Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-02-13 / 4. szám
wövérzerl A művészet forradalma GÖRÖG MŰVÉSZET. (Wagner Richard Művészet és forradalom c. müvéből.) GÖRÖGÖK nyilvános művészete, mely a tragédiában érte el fénypontját, a legnemesebb, legmélyebb néplelkek megnyilvánulása volt. A mostani lélek legnemesebb és legmélyebb tulajdonságai szöges ellentétei és megtagadásai a mostani nyilvános művészetnek. A görög művészi eszközeit a legnagyobb közös általános műveltség ered ményeiből merítette; mi a legnagyobb társadalmi barbarizmusból. A görögöket legifjabb koruktól kezdve arra nevelték, hogy ők maguk, testük, lelkűk legyen művészi mintaképük és élvezetük; a mi ostoba nevelésünk, mely rendesen legföljebb csak jövő ipari pályára készit elő, azt éri el. hogy buta, de fenhéjázó örömet érzünk művészi ügyetlenségünkön, és művészi mulatságaink tárgyát mindig rajtunk kívül keressük, körülbelül oly módon, ahogy a züllött élvhajhász keres múló szerelmet egy prostituáltnál. A görög maga volt az előadó, a táncos, az énekes és a tragédia előadásában való közreműködés a műremek legnagyobb élvezése is volt, joggal tekintette kitüntetésnek, ha szépsége, műveltsége által ez élvezethez jogot nvert. Mi a minden társadalmi osztályban található proletárok egy részét betanitjuk arra, hogy bennünket mulattassanak; a mi színházi személy zetünk soraiban azokat látjuk, kiket csúnya hiúság, tetszésvágy, esetleges gyors és nagy keresetre való kilátás hajtott oda. Mig a görög művésznek, a műremek fölött érzett élvezetén kívül a siker és nyilvánosság által való megértés volt jutalma, ,a modern művészt alkalmazzák — és fizetik. És igy lehetségessé válik, hogy a lényeges különbséget határozottan és élesen megjelölhessük. A görög művészet valóban művészet volt, a mienk — művészi mesterség. A művésznek alkotása célján felül, élvezetet nyújt maga az alkotás, az anyag kezelése és formálása. Tevékenysége már magában véve is örömteljes és kielégítő termelés, nem munka. A mesterember előtt csakis a cél lebeg, a haszon, melyet munkája hajt; maga a munka nem szerez neki örömet, teher, elkerülhetetlen szükséges rossz, melyet legszivesebben géppel végeztetne. