Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-12-17 / 48. szám
Az egyház és a háború — BERNARD SHAW — Vizsgáljuk meg,- hogy mai .társadalmunkban meilyik az a szerv, amelynek az volna a feladata, hogy állandóan figyelmeztessen bennünket arra, amit Lassalle mondott, hogy “a kardnak soha sincsen igaza”, és vele együtt összeborzadjon arra a tényre, hogy “a hazugság európai hatalom”? Egyetlen régebbi háborúban sem ütöttük meg az iróniának azt a legélesebb hangját, amely abban nyilvánul, hogy az értéktözs déket zártuk be és nem a templomokat. A pogányok logikusabbak voltak: ők bezárták a béke templomát, mikor kardot rántottak. Mi ellenben béketemplomainkat nyomban átalakítjuk a háború templomaivá és a lelkészeket úgy mutatjuk be, mint a közösség legharciasabb szellemű tagjait. Bátorkodom azt állítani, hogy annak a botrány nak, amelyet ez az eljárás okoz, a hatása sokkal mélyebb és általánosabb, mint az egyház gondolja, különösen a munkásosztályok körében, amelyek nemcsak arra fogékonyak, hogy komolyan vegyék a vallást, hanem arra is, hogy komolyan visszautasítsák és megkritizálják. Mikor valamelyik püspök az első lövésre abbahagyja Krisztus imádását és odatereli nyáját Mars oltára köré, akkor lehetséges, hogy hazafiasán, szükségszerűen, férfiasán és helyesen jár el; de mindez nem jogosítja fel őt arra az állításra, hogy nem történt semmi változás, és hogy Krisztus voltaképpen nem más, mint Mars. Az egyenes ut és az egyetlen, amely végezetül legjobban szolgálná az egyházat, az volna, hogy zárjuk be bevallottan keresztény templomainkat' abban a pillanatban, amikor megüzentük a háborút, és ne nyissuk ki őket újra csak akkor, mikor aláírjuk a békeszerződést. Kétségtelen, hogy az a nélkülözés, amely ebből eredne, sokkal' jobban bántana közülünk igen sok embert, mint az, amely abból ered, hogy elveszik az aprópénzünket, a lovainkat, a gépkocsijainkat, az expressz vonatainkat, a háborúval együtt járó többi prózai kényelmetlenséget nem is említve. De vájjon rosszabb volna-e, mint a hitben való megrendülés és a lélek összeborzadása arra a látványra, hogy a nemzetek azért könyörögnek közös Atyánkhoz, hogy támogassa őket egymás lekaszabolásában. agyonszurkálásában és darabokra tépésében oly robbanószerekkel, amelyek maróhatásuak is, és arra a látványra, hogy az egyház is közreműködik ennek a szörnyű paradoxonnak a szervezésében, ahelyett, hogy tiltakoznék ellene? Vájjon a templomok bezárása szaporitaná-e az atheistákat vagy sem? Az atheizmus nem egyszerű egynemű jelenség. Először is van ifjonti atheizmus, amelylyel minden tehetségesebb modern elme fejlődése kezdődik; oly atheizmus ez, amely megtisztítja a lelket minden babonától, félelemtől, szolgai meg alázkodástól, aljas engedékenységtől és képmutatástól, és utat nyit az elmébe az égi világosságnak. Ott van aztán a kétségbeesés és a pesszimizmus atheizmusa: ez a komor kiáltás: “Most már tudom, hogy nincs Isten!” — amelyet oly sokan hallatnak közülünk ezidőszerint, amikor ráesik tekintetük azokra a megvakult és megsiketült torz roncsokra, akik valaha éptestii, bájos, kedves férfiak voltak, továbbá a papokra, akik megáldják a háborút, és az újságokra, meg az államférfiakra, meg a katonáskodás alól mentesitett öregekre, akik egytől-egyig háborúra uszítják a fiatalokat. A sötétség e birodalmával szemben utalhat-e másra az egyház mai helyzetében, mint arra a furcsa, de szörnyű tényre, hogy vannak egyszerűbb emberek, akikre borzalmas csapások éppen ellenkező hatással vannak, mert oly erő munkájának tetszenek, -amelynek gonoszsága annyira lenyűgöző, hogy imádni kell öt, mert hatalom? De az egyháznak a dolga megállapítani, hogy ennek a karzatnak a számára hogyan játsszék. Ha Európa valamennyi egyháza bezárná az ajtaját, amig a dobpergés meg nem szűnik, akkor hatalmas figyelmeztetésben részesítenék az embereket, hogy bár a háború dicsősége hires és ősi dicsőség, mégsem istennek a végső dicsősége. De minthogy jól tudom, hogy az egyházak nem szándékoznak tenni semmi effélét, nem szabad megütnöm olyan hangot, amelyből némely olvasóm