Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-03-04 / 9. szám

A háború és a Rothschildok.

Irta: ALLAN L. BENSON Fordította: SZOMOR JÓZSEF

(Folytatás és vége)

A történelem szerint a Waterlooi csatának csak egy Napoleonje volt és ő kicsiny volt feladatának. A tény az, hogy a Waterlooi csatának két Nepoleonja volt, akik közül a másik nemhogy csak megfelelt feladatának, de m'ég erőfeleslege is maradt. A második Napoleon: Rothschild Náthán, a pénzvilág császárja volt. A megpróbáltatás nehéz hónapjaiban, melyek Napoleon összeomlásét megelőznék, Rothschild Náthán oly mélyen beugrasztotta Angliát az adósságokba, hogy nem csak az ő vagyona, de az összes bábomban érdekelt nemzeteké is a háború kimenetelétől vált függővé. Rothschild magánszemélyeknek is adott kölcsönt; pénzért leszámította Wellington papírjait. Háborús területeken keresztül ládaszámra küldte az aranyakat, miáltal milliókat tett kockára, mert .a legkisebb hiba az ellenség kezére játszhatta volna a kincseket. A kölcsönzésbe vagyona legszélső határáig ment el akkor, amikor már ütöttek a háborús végzet órái, de a jövő még mindig bizonytalannak látszott. Az angolok — ez nagyon jellemző —- már azt hitték, mindennek vége, mielőtt még bármi is elveszett volna, mielőtt még az első ágyú a belgiumi síkon eldördült volna: a londoni tőzsdén kitört a pánik. Az államadósságok őrületesen estek lefelé. Ha a telegráf már akkor fel lett volna találva, a bizonytalanság jóval kisebb lett volna, még abban az esetben is, ha. a. drótok azt hozták volna hírül, hogy minden elveszett. Azonban ebben az időben táviró még nem volt, csak ijedelem és szóbeszéd.

Mikor a csapatok Waterloohoz közeledtek, Rothschild Náthán izgatottságra a tetőpontra hágott, ösztöne minden erejével sóvárgott már valami hír után — jói hir, rossz hir, bármilyen Nr is legyen, csak rettentő bizonytalanságát nyugtassa meg. Rögtöni hirt csak a harctéren lehetett szerezni. Neki azonban semmi kedve sem Volt ahhoz, hogy a harctérre menjen. A család biográfusa, Bállá Ignác (A Rothschildek románca. 88 lap) szerint. Náthán mindig borzalommal húzódott a vér látásától. Ebből axt következtethetjük, hogy — finoman mondva — nem lehettek valami vitéz hajlamai, azonban, amint az események fordulópontjukhoz > jutottak, az ő vegyes reményei és félelme belső ösztönén felülkerekedtek. Azonnal tudni akarta, akár a legjobbat, akár a legrosszabbat, elindult tehát Belgium felé.

Közeledett a seregekhez. Egy közeli védett dombról nézegette az eldördülő ágyuk nyomán fölcsapódó füstfellegeket. Látta Napóleont, amint hömpölyöghette hadait Wellington -előre ha ladó vörös emberfala ellen. A franciák végső összeomlását nem látta, mert épen eleget látott ahhoz, hogy meggyőződjék arról, hogy az jönni fog és ezért nem várta be, hogy tanúja legyen a végső összeomlás pillanatának. A várásra nem volt ideje. Ép úgy vágyott London után most, mint a hogy néhány nappal előbb vágyta Waterloo látását. Wellington "nem csak Angliát, de Rotschildot is megmentette. Rothschild Náthán kitűnő alkalomnak találta, hogy Napoleon leveréséből óriási hasznot csináljon magának azáltal, hogy a pánik következtében mélyen leszállított értékpapírokat összevásárolja még mielőtt a győzelem hire az égig felverné azoknak értekét.

Rothschild elhagyta Waterloot, még mielőtt az ágyuk el-dörögték volna éneküket Napoleon hatalmas birodalmi vágyának bűit tetemei felett. Lovon vágtatott Briisselbe oly iramban, hogy a ló oldalából a sarkantvuzás nyomán vér fakadt. Brüsselben óriási pénzt fizetett azért, hogy kocsiban Osztendéig mehessen. Osztendébe érkeztekor a tengeirt hatalmas háborgásban találta, a tenger úgy rázta a partot, mint ugyan abban az órákban Wellington a szerencsétlen, reménytvesztett franciákat.” Ő bizonyosan nem volt hős” mondja Bállá, “de ebben a percben semmitől sem rettent vissza”. Ki evezne vele át egy csolnakban Angliába? Egyetlen egy hajós sem szólalt meg. Senki sem szeret felelni, ha a halál nevén szólítja és Rothschild szavai e percben úgy hangzottak, mint a halál hivó szavai. De Rotihsdhild tovább beszélt. Neki fel tétlen szereznie kell hajóst és csolna— 6 —

kot. Meg kell előznie a Waterlooi híreket. Ki hajlandó 500 frankért az utat megtenni? Ki hajlandó 800—1000 frankért? Egy bátor tengerész hajlandónak mutatkozott. Nevének itt kellene most lenni és mindenütt, ahol •ez a történet nyomdafesték alá kerül, mert csak oly feltétel alatt mutatkozott az útra hajlandónak, ha Rothschild az indulás előtt a 1000 frankot feleségének kifizeti, mert biztosra vette, hogy elpusztulnak az utón.

Azonban nem fuladtak a tengerbe. Dovernél száll-t Rotschild partra. Express postakocsival ment Londonba. A következő reggel már megszokott helyén volt a tőzsdén. Művésziesen játszotta szerepét. Sápadt volt, mint a halál, lábai inogtak.

“A börziánerek, akik rendszerint oly hidegvérüek szoktak lenni” mondja Bállá (Rothschild románca 90. lap)

“ nyugtalanul járt-kelt ide-oda, keveset beszéltek egymással, testükben, lelkűkben remegtek, mintha valami ismeretlen szörnyeteg közelében volnának.” Borzalmas hírek jártak szájról-szájra. Halkan beszélgettek Blücher vereségéről, azt is suttogták, hogy Napoleon nehéz tüzőrsége Wellington hadait megverte. Oly mendemondák, melyek egyáltalában nem voltak bebizonyithatók elégségesek voltak arra, hogy fejüket teljesen elveszítsék és a dolgok állapota még rosszabbra fordult Rothschild Náthán kétségbeesett ábrázatának láttára. Egy oszlopnak támaszkodva állott Rothschild, akár egy halálra át-élt ember és úgy látszott, hogy -alig áll a lábán; a nyugodt, hidegvérű Cézár, aki azelőtt soha, a pénzügyi világ legvadabb orkánaiban, sem vesztette el nyugalmát. Ami eddig csak szóbeszéd volt, az most egyszerre megdönthetetlen igazságnak látszott, mert Rothschild Náthán arekifejezése többet mondott a puszta találgatásnál. Pánikszerű félelem tört ki az egész tőzsdén, mely villámként terjedt, Anglia félelmetes és engesztelhetetlen ellensége, Napoleon, ismét szabad lett és senki sem akadályozhatta volna öt meg abban, hogy isten-ostora ne legyen Európának.

A félelem romboló ciklonként sepert végig a városon. A hírek folyton gya