Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-02-18 / 7. szám
'• . 1 %**•* *•»*•* S§o8 ^ amit olvasóink írnak b:: §>S:t : V" ’ ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••»••••••••••••••••••••••••••••••••• • Ebben a rovatban — többek közt — egy levélkisérettel beküldött verset találnak olvasóink. A levélíró maga megírja, hogy mi a foglalkozása és hogy mi indította öt arra hogy gondolatait papírra vesse. Szívesen teszünk eleget kívánságának s ebben a rovatban, amelybe nemcsak kezdő, hanem már gyakorlott, kifejlett írásokat is hozunk, sorozzuk versét, amelyből, ha figyelmesen átolvassák, megértik belőle mindazt', amit Mayer elvtársunk kifejezni akart. Kissé kijavítottuk az értelemzavaró hibákat csak azért, hogy ezt a verset még több, de ennél jobban megirt is kövesse. Akinek ebbe a rovatba besorozzuk az Írását, az 'tekintse úgy, mintha külön elismerést kapott volna. Ide is csak azok kerülhetnek, akiknek van mondanivalójuk s azt ki is tudják fejezni. Alább adjuk elvtársunk levelét és versét. Igen tisztelt szerkesztőség. A legutóbbi heti mellékletben egy rovatot vettem észre “Amit az olvasóink Írnak” címmel. Ez felkeltette érdeklődésemet, mert én is sokszor gondolkodom a lehetetlen társadalmi helyzetről, melyben élünk. Foglalkozásra nézve masiniszta vagyok, igy sokszor van alkalmam, miután a gépet beállítottam, tűnődni a magam és általában a munkásság sorsa felett. Egyszer elhatároztam, (hogy gondolataimat leirom .Meg is próbáltam. De miután prózában túl gyorsan ment volna a dolog — és miután igy sokkal többet kellett volna intőm, ami bizonyára felkeltette volna az előmunkás figyemét, azt az elhatározást érlelte meg bennem, hogy versbe szedem gondolataimat. Mellékelve küldöm egyikét ezen verseknek. Igaz, hogy amolyan gyatra alkotás ez és meglehetősen döcögős rímmel halad, de tőlem még eddig csak ennyi telik; de talán ha szerkesztő elvtársam megmagyarázza hibáit és a versirás elemeit, talán jobbnak az alkotására leszek képes. Ez a vers a szó-szoros értelmében a gép mellett Íródott, egy olajtól átivódott papir-rongyra és igazán szívből eted, mert a benne leírtakat magam is érzem. Elvtársi üdvözlettel, Mayer Endre. az ígéret földje. Ez az ország az ígéret földje, Prédikálják a munkás fülébe, Szabad föld ez! Itt szabad ifjú, vén — Kevés a béred, szűk a falatod: S szabadon koroghat a gyomrod. — Boldog föld ez, számodra áll a gyár, Dolgozhatsz, mig fürge lábad jár; Korán kezdve robotolsz estig — Számlálhatod hulló verejtéked S a hajráért nyomor a béred!... Minő kegy! — dolgoznod is szabad, De fojtsd el követelő szavad; Bár elég kenyered soh’ sincsen: — A nincsnek takarítsd meg felét, Mert utcára kerülsz, mint a szemét. Jóakarónk a nemes tőkés had, Béred nem, de kenyered ára felszalad. A nincsből is profitot sajtolnak — Ne törd a fejed, pénzed hová tedd, Eltűnik, mielőtt fogja kezed! Ha akad, ki jó sorsát elunja, S a harci riadót megfujja: Rásuhog a rendőrbot, a fegyver — Szabad föld ez, robotos népem: Szabadon éhenhalhatsz szépen! Cleveland, Ohio. MAYER ENDRE. A KICSINY PROLETÁR. —. Beküldve. — Kicsiny vagyok még s nincs sok eszem, De már tudom, akárcsak a nagyok, Hogy ez