Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-11-19 / 44. szám

Drótnélküli táviró.

Irta: EFF ANDOR.

A táviró alig egy félszázad óta ismeretes s mindenütt, hol ipari és kereskedelmi élet van, széles alkalmazást nyert, mert az egyéni s az üzleti, továbbá a katonai s a tudományos világnak elsőrangú szükségleteit képes kielégiteni.

A dróttalan vagy helyesebben drótvezeték nélküli táviró, miként a közönséges, a villamosságon alapul. A villamosságot az ipari s kereskedelmi életben forgó minden ember ismeri; a villamoslámpák, vasutak, a műhelyekben a különböző villamosgépek annyira elterjedtek, hogy ma már kevés ember csodálkozik rajtuk. A villamosság a testeknek oly tulajdonsága, melyet bizonyos eljárással föl lehet kelteni. Ha példám előveszünk pecsétviaszkot s azt posztóval párszor megdörzsöljük, a pecsétviarsz villamos lesz; erről úgy győződünk meg, hogy kis papirszeletkéket szakítunk ki például ujságpapirosból s ha a megdörzsölt pecsétviaszkot a pairszeletkékhez érintjük, látni fogjuk, hogy a pecsétviaszk a papirsze letkéket magához vonzza; egy kis idő múlva a papirszeletkék ismét 'visszahullnak s ha most újra odaértetjük a pecsétviszkot a papirszeletkékhez, ezeket ismét vonzani fogja és aztán újból elereszti s igy tovább. Mivel a dörzsölés folytán a pecsétviasz csak kevéssé lett villamos, egy bizonyos idő múlva a pecsétviaszk nem lesz többé villamos: kimerült; ha azonban újra megdörzsöljük a kísérletet ismét folytathatjuk.

Valamivel nagyobb mennyiségben lehet villamosságot előállítani a következő módon:

Ha egy üvegbe vízzel higgitott sót, vagyis savat öntünk, például a kereskedésből vett salétromsót vízben feloldunk, a folyadékba beléhelyezünk egy fémrudat, például cinkrudat, továbbá egy agyagburkot széntörmelékkel megtöltve s az agyagburkon egy-két keskeny lyukat fúrva ugyanezen folyadékba tesszük, végül puha vörösrézdróttal a cinkrudat és az agyagburokból kiálló szénvéget összekötjük, az igy elkészített készülék villamosságot ad, mert ha például delejtüt közelitünk a dróthoz, a de. lejtü ki fog eredeti helyzetéből térni s lengő mozgást végez a középpontja körül.

Az igy összeállított kis villamosgépet galvánelemnek vagy röviden elemnek nevezzük; a villamosság a fémrúd, a drót, a szén és a savas folyadék között keringő mozgásban van s ilyen esetben azt mondjuk, hogy a villamosság áramkörben mozog Egy elem bizonyos időn belül mindig és állandó áramot ad," ameddig az összekötő részek folytonosságban vannak; ha

ugyanis a drótot kettévágjuk az áram megszűnik s ha például ezen helyzetben közelítjük hozzá a delejtüt, ez nyugalomban marad. Ha azonban ^a drótokat ismét egy-' máshoz értetjük, az áram újból kimutatható.

A legegyeszerübb megszakító a villamosságnak a mágnességre való hatásán alapul; ha ugyanis egy mágnespatkóra drótot csavarunk s a dróton áramot vezetünk keresztül, akkor ez a közelében elhelyezett vasat magához vonzza; ha egy áramkörben egy ily magához vonzott vas épp áramnyitó és záró szereppel bir, akkor kész a folytonos nyitás s zárás; mert első pillanatban az áram működik — zárva van, ekkor keresztül fut a villamosdróttal bevont mágnesen, ez utóbbi magához vonzza a nyitó- és záróvasat s ekkor az áram megszűnik; de a következő pillanatban a mágnes már elveszti vonzerejét, mert ekkor már nincs áram benne, elereszti a vasat s ez ismét visszakerül eredeti helyzetébe — zárja az áramot, az áram ismét működik és most az egész elölről kezdődik. A házi csengők például egy ily megszakitó folytán lettek ismeretessé, mert ha az ide-oda járó nyitó- és záróvas végére egy fémgömböt teszün és ez a fémgomb egy üres fémharangot ideodajárása közben megüt, a csengő könnyen elkészíthető.

