Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-02-25 / 8. szám

m mm

** * < «19

Két téli ruha.

A meleg ruta ott lógott sok-sok meSLeg ruha között. Tulajdonkép nem is volt meleg, amig ott lógott a ruhásboltban. Megtapogatam, jól tudom, hogy nem volt meleg. Sőt egészen hideg volt, ő is, meg a többiek is mind a fogason.

Fáztak és beszélgettek egymással:

— Hallod-e, — mondotta egy barna kabát egy sötétkék kabátnak, —már igazán ideje volna, ha valaki engem megmelegitene. Úgy fázom, hogy a fogam is vacog bele.

— Neked könynyü, mert nemsokára megvesznek, de bezzeg én tovább fagyoskodhatom itt.

— Miiért vagy olyan drága és kényes?

— Mert számitok arra, hogy hiú és kényes emberek vannak, s azok inkább választanak

Az a szép szőke haj.

— Nos Annus, közeledik karácsony! Mit kivánsz Jézuskától karácsonyra ?

— Nagy szeretnék (Lenni.

— Miért nagy?

— Mert akkor nékem is lenne olyan szép szőke hajam, mint néked és az enyémet is a parókatartón lehetne fésülni, mert igy már unom a sok cibálást.

melegen ölelte át a kerekszemü fiút, mintha régi jó barátja tett volna. Hát érezte, hogy .a fiúnak nagyon boldogan dobban meg a szive. (Ettől lett neki is olyan nagy melege!)

Persze, hogy pompásan talált. Ott is hagyták rajta.

— No, te már haza is mehetsz! — mondotta az ur, aki a fiukat hozta.

És rendre megkapta minden fiú a maga ruháját. Nekipirult arccal menA SEMMI.

Boltba küldi az asszony a kis leányt zsemlyéért.

De a kicsike elfelejti, hogy mit kell hozni és mikor a boltba ér, ezt kér:

— Téket szemmit!

— Az nincs! — mondja a kereskedő. A leány haza megy és megmondja:

— Nincs.

— Oh, szörnyüködik az asszony, micsoda egy kereskedő, semmije sincs, pedig megmondtam néki tegnap, hogy tegyen el belőle!

engem.

— Én megelég- Rendszeres tanítás- a házi foglalkozásokból egy new yorki leányiskolában.

szem a nem kényes emberrel is. Bár akadna vevőm. így gazdátlanul nagyon szomorú az élet. Az embert ide-oda dobálják, felakasztják, leakasztják, felpróbálják, visszavetik.

— Mit csináljunk, ha ez a sorsunk!

— veté oda közönböisen a sötétkék kabát.

Ekkor egy rakás gyerek jött a ruhaboltba. Valaki hozta őket, felállította, mint a katonákat. Bizonyosan diákok Voltak, mert igen kíváncsian, de egyúttal bátran néztek körül. Azt vizsgálták, hogy a sok ruha közül melyik jut nekik.

Egyik meglökte a másikat:

— Te, nekem a sötétkék tetszenék

— súgta félhalkan.

— Nekem mindegy! — felelte a másik, egy kerek ábrázatu, nagy kerekszemű fiú.

Aztán sorra kerültek le a kabátok a fogasokról. Persze, hogy az első a barna kabát volt.

Örvendett a barna kabát, s olyan

tek haza. Mindenkinek meleg volt a ruhája.

Csak a sötétkék kabát lógott szomorúan tovább a fogason. Szeretett volna megvetően nézni a felruházott gyerekekre, de e helyett elszontyorodott.

— Engem itt hagytak, mert én ké nyes vagyok! Olcsó portéka kellett nekik. Persze, ingyen kapták. Én urnák születtem.

Aztán bejött egy uriasszony a fiával. Megtetszett neki a sötétkék ruha. Megvette.

Harmadnap találkozott • a sötétkék ruha az iskolában a barna ruhával. Éppen ^egymás mellé kerültek.

A sötétkék ruha szeretett volna felkiáltani, hogy őt ne ültessék az ingyen kapott ruha mellé, mert ő finomabb és drágább... de nem tudott beszélni.

... A ruhák a fogason, a ruhásbolltban különböztek egymástól, az iskolában nem.

HUMÁNUS KOR.

— Robert Seidel. —

Humánus kor, humánus erkölcs — Törvény védi az állatot;

A kutya kegyben áll s az ember Sorsa biz’ kutya állapot.

Humánus állam és polgárok — Hatos a törvényes kamat;

De nemes minden uzsorás, ki Rabol a börzén s fosztogat.

Humánus szív, humánus munka — A tudomány folyton halad; Megnyujtja a betegek életét S épeket öl a harc alatt.

Humánus ur, humánus a hölgy — Táncolnak a szegényekért S a munka magjából aratják A milliomos kenyerét.

Humánus eszme, szó meg írás — Csillogó máz e sártekén,

Hol börzén a legfőbb művészet S pénz, sok pénz: a legfőbb erény.

— 15 —