Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-10-29 / 41. szám

Keresztlevél.

Irta: BERKES IMRE.

Egy nagyon apró emberkére méltóztassanak gondolni, olyan apróra, hogy az ilyen törpe után okvetlenül megfordul még a jó ízlésű ember is, ha történetesen találkozik vele az utcán. Széles, erős vállon egy vékony nyak, amelyből az Ádám-csutka, mint valami fenyegető hegyes szög mered előre, a nyakon egy iszonyúan, bozontos, komol> fej, piros szájjal, hosszú, dugóhúzó módjára sodort, vörhenyes bajuszszal, kemény csontu arccal, nagyon élénk és nagyon fürkésző szemekkel^ Nagy, csoszogó lábak s aránytalanul fejlett kézfej,, felül szőrcsomókkal, belül egy zsákhordónak megfelelő tenyérrel: ilyenforma külsővel élte kicsinyke világát Pór Mihály abban a vidéki városban, amelyben a legkisebb suszterinastól kezdve a főispánig ismerte mindenki, mégis alig akadt nap, hogy utána ne futottak, a szemébe ne röhögtek és ki ne csúfolták volna. Emiatt, ha szabad ideje volt, rendszerini otthon üldögélt, vagy ha hosszabb sétára volt kedve, a város külső szélein csatangolt, ott legfeljebb a kutyák ugatták meg, de ezeknek inkább megbocsátott Pór Mihály, mint azoknak az oktalan állatoknak, akik emberi képük megtagadásával belőle minden áron utca bolondját akartak csinálni. És hogy ez nem sikerült nekik, ez nem ■is rajtuk múlt, hanem inkább Pór Mihály energiáján s azon a revolveren,, amelyet támadói ellen rendőri engedélylyel hordott kabátja zsebében.

Pór Mihály ebben az időben harminckét éves volt, ugyanennyi idővel ezelőtt a római katolikus vallásban született alig néhány kilométernyi távolságban attól a várostól, ahová sorsa vetette, s amely város rendőrségén irnoki minőségben dolgozott, havi százhúsz korona fizetésért. Négy polgári középiskolát végzett, mint pontos és megbízható dijnok kezdte a karrierjét s csak nemrégiben lépett elő Írnokká a főkapitány jóvoltából.

Pór Mihály ugyanis mostanában akart megnősülni. Nem, nem kell ezért kinevetni a szegény rendőrségi írnokot, aki szürke, fütetlen legénylakását a családi élet melegével akarta felcserélni, mert hisz ezt ö rendkívül komolyan gondolta, erre a célra kétezer koronát koplalgatott össze, s bizony a menyasszonya, akit külvárosi sétáin ismert meg, nagyon helyes teremtés ivóit. Egyik délelőtt tiz perces pihenőt kért a főnökétől, ekkor bement az anyakönyvi hivatalba. ott megmondta, hogy nősülni akar. Előzékenyen informálták, miféle iratokra van szüksége. Másnap már ott volt a keresztleveléért a tisztelendő ur hivatalában, aki a káplánhoz utasította. A-káplán szájában hosszú szárú pipa lógott, gondtalanul és jólesően pöfékelt, kövér arcán gyorsan átsurranó mosoly derengett, amikor Pór Mihály előadta a mondókáját. A káplán vas tag és terjedelmes könyvekben lapozgatott.

— Hogy js hívják? — kérdezte vagy tizperc múlva.

— Pór Mihály a nevem.

— És az apját hogy hívták?

— Ugyanígy _

— Az édesanyját?

— Kis Verának.

— Hol és mikor született?

— Turban, 1877-ben.

— Túr, Túr, — pöfékelte a káplán, az idetartozik mihozzánk.

Most már gyorsabban nézegette a régi anyakönyvek ímegsárgult leveleit, közben nagyokat bólogatott a fejével s csak úgy a könyvek tömegéből szóit újra oda az írnoknak:

— Mi volt az apja?

— Favágó volt.

— Hát jöjjön el holnap.

Mihály sehogysem értette, mi köze az apja foglalkozásának az ő keresztleveléhez. Huszonnégy óra múlva ezt is megtudta:

— Fiam, — mondta néki másnap a káplán, keresztlevelet nem adhatok, mert maga nincs beírva a hetvenhetes anyakönyvbe.

— Nem vagyok beirva? — rémüldözött az Írnok... Hát csak engem is világra hozott valaki?...

— És még sincs beirva, — magyarázta a káplán, mert iaz apja nem íratta be.

A törpe emberben most megmozdult v.a lami. Szédült, a szive erősen ütögette az erős mellkasát. Menyasszonya jutott az eszébe és az a szines, kedves, külvárosi vl lág, amit a házassága fog néki ajándékba adni.

