Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-01-14 / 2. szám
. A munkássajtó legszebb hivatása és munkájának eredménye abban nyilvánul, hogy nemcsak nyújtja az anyagot az ismeretszerzésre, nemcsak szuggesztive felvilágosit, hanem gondolkodásra készteti olvasóit, sarkallja, inspirálja őket arra, hogy saját gondolataiknak, megfigyeléseiknek formát adjanak, azokat közöljék másokkal is. Amikor szociális, tudományos igazságokat közlünk cikkeinkben mindig az a remény lelkesít bennünket, hogy ezeket a helyes fogalmakat olvasóink nemcsak elolvassák, hanem meg is értik s amikor Írott bizonyítékot kapunk erre nézve, csak emelkedik munkakedvünk — még többet, még mélyebbet nyújtani. Egy levelet közlünk itt egy elvtársnőnktől, egy proletár anyától, aki a maga tehetsége és tudása szerint hozzászól “Modern nő” című rovatunk szellemi tartalmához; bírálatot mond a kapitalisztikus gyermeknevelésről s ajánlatot tesz üdvös és jó újításokra nézve. De beszéljen helyettünk maga a levélíró. A maga egészében adjuk a levelet, minden lényegei változtatás nélkül, csupán egy kevés stiláris simítást végeztük el rajta. Gary, Ind. 16—12—26. Tisztelt Szerkesztő Elvtárs! Régi tervem, öntől némi felvilágosítást kérni, olyan dologról, amivel nem vagyok teljesen tisztában, hogy népiesen fejezzem ki magam: Én, s mi mindannyian asszonyok, kiket a család, a proletár nyomorúság apró ezer gondjai lenyűgözve tartanak, s a világból, az életből csak a szenvedést, a mindennapi robotot s az élettel való örökös viaskodást a kenyérért ismerjük, — helyénvalónak tartanám megkérdezni önt, hogyan irtsuk, gyomláljuk azt a sok gazt, dudvát, amit a mai társadalom eszközei, a kapitalizmus megfizetett rabszolgái: a tanítók — ültetnek napról-napra a kis proletárjaink ártatlan, zsenge gyermek-leikébe? A gyermekem haza jőve az iskolából, képzeletében él az oly színesen lerajzolt Jézus, Santa Claus s-tb. s a kitett (hagyományos) cipők ajándékkali megtelitésének a meséje; a gyermek kedélye csajongó színekkel tele, s vétek lenne már is íz illúzióit lerombolni s -tudtára adni, — unit talán meg sem értene — hogy ne íigyj semminek fiam, ez mind komédia, izemfényvesztés, mind a papok, tanítók naszlagja: az Isten, a kapitalizmus; hisv háború borzalmai eléggé mutatják, medlig ér egész hatalma? Az én gyönge toliam képtelen leirni nindazt, amit a bensőm oly igazán érez, nem is tudom azt a gyermek érzékeny, yönge agyának megfelelőleg leadni, hogy azt a gyermeki agy beszivja, s épp úgy hidje el a szociális igazságok tanát, amely lerombolni lesz hivatva ezt a rettenetes, rodhadt társadalmi rendszert, mint amily meggyőződéssel hiszi, amit a tanítója vétkesen beszuggerál a gyönge agyába, szivébe.. . Most aztán kinek higyjen a gyerm Második nevelőjének hisz a gyermek, mert szellemi táplálékát a tanító lenne hivatva beleplántálni, agyába vésni. Haza jön az iskolából, az álmok, színek, mesék világából, s bizony itthon, a száraz próza s a kekényért folyó harc fogadja s keserű igazságok egész özönét hallja. Most aztán mondja tisztelt szerkesztő elvtársam, milye-n irányt kap az ilyen gyermek nevelése? Amjt az iskolában hall — és a mi kis lelkivilágát oly örömmel tölti el, amint haza ér és nekem elmondja: kíméletlenül lerombolom képeit, hisz vétek ilyen ostobaságokat, bibliai jelenéseket leikébe bevésődni hagyni s a való igazat elhomályosítani általa. Volna egy ajánlatom, illetve egy kérelmem: — Én azt szeretném — s azt hiszem általában mindazok, kik egy kissé törődnek gyermekeik lelkületével, nevelésével, és azokat megfigyelték és láthatták, hogy azok mily fogékonyak minden legkisebb olvasmány iránt — s ezért helyénvalónak tartanám