Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-07-15 / 22. szám
mmm A déli államok fehérbőrű kizsákmányolói szeretnék visszatartani a néger rabszolgákat, de ez csak akkor sikerülhet, amikor majd őket is embereknek tekintik. Egy fehér nő ezt írja a déli államok egyik újságjában: “Mi az oka annak, hogy a négerek nincsenek a sorsukkal megelégedve? Mit tehetnénk, hogy itt tarthassuk őket? Nekünk szükségünk Tan ezekre az emberekre. Távozásuk óriási anyagi veszteséget jelent a számunkra. Azért kedveljük őket, mert igényeik nincsenek, olcsóért dolgoznak és akármilyen viskóba beszállásolhatjuk őket A négerek jó természetű és türelmes emberek.” A konzervatív néger papok, tanítók és más vezető emberek saját érdekükben is ellenzik a kivándorlást, de a nép nem hallgat rájuk és a spontán mozgalom minden vezető nélkül folyton nagyobb méreteket ölt. A déli államokban egyik törvényt a másik után alkotják a négerek szabadságának korlátozására. Egyetlen törvényt nem hoztak még, amely a négerek helyzetének javítását célozná. A politikusok azzal igyekeznek választóik bizalmát megnyerni, hogy a négerek ellen kifejtett tevékenységükkel kérkednek és megfogadják, hogy a jövőben még fokozottabban fognak dolgozni a négerek elnyomásán. A törvényszéken olyan meg nem Írott, de általánosan jóváhagyott törvény van, hogy a. négerek és fehérek közt felmerülő ügyekben a néger szava nem veendő figyelembe. A modern történelemben hiába keresnénk példáját annak az elnyomatásnak, mely alatt a dél négerei szenvednek. A kihágással vagy más vétséggel vádolt négert rendesen este io és reggel 2—3 óra között tartóztatják le. A konstábler néhány asszisztensével beront a néger viskójába, kirángatják az ágyból s ha vonakodik, vagy nem elég gyors, akkor jól össze is verik. A déli városokban nemcsak egy háziban, egy blokkban, hanem még egy utcában sem lakhatnak a fehérekkel. A vasutakon ugyanazt a viteldijat fizetik, amit más, de harmadosztályú kocsikban kénytelenek utazni, melyek egyszersmint podgyászkocsik is. Ezek a kocsiéi közvetlen a lokomotív után követkéznek. Ha a kocsik megteltek, állni kénytelenek, bár ülőhelyért fizettek. A south carolinai szövőgyárakban törvény tiltja, hogy a négerek egy teremben dolgozzanak a fehér munkásokkal. Valamire való üzletbe, restaurantba, színházba vagy más nyilvános helyre be sem tehetik a lábukat. A járdán ki kell térniök a fehérek elől. Az északi államok néger lakosai nagy érdeklődéssel kisérik testvéreik mozgalmát. A múlt héten nagy népgyülést tartottak a new yorki négerek, a 240 West 40-ik utcában levő (baptista templomban. Ezen a gyűlésen a négerek vándorlásáról beszéltek. A templom papja, Rev. Clayton Powell többek között a következőket mondta: “Akik azt állítják, hogy a négerek jobb kereseti viszonyok miatt jönnek az északi államokba, azok félremlagyarázzák a dolgot. A négerek azért hagyják el a déli államokat, mert az ottani bestialitásokat képtelenek elviselni. A vad fehér csőcselék büntetlenül akaszthatja és pörkölheti őket; a pokoli állapotok elől tehát menekülni igyekeznek. “Ezek az emberek nem tehetik be a lábukat a városok parkjaiba, vagy könyvtáraiba. A parkokban ilyen feliratok láthatók: Négereknek és kutyáknak tilos a bemenet. A közoktatási ügyekben éppen úgy meg vannak adóztatva, mint a feherek, de az ő számukra tizedrendü iskola épületeket állítanak fel, melyek a legsilányabíbl felszereléssel és a legolcsóbb tanerőkkel vannak ellátva. A faji gőgtől eltelt fehérek a néger nőket prédának tekintik. Az egész néger faj megelégelte már a lincseléseket, melyeket a demokrácia hazájában büntetlenül lehet gyakorolni. Soha még el nem ítéltek fehér embert, amiért négert meglincselt. Ezeknek az embereknek nagyon kevés igényeik vannak és nem a gazdasági viszonyok kergetik őket, csupán emberi jogokat akarnak. “Ha a legújabban elvándorolt 300.000 embernek, akik közt nagyon sok jómódú ember is van, fejenként 5 dollár napibért ígérnének, nem hiszem, hogy 10 százalék visszamenne közülök. Ha azonban arról biztosítanák, őket, hogy a borzalmas — 5 — igazságtalanságok megszűnnek, főleg ha a lincselés pokoli intézménye megszűnne, akkor 80 százaléka azonnal visszatérne. A fehér gyermekeket arra tanítják saját otthonukban, hogy gyűlöljék nemcsak a négert, hanem az északi fehéreket is, akik méltányosan bánnak a négerekkel. A dél vagy megváltozik, vagy elveszti a négereket.” Ezek a dolgok bármily hihetetlenül hangzanak is, valóságos tények. Szomorúan konstatálhatjuk, hogy az Egyesült államok népe megtűr! a húsz, >óik század legnagyobb szégyenét: a lincselést. í.s e/ az ország meri maga*- : zabadnak nevezni. Ez az ország akn'-'a az elnyomott Belgiumot felszabadítani, amikor a saját polgárainak millióit fenevadak módjára üldözi, lincseli és nyársra huzza. Mindamellett demokráciával akarja megajándékozni az egész világot. Ezek után azon sem lehetne csodálkozni, ha az ex-cár az amerikai demokráciát, mint a modern cárizmus mintáját üdvözölné. R. I. RÉGI HÁZ. Büszke paloták hivalgó sora Fitymálva vet rá ámyékpalástot, Letűnt a nap, mely ablakán játszott. Rácsos erkélyét előretolja, Mint sirni vágyó, vonagló ajkat. A távolt nézi, s a csendre hallgat. Nehéz kapuja nagynéha tárul, Átlép küszöbén fáradt matróna. Múltak illata pereg le róla. Egyszer majd kocsin jönnek el érte, Fehér lesz, szép lesz és föl sem lázad, S viszi szivében a régi házat. UTCA. Az öregek mind messze mentenek, S bus topolyafákban kéklőn kéklenek. Az esti csillag nem reájuk int, Nyugosznak ők már a szivük szerint. Az esti árnyék nem rájuk borul, Árnyékká lettek árnyéktalanul. Az öreg torony a távolba néz, Csillog a gombján a holdtól a réz. Sip a kis utca, billenytü a ház, Esti szél rajta egy dalt fuvoláz. FALU TAMÁS. mmá ■Dl