arra következtethetne, hogy mint nem egy nagyrabecsült barátom, én is azt remélem, hogy békés civilizáció fog épülni azoknak a hatalmas egyházi szervezeteknek a romjain, amelyek eddigelé még sohasem hirdethették az igazságot. mert a szegényekhez a szegények tudatlanságának és hiszékenységének megfelelően, a gazdagokhoz pedig a gazdagok hatalmának megfelelően kellett szólaniok. Mikor azt olvasom, hogy az orosz paraszt szentképe oly vallási erő, amely diadalmaskodni fog Helmholtz és Haeckel materializmusán; szemben egy modern műveltségű európai embernek oly föltevésével, amely magában foglalja azt is, hogy az ir parasztok, akik rongydarabokat kötöznek a fákra szent kutjaik fölé és miséket rendelnek pénzért, hogy megrövidítsék halott rokonaik tartózkodását a purgatóriumban, felvilágosultabbak, mint földijük Tyndall, a lucretiusi materialista, — mondom, ezzel szemben okosabbat nem tehetek, mint ha •fölvetem azt a kérdést, vájjon az orosz paraszt nem érezheti-e azt, hogy vallási meggyőződését semlegesíti az >. tény, hogy szövetségese lett Paul Bert és Combes, Darwin és Almroth Wright országainak? Ha még akarjuk óvni azt az illő látszatot, hogy értelmesen szólunk hozzá ehhez a kérdéshez, akkor annak a felismerésén kell kezdenünk a dolgot, hogy a harcvonalak ebben a háborúban kereszteznek minden politikai és felekezeti határvonalat Európában, azon a határvonalon kívül, amely szocialista jövendőnket elvá— 2 — lasztja kereskedelmi múltúnktól. A materia lista Franciaország, • a metafizikus Németország, a tökfejü Angolország, a bizánci Oroszország formálhatnak olyan katonai csoportosulásokat, amilyeneket akarnak: van valami, amit . hiába akarnának megcsinálni, és ez egy uj keresztes háború. És azok, akik ezt a háborút olyas valaminek akarnák feltüntetni, ami filozófiai, politikai vagy vallási szempontból magasabbrendü vagy jelentősebb küzdelem a mi junkereink vagy honvédőinek számára, mint egészen egyszerű, kezdetleges viszálya annak a harciasságnak, amely hetvenkedik, azzal a harciassággal, amely nem akarja, hogy megfélemlítsék, — hát azok arra vannak Ítélve, hogy a történelem nevetségessé tegye őket. Bármilyen messzeható következményei legyenek is ennek a háborúnak, mi Angliában azért küzdünk, hogy bebizonyítsuk s, poroszoknak, hogy nem taposhatnak sem ránk, sem szomszédainkra, ha ugyan be tudjuk ezt bizonyítani; és hogyha ők elég oktondiak ahhoz, hogy harci készségükkel akarnak bizonyságot tenni a civilizációról, hát akkor mi épp úgy értünk ehhez a romboló játékhoz, mint ők. Ez egyszerű-dolog,, és ez az igazság, és ez a legkényelmesebb és leglelkesitőbb alap az ujoncozásra. Felkavarja a vért és megkeményiti a gerincet ép.p oly hatásosan és épp olyan gyorsan, mint ahogy a képmutatás, a2Í álszenteskedés és a szélhámoskodás elkeserít, zavart okoz és bátortalanná tesz. De ezen az alapon sem juthatunk el messzebbre, mint a háború végéhez. Nem folytathatjuk a küzdelmet örökké, sőt hosszú ideig sem. -És akár győznek, akár veszítenek, akár döntés nélkül végeznek, a pártok, mihelyt vége a küzdelemnek, kénytelenek újra polgári bölcsességükhöz és politikai előrelátásukhoz folyamodni, hogy megállapíthassák azokat a föltételeket, amelyek mellett boldogan kell majd tovább élnünk együtt mindörökké. A nemzetek maradandó barátságának gyakorlati föltételeit nem szabhatja meg a bajonet, amely más eredményt nem érhet el, csak azt, hogy romlásba dönti azo kát, akik benne biznak. Azok a föltételek, mint már kifejtettem, úgy találhatók meg, hogy mostani militarista királyságainkat oly demokratikus egységek rendszerével helyettesitjük, amelyeket a nyelv, a vallás és a szokás közössége határol; amelyek államszövetségekké csoportosulnak, mihelyt kiterjedésük politikailag esetlen testté teszi őket; s amelyeket a háború ellen megvédelmez a nemzetközi szocializmus » kapcsa: az egyetlen alap, amelyen az érdekek azonossága a világ összes munkásai között sohasem homályosul el. Pénzzel a becsület épp úgy megvásárolható, mint az érdem. St. Pierre. * Kit őrizni szükség, nem érdemel őrizetet. Kisfaludy Károly.