A kisugárzott villamos hullámok sebessége igen nagy; egy másodperc alatt háromszázezer kilométernyi utat tesznek meg, annyit mint a fénysugár, mely a napból jön hozzánk; minthogy a földgömb kerülete 40 millió méter — 40 ezer kilométer, tehát bárhonnan bocsássunk ki villamos hullámokat, az a föld bármely távoli helyére a másodperc törtrésze alatt fog eljutni.

Igen egyszerű módon sikerült a tovaterjedő villamoshullámokat föl is fogni; ha egy drótgyürüt szétnyitunk s a két végére fémgolyókat helyezünk, akkor látni fogjuk, hogy a két golyó között igen kiserősségü, halvány szikrák pattannak át; ezt a tölfogót rezonátornak nevezzük s ezzel a drótvezetéknélküli táviró elméleti alapjairól megfelelő tájékozást is szereztünk.

Ha ugyanis egy vezető két sarka között villamos szikrázás folytán hullámok keletkeznek, melyeket egy tőle távolabb elhelyezett rezonátor föl tud fogni, akkor élőt tünk áll a villamosátvitfl egy oly módja, melyhez drótvezeték nem szükséges, mivel a villamos hullámok a levegőben terjednek tovább.

A föladóállomás egy vezető, melynek két fémgolyója között a szikrázás végbemenvén, a villamos hullámok kiindulnak; az egyik fémgolyót a földdel kötjük össze, a másikra egy hosszú drótot helyezünk függőleges irányban; ez eljárás által ugyanis

több villamosság gyűlik föl a golyókban, a szikrázás erősebb s a hullámok hatékonyabbak; a függőleges drótn'ak még egy fontos szerepe van: tudniillik ki lehet mutatni, hogy a kisugárzás közben a drót maga is rezgésbe jön s a kibocsátott hullámok hosszúsága négyszer akkora, náint a ‘ drót hossza; másrészről kitűnt, hogy ha a fölvevő állomás is el van látva egy ily függőleges dróttal, akkor a hullámok fölvétele akkor a legmegbízhatóbb, ha hosszúsága épp akkora, mint a föladóállomás drótja; ekkor azt mondjuk: a két állomás együtt van hangolva.

A fölvevőállomás berendezése a következő: egy galvánelemből fejlesztett áramkörbe be van kapcsolva a kohérer, melynek egyik vége a földdel, a másik az előbb említett függőleges dróttal áll összeköttetésben; beiktatunk továbbá egy villamos mágnest, melyben ha áram megy végig, magához vonz egy fémrudat, amiközben a fémrúd éppen zár egy második áram kört.

E második áramkör áll egy elemből s két villamos mágnesből; az egyik mágnes ma gához vonz egy kis rudat, miközben a rúd ráüt a kohérerre, miáltal az első áramkör megszűnik; a második mágnes magához vonz egy fémrudat, melynek vége egy hegyes s belül tintával megtöltött tü, mely a magáhozrántás pillanatában érint egy papírszalagot, mely egy fémdobra van .fölhenger'getve. Ha most a földállomás vezetőjét egy bekapcsolóval látjuk el — minő például a házicsengő gombja —, vagyis a vezetődrótot nyitva hagyjuk s egy fémruddal az érintkezést akkor és oly hosszú vagy rövid ideig létesítjük, amikor és amig akarjuk, akkor a táviratoáást megkezdhetjük. A kapcsolóval zárjuk az áramot, a vezető két féfngolyója között megindul a szikrázás, a kiinduló hullámok a fölvevőállomáson érintik a kohérert, az első áramkör megindítja a másodikat s az irón a papírszalagon egy pontot vagy egy vonást ir le — persze a papírszalagot egyenletesen továbbmozgatjuk — aszerint, a mint a föladóállomáson a bekapcsolót egy pillanatra vagy hosszabb időre iktatjuk be. Az abc betűinek azután megfelelő jeleket véve föl pontokból s vonásokból, a táviratozás minden nehézség nélkül keresztülvihető. Gyakorlatilag nevezetes volt Sla-by német mérnöknek 1900-ban az a fölfedezése, hogy egy és ugyanazon föladóállomások hullámait is föl tudja fogni, jóllehet a föladóállomások drótjai különböző méretűek voltak; ezt azáltal érte el, hogy az együtthangzást nem a drótokra, hanem az áramkörbe iktatott dróttekercsekre alapította, amennyiben ezeknek megfelelő méreteket adott; ezen berendezésnél a fölvevőállomásnál annyi kóhérer szükséges, ahány föladóállomás van.

6 —