az “Előre Képes Folyóirat”-ban egy rovatot nyitni a gyermekeknek -cimmel, hol könnyen el lehetne térni a gyer•mekmesék szokásos, lehetetlen kakas-lábon forgó várak stb. helytelen irányától s egy a kezdő gyermeki elméknek|megfelelő szociális igazságokat tartalmazó apró, kis novellákat közölni, amiből a gyermek — korával fejlődve — megismerné a mi nagy küzdelmünk lényegét a mai rend ellen. Talán értelmetlen asszonyi fecsegésnek minősiti ezt t. szerkesztő elvtárs, de nem várhat tőlünk, apró gondokkal körülvett, rabszolga anyáktól különbet. Alkalmasnak találnám a Folyóiratban egy rovatot nyitni “Asszonyoknak” címmel, mert igen sokan vannak, kik nem tudják ennek alapját, jsöft Ineheztelnek, amiért talán a férj néha estért a szervezeti helyiségben tölti. Ha asszonyaink némileg informálva lennének ezen magasztos szociális hivatás mibenléte felől, amit egy szicialistának végezni kell, más szemüvegen néznék mozgalmunkat. Higyje el t. szerkesztő elvtárs, nagyon sok asszony, kinek férje él az eszmének, gyűlölettel nézi férje mozgalmait, tanulásait, sőt nem egy vissza is tartja a férjét, s az előbbre valónak tartva házi békéjét, — otthon marad s nem vesz részt a munkában. Azt hiszem, egyszerű szavakkal nagyon sok munkás proletár asszonyt meg lehetne győzni, s ha a nő kételyei eloszlanak, úgy egy századdal előbbre viszik a mozgalmat, legyőzik a most áthidalhatatlannak vélt ellentéteket a családban feleség és férj között, mert csakis a nő van hivatva a gyermek lelket helyes irányba terelni s ha gyermekeink leikéből kiirtjuk a mételyt, — hisz az álom úgy is keserű felébredéssel jár — úgy bátran, büszkén, egész munkát végezve tömöritjük gyermekeinket és sorakoztatjuk őket a küzdők táborába, azon zászló alá. amelynek kibontott szárnyain napsugárban megfürdött betűkkel az az örök igazság ragyog: “Világ proletárjai egyesüljetek!” Vagyok t. szerkesztő elvtárs hive, tisztelettel: Mrs. Joseph Books 1009 Roosevelt Ave., Gary, Ind. ❖ Ez a levél maga helyett beszél. Csak annyit jegyezhetünk meg —- ami egy egyszerű munkásasszony pedagógiai járatlanságának róható föl — hogy az elmondottak egy részével -nem értünk egyet. Azok az állítások, amelyek a gyermek leikébe plántált téves illúziókra vonatkoznak s amelyeket “kíméletlenül lerombolom”-ipal akar elvtársnő elintézni, nem állhatnak meg. Kíméletlenül semmit sem szabad a gyermek lelkében lerombolni! Még a téves illúziókat sem. A gyermek öntudata lassan fejlődik s képzelete, érzései oda vannak láncolva ama benyomásokhoz, amiket zsenge korban szerzett az otthon, az iskola és a játszótéren. Avatatlan és durva kézzel belenyúlni a fehér lapra — a gyermek lelki világába — botorság és veszedelmes. Van annak más és helyesebb módja: a gyermek értelmi képességéhez mért felvilágosítás! Ugyanazokat az eszközöket, amiket a kapitalista társadalom tanitója használ a nevelésnél, használja a proletár szülő és nevelő is. Csakhogy nem kell mindent részrehajlóan kiszínezni, nem kell a sötét foltokat selyemfátyollal letakarni, amint azt polgáremberek, hazafias és vallásos intézmények teszik, hanem le kell a dolgok fölszinéről rántani a leplet: az igazságot kell szimbolizálni a gyermeki képzelet előtt. liehet biz ezt cselekedni, nagyon egyszerű és hálás dolog ez — a proletáriátus szempontjából; de nem akarják ezt a tőkés osztály tanitó szervei. — Ha én azt tanítom, hogy nemes dolog az emberszeretet, a gyöngék és szegények istápolása, támogatása, de megmondom, megmutatom gyermekemnek, hogy nézd: nem azért kell szeretned embertáraidat, mert az isten parancsolta, hanem azért, mert te is ember vagy s magadat becsülöd meg, ha szereted embertársaidat, — fi —