— Tisztelendő uram a kezét csókolom, — dadogta, segitsen rajtam. Talán emiatt meg sem nősülhetek?

A káplán megsajnálta a furcsa külsejű emberkét.

— Menjen el Turba, ha biztosan tudja, hogy ott született. Keressen két tanút, akik ezt igazolják írjon egy kérvényt az alispánhoz, aki aztán el fogja rendelni a születés utólagos bejegyzését... Hát az iskolában nem volt keresztlevele?

Pór Mihály gondolkodott.

— Nem volt, — hiondta. Kérték, de sohasem volt.

— Na, isten áldja, — köszöntötte a káplán a távozó embert.

Még aznap elindult Turba. Itt senkit sem ismert, erre sohasem járt. Annyit tudott, hogy az apja innen régesrég behurcolkodott a városba. Ott is halt meg. Mint valami rossz szándékú csodabogár mászkált a faluban, ijedten és elképedve bámulták, elszaladtak előle s azt kiáltották utána, hogy madárijesztő. Az Írnok aligha hallotta a csufondáros beszédet, ő arra a két ismeretlen jóltevőire gondolt, akik be fogják bizonyítani, hogy őt valóban megszülte az édesanyja. Kidoboltatta a kisbiróval, mi járatban van.

No de éppen ez a két jóltevö nem akadt az útjába. -.Beszélt ugyan egy öreg paraszttal, de ez is csak erőlködései látta meg emlékei megfakult képei között az öreg Pór

Mihályt, arról is tudott, hogy volt egy szörnyszülött fia, de az hamarosan elpatkolt.

Pór Mihály kínosan rágcsálta a szája szé- . lét>

— Nem halt az meg, — próbálta a paraszt memóriáját szunnyadásából felébreszteni, mert az ia fiú én vagyok.

A paraszt valami gonoszságot vélt ebben a dologban s most már határozottan tudta, hogy a részeges favágó fia -tíznapos korában meghalt. Hiába kapac-itálta az öreget. Hiába vallatta azonmód, ahogy a főkapitány a bűnösöket szokta, a paraszt megesküdött a szűz Máriára, hogy ö dobta az első hantot a kis fiú koporsójára.

Szülőfalujában tehát nem ment semmire. Visszasietett a városba s még aznap este jelentkezett a plébánián. Ott kitanitották. hogy ezen a dolgon most már csak a minisztérium segíthet. Legokosabb, ha felutazik Pestre, megkéri a kerület képviselőjét, az majd beszél a miniszterrel. Pór Mihály e célból ajánlólevelet és szabaságot kért a főnökétől.

— Könnyű dolog, — mondta a képviselő, amikor a főkapitány levelét elolvasta, s közben arra gondolt, hogy rázhatná le a nya-. káról ezt az utálatos, kis embert. Kocsiba ült vele,, elhajtatott a minisztériumba, ott

, egy öreg ur elé kerültek, aki osztálytanácsos volt, de Pór Mihály azt hitte, hogy ez a miniszter, s állandóan kegyelmes urnák szólította.

— Nehéz dolog, — jelentette ki az osztály tanácsos, de majd elintézzük. Menjen csak haza, a keresztlevél néhány nap múlva a kezében lesz.

Pór Mihály boldogan látta el otthon újra a hivatalát. Már minden Írása megvolt, ami a házassághoz kellett s a képviselő biztatása alapján nyugodtan remélte, hogy a keresztlevelét is hamarosan kiállítják^

így telt el körülbelül egy hónap. Pór Mihály megint a képviselő előtt állt.

—- Szörnyű nehéz dolog, — sajnálkozott a képviselő s egyáltalán nem tudta, mit is akart -tőle egyszer évekkel ezelőtt ez az ember. Hosszas magyarázgatás után eszébe jutott a keresztlevél.

— Most már igazán sürgős, — kérlelte az Írnok.

— No persze, hogy sürgős. Még ma beszélek a-miniszterrel. S tudja mit? Úgy összeszidom, hogy arról koldul. Érti? Öszszeszidom. Menjen csak nyugodtan haza. Ha egy hét.mulva meg nem kapja a keresztlevelét, irj-on nékem. Akkor botrányt csinálok a képviselőházban.

A törpe lelkes szemekkel bámulta a hatalmas embert, aki mindenkinél több, tekintélyesebb és bátrabb, mert össze meri szidni a minisztert... Aztán pontosan -írogatta bétröl-hétre a leveleket a képviselőnek, irta szépen, kicirkalmazva, irta fellengősen, irta haraggal és követelőzve, — de a keresztlevelét nem küldte el néki senki.

— Agyonlőhetem a minisztert — gondolta magában Pór Mihály, s öt év múlva be— 12 —