Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-02-25 / 8. szám

SOK A HALLGATÓ. Fájtak a beleim és fájt a mellem belül, mit tegyek? Gondoltam, elmegyek a bel­gyógyászati klinikára, megkérdezem, mi bajom van. A klinika bejárata előtt nyüzsgő tömeg feketéllett. Kérdésemre, hogy kik azok, egy szakállas aggastyán válaszolt, mond­ván, hogy ők orvostanhallgatók, akik az indexüket akarják aláíratni Ázalag dr. egyetemi tanárral, és hogy reggel öt óra óta állanak itten. Be akartam hatolni az épületbe és kétségbeesetten furakodtam, gyömrődten és gyömöszöltem, rugdalóz­­tam, — az ember mit meg nem tesz az egészsége kedvéért — de a hallgatók ha­tározott előnyben voltak, többnyire má­sod- és harmadévesek lévén, a tájanatómia és élettan fölényes ismeretével nálam pon­tosabban tudták, hogy a gyomornak melyik részébe kell rúgni, hogy nagyon fájjon. Mire a folyosóra értem, megállapíthat­tam, hogy nekem tulajdonképpen nem is a belgyógyászaton van dolgom, hanem a se­bészeten, hiszen tele vagyok daganatokkal. De ha már itt voltam, megkérdeztem egy ápolót, hogy merre kell bemenni a tanár­hoz. Kérdésemre az ápoló az indexemet kérte és nem akarta elhinni, hogy nincsen. Azt mondta: jó, látott ő már olyat, hogy be akarlak csúszni ezek a szemérmetlen hall­gatók., Mikor végre mégis meggyőztem, hogy beteg vagyok, nagyon udvarias lett és bevezetett a tanterem előszobájába, ő maga bement a tanárhoz. Az ajtón keresz­tül hallottam a tanár bizalmatlan hangját: — Biztos, hogy nem hallgató? — Nem, nagyságos uram, — mondta az ápoló — beteg, egy valóságos beteg. — Hát akkor vigye be a katedrára és ül­tesse le, mondta a tanár örömtől reszkető hangon Három ápoló jött ki, nekem estek és összekötöztek. Azután bevitték egy tante­rembe, ahol mintegy kilencszáz hallgató ült. — én csak kilencszázat láttam, de mondják, hogy tulajdonképpen ezernyolc­száz volt ottan, csakhogy az egyik fele a másik feje fölött foglalt helyet. Mikor be- J-^ztak. a hallgatók hangos orditozásba törtek ki és fogcsattogtatva a katedra felé nyomult^» De az ápolók visszaszorítot­ták a ti^H get; az egyik közbe a fülembe súgta, ÍÜR1 már nagyon régen nem láttak beteget, mert ebben az évben minden be­tegre négyszáz orvostanhallgató jut, úgy hogy a tanárok a szinészegyesületet kér­ték fel, szállítana néhány ügyes Színészt, akik jól tudnak betegségeket ábrázolni, hogy a tanítás folytonossága meg ne akad­jon. E percben lépett be a tanár. A hallgatók hangos üvöltésbe törtek ki és indexeiket lobogtatták. — Aláírni, aláírni! — ez volt, amit utol­jára hallottam, azután megállapítottam, hogy nekem tulajdonképpen nem is a se­bészeten, hanem a fülgyógyászaton volna dolgom, mert megsiketültem. — Ki vizsgázik ma? — kérdezte szigo­rúan a tanár. ötven hallgató ugrott fel és megrohan­ták a katedrát, indexet lobogtatva. — 'Csend! — mondta szigorúan a tanár. — Majd meglátjuk tud-e felelni is úgy a kollokváló, mint ahogy zajongani tud. Ne­veletlen népség! Beteg, nyissa ki a száját. Ijedten engedelmeskedtem. —- Nos, — mondta a