Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-09-17 / 35. szám
Két világJ Szentimentális könnyfacsarással nem lehet küzdelembe fogni; a költői beállításokkal pedig nem lehet éles osztályellentéteket megoldani : az igazság pörölyével kell lesújtani, ha azt akarjuk, hogy szilánkokká forgácsolódjanak ama sziklák, amelyek két világ határán tornyosulnak és elválasztják az embersorsokat alsó és felső régiókra, amelyekben botorul, kifosztottan igáskodik lehetetlenül az egyik lent, a mélyben, és gondtalanul, a bőség tultengésével tobzódik a másik fönt, a kényelmes, tiszta magasban ... Költői szavak helyett a hivő és hitetlen emberek szeme elé két képet kell odatartani, a melyek — noha csak pózokat ábrázolnak — de beszédesen igaz lehetőségek látókörét nyitják meg a nézni törekedő szemek előtt.. . A szavak elmosódnak a gondolatokkal terhelt emlékezetben, de a mindennap megújuló képek vizióként megmes'jelennek a kénzelet előtt és ösztökélik az agyat az összehasonlitásra, a különválasztásra: az észrevevésre. Éppen ezért legcélszerűbb, ha az iró magával viszi megértő olvasóját oda, ahova sugallata, kutató képzelete biztosan (behatol és csak ügyes mozdulattal föllebbenti az élet kárpitját, hogy a látni akaró, de nézni nem tudó szem észrevegye az óriási ellentétet, amely ember és ember közt létezik s amely egyenlőtlenség oka a féktelen nyomorúságnak és túltengő bőségnek. Az emberi társadalmat szétszaggató okok csak úgy ismerhetők föl helyesen, ha a tülekedő egvének, csoportok és osztályok helyzetét is megértjük. A helyzet az, amit sokan összetévesztenek a sorssal és ahelyett, hogv előretörni, fölemelkedni, harcolni akarnának, meghunyászkodva lapulnak meg lent, az alsó régiókban és sóvárogva, értelmetlenül bámulnak föl az orgiát rendező bőség palotájának erkélyére. E^v jelentéktelen helvzet nagy elgondolásokra készteti néha az embert. Itt van közel a szemünk előtt, csak néhány utcahossz választ el tőle, a legkiáltóbb szegénység a fényes jólét szomszédságában. Az ember fülét valami zsongás, zenelmng üti meg. Fölnéz és az erkély széles szögében vig mulató társaságot lát. Hölgyek és urak; milliomos gyárosok és gyémántékszeres szép asszonyok csoportja a csöndes éjiben összecsenditi pezsgős poharát. .. Nincs ránc sima bőrükön, a gondbarázda nem szántja homlokukat, mert nemcsak kalácsuk van bőven, ■hanem gyöngyöző pezsgőre is futja fölösen. Ha az ember ezt a nagyvárosi képet nézi, ha eláll a milliomos negyed mulatózajtól fölvert palotái előtt, önkéntelenül eszébe vág a gondolat, miért van az, hogy nem messze innen néhány utcával a legzüllöttebb nyomor üt tanyát, hogy vannak emberek, éptestii, józanfejíi munkások, akiknek egy pohár tejrevalójuk sem jut. És ha ezt elgondolja, rájön arra is, hogy miért kell végigszenvedni azt a látványt, hogy ép testű emberek az éhségtől hajtva odaálljanak a gazdagok negyedébe, a forgalmas közlekedési pontokon — koldulni. Mert tagadhatatlan, hogy a nagy inkvizitor, az éhség sokakat odahajt a koldustáborba, ahol az ember kénytelen megalázkodni a másik ember előtt, mert más útja nincs, hacsak rabolni, lopni nem akar. És amig a paloták, clubok, kéj lakok, előkelő hotelok termeiben foly a dáridó, a pezsgő és a szeretkezés, addig lent, a proletármélységben aszott testű gyermekek, koravénült asszonyok, rokkanttá lett munkások egy falat kenyértől is meg vannak fosztva. Két világ élete folyik a ma társadalmában minden zugban és alig van hely a földön, ahol a bőség és gazdag— 9 — ság túltengő jóléte mellett ott ne volna tőszomszédságban a legkiáltóbb nyomor is. E kettő együtt jár, noha éles ellentétei egymásnak, de azért elválhatatlanok, mert a mai berendezkedés mellett gazdagság csak úgy lehet, ha sok-sok ember szükséges falatja hiányzik. Mennél többje van a milliomosnak, a jólétben élőnek, annál kevesebbje van annak, aki ezt a gazdagságot teremtette. Nem azé a bor, aki a szőlőt megmunkálta, nem azé a palota, aki a köveket összerakta, hanem azé, aki a helyzetet s a viszonyokat kihasználta a maga céljaira mások rovására. Fosztogatók és kifosztottak világa ez! Fölösen sokat biróké és semmivel, még puszta életükkel sem rendelkezőké ! És nem kell költői (beállítás hozzá, hogy ez az éles osztályellentét nyilvánvalóvá legyen. Csak oda kell állam egy utcasarokra és megértő figyelemmel nézni, hogy lássunk. És látunk embereket, akiknek fölösen van mindenük az egyik világban élni és akiknek nincsen semmijük — a másik világiban élni. Elpusztítani való két világ ez! Az egyik, a felső lerombolandó, hogv a másik magától megszűnjön. * Ha kóborlásaimban valahol orgonaszó üti meg a fülemet, megállók, mert tudom, hogy az a fényes, nagy épület, amelybe özönlik a nép -— templom és a templom amolyan szent hely, ahol sokat tanulhat az ember, nem ugyan abból, amit ott bent hall és lát, hanem azokon, akik oda mennek. A legcifrább épületek sorában néhány templom ötök a szemembe a Fifth Avenuen, ahol az “isten háza” is olyan pazar külse;ü, hogy az ember önkénytelenül arra gondol: micsoda tékozló hajlamú lehet ezeknek az embereknek a képzeletbeli mindenhatója, hogy dicséretére ilyen milliós paloták készültek! Tömve van a templom. A hatalmas ablakok szines üvegtábláin keresztültörő piros és sárga sugarak megfestik a falakon csüngő megtépett, öreg győzedelmi lobogók rongyait. A csatatéren elesett hadvezérek szobrai mereven tekintenek le az összegyűlt embersokaságra, melynek soraiból kivi-Akiknek fölösen van minden...
