Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-03-11 / 10. szám
mmm MAGYAR INTELLEKTUEL FORRADALOM MARTINOVICS ÉS ÖSSZEESKÜVÉSE. Martinovics 1755-ben született. Szerb családból származott, amely azonban már magyar elemekkel vegyült. Azoknak a szerb parasztoknak az utóda, akik 1735-ben Szegedinecz Péró vezetése alatt keltek föl az őket vérig gyötrő és kizsákmányoló magyar nemesség és főpapság ellen. Szerb és magyar parasztok bajtársi vállvetéssel harcoltak együtt ebben a fölkelésben, de a' nemesség, a vármegye vérbe fojtotta ezt a forradalmat, amely a Rákóczi-forradalom legszebb hagyományait akarta folytatni és Szegedinecz Pérót és híveit 1735 április 4-én kerékbe törték. Húsz esztendővel később született az a szerb-magyar családból származó Martinovics, aki mintegy a maga személyében testesítette meg ennek a szerb-magyar jobbágyforradalomnak a tradícióját és akinek egész élete, mintha csak egyetlen bosszuállás lett volna a fölkelést leverő nemesi, papi és királyi reakción. Nem-nemes és még csak nem is magyar családból származván, Martinovicsnak már ifjúkorában megnyilatkozó gazdag és mély tehetsége nem érvényesülhetett semmifajta közpályán és még a magánélet jólétet ígérő csúcsai is elérhetetlen meredekségben kéklettek előtte. A papi mesterség állott csak nyitva azok számára, akik nem akartak egy életet eltölteni paraszti robotban vagy kézmüvesi bornirtságban. Műveltséget, hatalmat, gazdagságot ígért az egyház mindeni számára nyitvaálló nagy, közössége. Az egyházi hierarchia lépcsőfokain a legalantibb helyről a legmagasabb méltóságokig föl lehetett jutni merész lendülettel. Az ifjú Martinovics íferencrendi szerzetes lesz, de csakhamar a maga bőrén kellett éreznie, hogy a katolikus egyház immár reakciós hatalommá lett, amely ellene szegül minden szabad megmoccanásnak és csak azt viszi magasba, akinek a gerincét először összetörte, akiből ki tudja irtani a “modernség” legkisebb gyanús jelét is. De a jezsuiták hiába üldözik, a jozefinus fölvilágosult abszolutizmus folytatója II. Lipót nemessé teszi, tanácsossá és udvari vegyésszé nevezi ki. Martinovics politikai és szociális nézetei közben a francia aufklaeristák hatása és a magyar viszonyok befolyása alatt a nemesi és papi reakció gyűlöletében sűrűsödtek össze. Modern, fölvilágosult, jobbágyvédő, polgártpártoló kormányzást akar, a fölvilágosult abszolutizmus ezekkel a jelszavakkal jött, érthető tehát, hogy Martinovics habozás nélkül a szolgálatába áll. Gondolkodása forradalmi, a köztársaságot többre tartja a királyságnál és mégis úgy érzi, ha pozitív eredményeket akar, ha elvei valóraválásának sikerét kívánja, akkor a császár mellé kell állania. VI A fölvilágosult abszolutizmus és vele Martinovics egész eddigi politikája kudarcolt vallott. Martinovics azt hitte, hogy fölülről, a királyi hatalom segítségével lehet megcsinálni a forradalmat a nemesi uralom detronizálására, tehát a király szolgálatába állt. De mindvégig következetes maradt önmagához, mert amikor kiderült, hogy ezt a célját el nem érheti, hogy a király politikája reakciós útra tér, akkor nem habozott egy pillanatig sem, hogy levonja ennek az uj helyzetnek a konzekvenciáit és alulról, a nép forradalmával detronizálja a nemességgel szövetkező királyságot. Nem a Martinovics elvei változtak meg, hanem a politikai helyzet. Első politikai munkáiban a forradalmi szerepet vivő királyság szól a nyilvánossághoz és Martinovcis tollát királyi megbízás irányítja, most azonban már éppen a királyság intézménye ellen, az uralkodói zsarnokság megdöntésére Írja müveit. Martinovicsot a fölvilágosult abszolutizmus köldte ki, hogy vegyen részt a különböző titkos társaságokban és próbálja befolyásolni rajtuk keresztül a közvéleményt, a reakciós abszolutizmus ellen most maga Martinovics alapit titkos társaságokat. Fönn, a királyi trónön megijedtek a nagy francia forradalom