Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-01-28 / 4. szám

a középiskolában legjobban tudták a la­tint, csak az utógeneráció nem üti meg a régi mértéket. Ehhez járul az is, hogy az apa nagyon erős és ha a »kisfiú — apja rán­­ti féltékenységnek engedve — kellemetlen­kedik, nem paríroz, jön az ultimo ratio: a verés. Hány apa csodálkozott már el azon, hogy kis okra miért gerjedt fel oly na­gyon és az a bizonyos apai fenyíték, amit alkalmazni bölcsnek látott, hogy-hogysem, miért csúszott ki oly erősen, sokkal ke­gyetlenebből, mint szándékolta. íme itt lát­hatunk egy általánosan elterjedt nevelési eljárást, amely a gyermek fenyítésének nevelői és erkölcsi alapot keres és termé­szetesen talál is. És csak ritka apa az, akinek homályos sejtelme támad arról, hogy az erősebben kicsúszó nyakleves nem a rakoncátlankodó gyermekeknek, a i eda­­gógiai elvek szerint nevelt gyermeknek, hanem a riválisnak szólt! De menjünk tovább! A gyermek a 8— io. életév körül, mikor már iskolába jár, főleg ha középiskolába, megismerkedik, más felnőttekkel is. Esze is fejlődik. Kez­di tapasztalni, hogy tanára többet tud mint az apa és itt támad a gyermek keblében az első megrázóan fájdalmas, bár kultur­­szempontból -elkerülhetetlenül szükséges konfliktus. A csalódás az apa páratlanságá­ban. A gyermek eddig úgy tekintett az ap­jára, mint valami felsőbb lényre. Most ki­derül, hogy az apa sem tud mindent, meg­akad esetleg a legkisebb közös többszörös megmagyarázásában is, amit a tanár ur na­gyon homályosan magyarázott meg az első a) osztályban. És ne felejtsük el, a gyermek nem csak szerető fiú, hanem irigy rivális is egyszersmind! Ez neki ka­póra jő. A baj annál komolyabb, mennél jobban sikerült a gyermeknek a bekövet­kező szexuális kiszorítás korában az apa iránti rosszindulatú hajlamokat nem meg­semmisíteni, csupán elfojtani, a tudatta­lanba gyömöszölni. Mert most már nem is védekezhetik az ellen a káröröm ellen, ami benne feltámad. Azért nem, mert nem is­meri eredetét. így a dolog nem fog ártatlan fordulatot venni, hanem mint fájdalmas csalódás jelentkezik a tudatában. Mintegy kompromisszumául egyrészt a nagy res­­pektusnak és a csalódásnak, ami bekövet­kezett, másrészt az ellenséges érzületnek a hideg bírálatnak, amiben a gyermek ap­ját részesíti — maga sem tudja miért. For­radalmár szellemek, lázadására termett egyéniségek önvallomásaiban gyakran ta­lálhatjuk a dicsekvést, hogy ők már kisfiú korukban is hideg racionalizmussal, “ob­jektiven” bírálták el apjukat. Természete­sen a bírálat voltaképen elítélés volt. ők ezt az ö — még a hozzájuk legközelebbiek iránt is tanusitott — pártatlanságuknak, “velük született” igazságérzetüknek tulaj­­donitják. De azt látjuk, hogy ugyanezen emberek másokkal, anyjukkal, kedvesükkel, feleségükkel szemben érthetetlenül elné­­zők voltak ,ami nem állott arányban, má­sok pl. az apa iránti szigorukkal. Általá­ban valószínű, hogy a forradalmi kedélyek, bosszúálló szenvedélyes emberek már kis­gyermek korukban is “anarchisták” voltak és gyűlöletük első tárgya: az első tirannus, a saját apjuk volt. Az anarchista férfiú kis gyermekkorban intenzív szexuális vágya­kat volt kénytelen elfojtani és voltakép nem történik benne egyéb, mint az apa­­komplexumnak szétbomlása elemeire. A mint értelme nő, apa és zsarnok már nem azonos fogalmak, annál kevésbé, mivel az ilyen “anyakomplexumos” (az anya iránti infantilis szerelmet kiszorító) egyéniség korán ott szokta hagyni a szülei házat. El­megy tanulni, vagy megszökik. És most már, hogy felnőtt, kezdi kutatni a “zsarno­kokat”. Most éli ki a bosszúját, amit apja iránt gyűjtött egybe, szenvedélyesen sze­reti az elnyomottakat — és magát apja hélyébe képzelve — elnyomja, terrorizálja őket. Megvalósítja azt, amit kisfiú korában szeretett volna. Szenvedélyét növeli, hogy társadalmi és gazdasági tapasztalatai meg­erősítik ama hitében, hogy egynéhány em­ber gazsága az oka minden elnyomásnak. Mert jegyezzük meg, az ember nem olyan politikai programmot fogad el a magáé­nak, amelyet elméletileg vastag közgazda­ságokból leginkább lát indokolva, hanem azokat a