolsó, a keresztény civilizáció legyőzte a többit a háború gyilkoló eszközeinek tökéletesítésében. Valamennyi elmaradt civilizáció : u. m. a török, a kínai kénytelen lesz a keresztény civilizációtól eltanulni ezt a fejlődést, ha nem akarnak végkép elpusztulni.” Az Istenről ezt írja Mark Twain: “... Vad őrületesség, amit róla (Istenről) beszélnek: Isten, aki épp úgy teremthet jó gyermekeket, mint rosszakat s mégis mindég rosszakat alkot! Isten, aki minden egyes embert boldogsággal áraszthatna el s még soha egyetlen embert sem tett boldoggá! Isten, aki beléoltotta az emberek szivébe az élethez való ragaszkodást és ösztönt, s alig engedi az embert élni egy arasznyi ideig! Isten, aki a legfőbb igazságot foglalja magába s megteremti a poklok kínjait a bünhődésre! Isten, aki megparancsolta az embereknek, hogy erkölcsösek legyenek s neki magának nincsen erkölcse! Isten — ilyen Isten nem létezhetik csak őrült álmodozók fejében”... * íme egy kis kép Amerika legkiválóbb humoristájának az életéből. Az örökké humorizáló iró, a derült művészet, a kacaj nagymestere, mint ember, aki egy kissé meglebbenti a leplet s láttatni engedi saját legmélyebb lelki világát. Igaz, aki nevettet, az maga sokszor könnyezik. Mark Twain is igy tett. És ezzel az igazán mélyenszántó könyvével is humorizált. Kimondta az igazságot, mosolygott egyet — és meghalt. Rávall. Ez Mark Twain. ÉBER LÁSZLÓ. Látni. i. Plátó igy Írja le a földi életet: Az emberek egy barlangban ülnek és csak az árnyképeit látják mindannak, ami a barlangon kívül van. Akinek aztán az a gondolata támad, hogy ő biz’ megfordul, az meglátja az ősforrás képét: a valóságos valóságot: a világosságot. Nagyon egyszerű az egész, csak egy fordulat — a Megismerés felé. De azért nem szükséges, hogy valaki vezeklő, barát, vagy remete legyen. Én körülbelül Lutherral tartok, aki a kevesek hitéről beszélt, az igazi hitről, ami: minden. Mindenekelőtt a “szándékos rossztól” tartózkodjunk, a tettek azután lassan következnek. Kezdetben elégedjünk meg azzal például, hogy valótlanságot ne mondjunk, még a legjelentéktelenebb dolgokban sem. Ha pedig valaki a Felsőbb-ember felé törekszik, az abszolút megismerésre szomjazik, keresheti a módot igényének kielégítésére, de ha nem sikerül ide eljutnia, azért nem kell az egész rendszert megvetnie, hanem kezdjen újra mindent. Bizzunk magunkban; ne kételkedjünk. És tanuljunk meg, próbáljunk mosolyogni hiú törekvéseinken, viszont azonban ne tegyük ezt másokkal szemben, legalább nyíltan ne. Legyünk elnézök és megértők. Aki igy az Ember felé törekszik, az nem fordit majd neki hátat, ha el is bukik közben... II. Az ifjúság azt mondja: mire jó nekünk az öregek bölcsesége? Mi magunk akarunk tanulni! Én erre igy felelek: Igen, tanuljatok magatok, de tőlünk és rajtunk. Mert micsoda vagyon: — örökölni a mások gazdag tapasztalatát és ha a sok fáradságos, drága és piszkos kísérletet nem kell véigszenvedni, végigcsinálni! Ha az ifjúság ott kezdené, ahol mi elhagyjuk, akkor az emberiség óriási lépésekben haladna előre. Ehelyett azonban mindenki elölről kezdi: a morális területeken ugyanis... Mert ha például egy uj elektromos gép készítéséről van szó, nem a frikciós-géppel, (áramfejlesztő) vagy az elektroforral kezdjük, hanem az elődünk legutolsó találmányát folytatjuk. Valamikor kérdezhették, hogy meg kell-e előbb égetnünk magunkat, hogy irtózhassunk a tüztől? De gyermekeimet már nem láttam a kemencéhez menni, hogy a parázsba markoljanak. Mert mi már elmondtuk nekik a fájdalmas tapasztalatokat. ,És kérdezhetjük: vájjon az eltévelyedett fiú egy szükséges átmeneti tipus-e? És minderre és még sok más hasonló együgyü kérdésre az élet nem-mel felel. Strindberg.--------o--------A BÉREK ÉS A DRÁGASÁG VERSENYE. A United States Bureau of Labor Statistics 1915. évi jelentésében azt találjuk, hogy 1909-ben az Egyesült Államokban 6,516.060 bérmunkás volt, akiknek évi bérösszege 3,427.380.000 dollárt tett ki. Ebből átlagosan minden munkásra évi 519 dollár esik. A bérmunkások száma 1914-ben 7,036.337-re emelkedett. Az évi bérösszegük kitett 4,079.332.000 dollárt. Ebből minden munkásra átlagosan évi 580 dollár esik. Ezen öt év alatt tehát a bérek 12 százalékos emelkedést mutatnak. Ugyanez az iroda egy másik kiadványában azt állítja, hogy ezen öt év alatt a közszükségleti tárgyak árai 15 százalékkal emelkedtek. Ennek következtében 1914-ben az átlagos család megélhetésére szükséges minimális összeget évi 700 dollárban állapították meg. Miután azonban a bérek és a drágaság közötti versenyben a bérek emelkedése elmaradt a drágaság emelkedése mel— 10 — lett, a érmunkások 45 százaléka nem kereste meg azt az összeget, ami az átlagos család tisztességes eltartására szükséges lett volna. A HALÁLRÓL. (Folytatás ia 8-ik oldalról.) állandó, nem pedig erőszakosan megszakított jelenség. Mióta az élet a legegyszerűbb formában a földön fellépett, megszakítás nélkül tart, csak a formái változnak; és a legmagasabb szervezetek is, melyek ma élnek, megszakítatlan összefüggésben azoktól a legegyszerűbbektől származtak le. Az élet tehát folytonos: az élő anyag egy részének halhatatlanságát az utódok létrehozása biztosítja. Ezek után még csak egy irányban marad megoldatlan a probléma. T. i. a származástan szerint — a többsejtű lények az egysejtüekből származtak le, azáltal, hogy több azelőtt magános sejt egy egyénné tömörült. Kérdezhetjük tehát, hogy a többsejtűeknél miért csak a szaporodási sejtek tartották meg az örök életre való képességüket s miért veszítették el ezt a testet alkotó sejtek? Erre is megadja nekünk a feleletet a munkamegosztás elve a következőkben: az egysejtű lényeknél az egész testnek kell végeznie az összes életműködéseket, tehát a szaporodáshoz is az egész test kell s igy annak a maga egészében halhatatlannak kell maradnia. A többsejtűeknél ellenben a sejtek egy-egy csoportja más-más munkát vett át s annak érdekében át is alakult. Egy csoport sejt a szaporodás feladatát vette át, ezeknek tehát természetszerűleg halhatatlanoknak kellett maradniok; a többi csoportok a munkamegosztás érdekében átalakulván, elveszítettek bizonyos képességeket, igy az örök életre való képességet is s igy keletkezett -a halál. Ennél természetesebb és elfogadhatóbb módon jeelnleg nem tudjuk a halál fogalmát az élet fogalmából levezetni.