koronákat lesöprő viharától, «Martinovics pedig éppen a francia forradalomból merit bátorságot, ösztönzést és példaadást egy magyar forradalom szervezésére. Amikor ez a nagy politikai fordulat bekövetkezik, Martinovics azt irja Laczkovitshoz levelében, hogy “a demokratáknak nincs többé helyük az udvarnál1”, — elindul tehát, hogy megkeresse igazi helyét a forradalom oldalán. És akárhogy mulassanak is Martinovics forradalomcsináló tervein a reakciósok és akárhogy próbálják is szelídíteni és elméleti utópiákká változtatni Martinovics terveit a félénk szabadelvűek, a magyar társadalom és a magyar politika helyzete csakhamar olyanná lett, hogy kalandorság és őrültség nélkül is joggal lehetett forradalom szitására gondolni. 1794- ben a Habsburg-uralom véres háborúkban állott az ifjú francia köztársasággal. És a köztársaság forradalmi hadseregei elől mindenütt megszaladt az osztrák szoldaíeszka. Moreau seregei győzelmek egész . során keresztül állottak a Rajnánál. Koscioskó lengyel fölkelése tüzlánggal égett Galíciánál. A külpolitikai konjunktúra tehát a legnagyobb mértékben kedvező volt. A történelem tanúsága szerint mindig a vesztes háborúk nyomán kitörő fölháborodás a legkitűnőbb talaja a forradalmi fölkelésnek. De meg Ferenc császár abszolutizmusának ellenfele nem valami más reakciós dinasztia. volt, ahnem a francia — 9 — forradalom, amely megváltást hirdetett minden nemzet számára az uralkodói önkény alól és minden elnyomott osztály számára az osztályuralom alól. A francia forradalom kezdettől fogva azt a sikeres politikát követte, hogy mindenütt föllázitotta a népeket a királyok, a parasztokat és a polgárokat a nemesek és a papok ellen. Hogy 1794-ben Magyarországnak a forradalomba való bej^.kapcsolásáról beszélni nem volt levegőbe való ábrándozás, annak legjobb bizonysága az, hogy maga a francia forradalom is úgy érezte, hogy számíthat Magyarországra a Habsburgok ellen szegeződő harcban. A Martinovics-összeesküvés politikai és szociális (programmját Martinovics Az ember és a polgár kátéja címmel foglalta össze. Ennek az egyetlen példányban meg maradt munkának öt része van. Az első az emberről szól és kifejti, hogy az emberek mind egyenlőek, a második a polgárról szól és azt irja, hogy a kormányzás célja a polgárok boldogitása és a törvények hozása általános választójog alapján az egész nép képviselőit illeti. A harmadik rész a szolgaságról, a negyedik a fölzendülésről szól. Kikel a jobbágyság ellen és a monarchia meg az arisztokrácia uralma ellen. Minden embernek “jussa van oltalmazni a maga életét, szabadságát és egyenlőségét”, és joga van “a szolgaságnak határát és a szabadságnak kezdetét megszabni.’* A zendülés úgy történik, hogy a jobbágyok jogaik tudatára ébrednek, “akár írás, akár társalkodás, akár társaságok” által és ekkor azt kell mondani a népnek: “Fegyverre polgárok! Esküdjünk mindannyian, hogy szabadon élünk vagy meghalunk.” A nép fegyvert fog. A rossz uralkodó hatalma szétmállik és a fölzendülés a monarchia helyére a nép köztársaságát állítja. A királyokról szóló ötödik rész csalfaságnak mondja azt, hogy a királyok istentől kapták hatalmukat. A királyság eltörlésére minden nemzetnek joga van, sőt csak úgy lehet szabad, ha ezt megcselekszi. Az uralkodók oly módon is visszaélnek hatalmukkal, “hogy hadat indítanak a maguk tulajdon hasznukért és parancsolják a népnek, hogy az ellenségre, akit az ö kevélységük és hűtlenségük támasztott, maga menjen el.” Az uralkodóknak az a céljuk, hogy “megfojtassék a nép, a hadaknak mészárszékén, melyet úgy gondolnak, mint dicsőségüknek mezejét a vérengző haramiák.” Ez a káté tehát nem utópiás ábrándokat, hanem gyakorlati politikai programmot tartalmazott. És Martinovics és társai nem is pusztán eszméket propagáltak, hanem gyakorlati megvalósításukra is törtek. Hogy mennyire komoly volt fegyveres (Folytatás a 13-ik oldalon.)