tanár — mi baja van ennek a betegnek? Harminc vizsgázó rohant a szájamnak, hogy megnézze a nyelvemet. Hosszas ve­rekedés után végre egy szőke, izmos hall­gató jött be elsőnek, aki ötletesen nyakig bedugta fejét a torkomba, hogy először vizsgázhasson. — Torokfájása van, — mondta aztán a tanárnak. — Tessék aláírni az indexemet. De a tanár gúnyosan nevetett. — Majd, ha meg tudja mutatni, hogyan kell gyógyítani a beteget. A hallgató megvakarta a fejét, aztán megvakarta az én fejemet. Aztán egy po­hár benzint öntött a szájamba és kérdöleg nézett a tanárra, hogy jó lesz-e? De a ta­nár pokoli gunynyal rázta a fejét, nem se­gített a felelőnek. Mandula, mandula, — súgták hátul a kollégák, mire a hallgató megfogta a manduláimat és kiszedte, köz­be kérdöleg nézett a tanárra, aki azonban erre is a fejét rázta. Erre a hallgató dü­hösen nekem jött és felvágta a torkomat, aztán a tanárra nézett, — na, igy jó lesz? De a tanár megint a fejét rázta és vége megszólalt: — Nem jó- Nem készült. Nem tud sem­mit. Mars helyre. Pollák, mondja meg ma­ga: mire van szüksége a betegnek? — Brómra, — mondta Pollák. — Nem jó. Szecsák! — Császármetszésre. — Nem jó. Egyikük se készült. Nem tud­nak semmit. A betegnek feltétlen nyuga­lomra van szüksége. Amire ezek után számíthattam is: örök nyugalomra. Úgy, ahogy voltam, bevittek a boncterembe. Mellettem egy másik hulla feküdt, aki vigyorogva intett a szemével és odasugott, hogy ne szóljak senkinek, ő nem is hulla, hanem orvostanhallgató és az in­dexét akarja aláíratni, de csak igy tudott bejutni a tanterembe. Előre mulatott raj­ta, hogy meg lesz lepetve a tanár, mikor bele akar majd vágni, mire ő felegyenese­dik és előmutatja az indexet. Karinthy Frigyes.---------o--------­Vallási vita. A gimnázium első osztályában feleke­zeti villongás tört ki. Egy újdonsült udvari tanácsos nagyreményű (fiacskája valami ceruzakérdés fölött hajbakapott egy még mindig rendezetlen vallásu viszonyok kö­zött élő pajtásával, akinek végső argu­mentum gyanánt büszkén odavágta: — Veled nem is állok szóba! Te zsidó! A súlyosan inzultált kis diák egy pillana­tig maga elé meredt, aztán nyugodtan kon statálta: — Ojjó, de nagyra vagy! Hiszen a ti Krisztusotok is zsidó volt! A méltóságos ifjuurat ez a kijelentés megdöbbentette. Előkelőségében érezte magát sértve és ezért — hogy övé legyen az utolsó és döntő szó! — a vitát ezzel fe­jezte be: — Hát ha akarod tudni: nemcsak Krisz tus volt zsidó! Az én apám is zsidó volt!---------D--------­Vigasztalás. Szobaasszony (a lakóhoz): A szomszé­dok arról panaszkodnak, hogy ön egész nap hegedül. Szobaur: Nem hegedülök én, kérem, ha­nem csak hegedülni tanulok... sr- HÜ BARÁT -m-X-H-H-X­•vvvvy Az arany óra, amelyet nálunk vásárolnak olyan, mint a hü barát, megbízható. Nagy választék gyémántokban és ékszerekben. REININGER ÉKSZER ÜZLETE (Nyitva este 9 óráig) 166 Northampton St., Near Second St., EASTON, PA. XX>,X,^XX-XXX-X~XXXX<XXXXX*'h-XXXX*'XXXX*XXXXX"XXXXXXXXXXXX,X~X~X"X~X,,X**X*,X~X"X,*XX' ■XX"'

Next

/
Thumbnails
Contents