a világ rossz és szívtelen Ha fényesen is tündököl, ragyog... Sok fiú s lány van — épp oly jók, mint én — És mégis rongyos, éhes és szegény; Apjuk, anyjuk napestig robotolnak... És mégis mindig szomorúbb a holnap. Ujjongnunk kéne, ha künn hull a hó, Hiszen a hó a gyermek álomképe... De nincs kenyér s üres a kandalló S csak félelemmel gondolunk a télre; Kicsiny szivünk is érzi már a gondot: Báburól, képről, meséről lemondott. Játék helyett csöpp ujjaink dolgoznak... És mégis mindig szomorúbb a holnap. Hiába jön a tavasz, meg a nyár; Virágok, lombok, pázsitos terek... Nem a tied az kicsiny proletár — * Tied a rideg utcakövezet, Ártatlan lelked ott kopik már szét — Játékszered a bűn s a rut szemét; A halál les rád vagy lökdösnek-tolnak... És mégis mindig szomorúbb a holnap. Kicsiny, szenvedő proletár-testvérek Ti már tudjátok, akár a nagyok, Hogy milyen rossz és szívtelen az élet... — Pedig oly sokat imádkoztatok — Pedig abba a szent kicsiny világba Csak játék, öröm és vidámság járna... Kik azok, kik mindent elrabolnak, Hogy nem jöhet: a szép, a boldog holnap?! VÁLFI GÉZA. A SZFINK3Z. A szfinksz a meredek szélén feküdt és találós meséket dott föl az arra járóknak Aki a találós mesét nem tudta megfejteni, azt a szfinksz lerúgta a mélységbe. Az idők folyamán azonban az emberek óvatosak lettek és elkerülték azt az átkozott vidéket, ahol a csodálatos szörnyeteg tanyázott. A szfinksz egyre jobban unta magát és nagyon rosszul esett neki. hogy nincs, aki találós meséit meghallgassa. Végre, vagy ötven évi tespedés után. fogta magát és találós meséit beküldte egy szépirodalmi hetilapnak. A szerkesztői üzenetek között ezt a feleletet kapta: “Szfinksz. Borzasztó régi dolgok. Mindenki ismeri. Kérünk jobbakat.” * A BÁTOR ÖKÖR. A tudós, aki értett az állatok nyelvén, egyizben ökör csorda közé keveredett. Barátságosan beszélgetett az állatokkal és közben észrevette, hogy valamennyien tisztelettel néznek egy i öffeszkedő és gőgös ökörre. — Ki ez az ökör közietek és miért olyan büszke? — kérdezte a tudós. — Nagy oka van rá, — mondta erre egy komoly és tapasztalt ökör, — ő a legbátrabb köztünk. Amit ő csinált, ahhoz halálmegvetés kell. Igazi hős ő. — De hát mit csinált? — Egyszer bősz haragjában megállt á vasúti sinen. amelyen a gyorsvonat közlekedett. És képzeld csak, maga a gyorsvonat sem mert vele kikezdeni. Az is megállt és igy néztek farkasszemet egymással, mindaddig, amig a csordás kutyája el nem kergette az ökröt a sínről. Heltai Jenő.----------0---------SEGANTINI. (Folytatás az 5-ik oldalról.) dik az ilyen képtől, különös hatást vesz észre. A sok vonal és pötty “összefut” s bámulatosan egységes lesz a kép; “levegővel telik meg” —• ahogy a művészek mondják. És a természethüség, a művészi igazságra való törekvés nyilvánvaló lesz. És ezt művészetének fölfogásában valóban el is érte Segantini! Mint ember, a legnagyobbak közül való volt, mert le tudo“t mondani minden földi hiúságról s művészetével az emberiségnek. a kultúrának tett szolgálatot. Mint művész, neve Milleté s Meunier közé került. A munka méltóságának, ennek a nagyszerű emberi tevékenységnek voltak ők apostolai — a művészetben! Visztai.