könyveket olvassa, vagy szíveli meg és az élet végtelen sokféleségéből ép azokat a jelenségeket veszi észre, amelyek­ből a zsarnok iránti gyűlölete tápot nyer­het, ahol elméleti igazolását találja meg haragjának. így előáll az a csalódás, hogy azt hiszi, ő tisztán hiedg megfontolásból cselekszik. És hány “zsarnokölőt” ítéltek már el a hatalom birái, akiről sem ők, sem az elitéit maga nem tulja, hogy a “zsar­nok” álarcában hasonlóságok és infantilis emlékek alapján a revolvergolyó mégsem a zsarnoknak szólt! Ha az illető maga tudta volna, hogy mi van a tudattalanjában a látszólag racionális megfontolás mögött, akkor bizonyára ke­vesebb esetben vetnének bombát és a birák is kevesebb halálos ítéletet hoznának. Mert ne felejtsük, védekezni csak tudatos szen­vedélyek ellen bírunk. Olyan ösztönök, amelyek mélyen a tudat alatt fojtva le lap­­panganak, kikerülhetetlenül romlásba visz­nek, ép mert ellenőrizhetetlenek, ép mcrv egész más okokból cselekszünk, mint ami- 1} en “racionális” okból cselekedni vélünk. Ez, azt hiszem, elegendő lesz arra, hogy a cselekedetek túlnyomó nagy többségére, vagy legalább is ép a legfontosabbakra vonatkozólag megrendítse bennünk az ész­szerű motívumokból való cselekvés hitét. És most már igen könnyű annak a kom­plikált kérdésnek a megoldása is, hogy miért van még mindig vita az akarat sza­badságáról. Az emberek nem tudják cse­lekedeteik igazi motívumait. Ha tudnák, sokszor máskép cselekednének. Azt hiszik, hogy úgy cselekedtek, ahogy “akarnak”, és akarni meg azt akarják, ami racionális. Holott rendszerint olyasvalamit akarunk, amit ép azért szorítottunk ki a tudatból, mert valamikor az akarása nem volt racio­nális. De az életünk legfontosabb korsza­kában, a gyermekkorban, amikor minden esemény az a fátum, amely későbbi sor­sunkat megszabja, bekövetkezett vágymeg­­hiusulás nem felejtődik el, csak elfojtódik és később valóban, mint szárnyas bosszú­­istennő, mint a görög Áté, megjelenik. ELPOCSÉKOLT MUNKAERŐ. A New York Merchant Association 1916. évi jelentése szerint New Yorkban a julius végével záródó évben szallagok és csipkék készítésével 24.946 ember foglalkozott. Az összes ily terméket előállító műhelyek száma 1233 volt. Ezen műhelyekben fel­használtak 36,610.000 dollár ára nyersanya­got, amelyből 70 millió 800 ezer dollár ér­tékű árut termeltek. Dohányáruk gyártásával 1688 műhely foglalkozott. Ezekben 23.608 munkást al­kalmaztak. Ezek a munkások 11,104.000 dollár évi bérért 75,406.000 dollár értékű árut készítettek. A New Yorkban készitet művirág és mü­­tollak értékét 16,348.000 dollára becsülik. Ennek előállítására 359 műhelyt foglalnak le, amelyekben összesen 7658 személy yner alkalmazást. Az általuk elhasznált nyers­anyag értékét 8,119.000 dollárra becsülik. A szivardobozok készítésével is igen sok munkás oglalkozik. New Yorkban. Az általuk évenként készített szivardobo­zok értéke 1,517.000 dollárt képvistl. Ha meggondoljuk, hogy mindezek az áruk fölöslegesek úgy az ember életének fentartására, mint kényelmének, vagy mű­vészeti kívánalmainak kielégítésére, akkor a fenti számok révén fogalmat alkothatunk arról, hogy a kapitalista termelés mellett milyen óriási munkaerő pazarlást viszünk véghez azért, hogy egyesek profithoz jus­sanak.----------O---------­AZ EMBERI TEST. Az ember bőrén több mint 2 millió nyí­lás van, melyeken át a levegő behatolhat. Maga a test összes vére átmegy a szivén körülbelül mndeni percben. A tüdő körül­belül 320 köbincs köbtartalmu. Egy lélek­­zésre átlag kétharmad pint levegőt szi­vünk tüdőnkbe. A gyomor annyi savat er­jeszt naponként, amennyi 9 font táplálék feldolgozására elegendő. Az izmok száma meghaladja az 500-at. Ugyanennyire thető az erek és az idegek számai is. A szív 8—10 ounce súlyú. Min­den órában körülbelül 100 eret ver. Felnőtt ember percenként 18—19 lélekzetet vesz s óránként körülbelül 3000 köbláb levegőt használ el. A normális étkü ember na­ponként 5 és fél font sápanyagot és vizet vesz magához. Az egy ember által éven­ként elfogyasztott tápszerek és italok kö­rülbelül egy tonna súlyt tesznek ki.

Next

/
Thumbnails
Contents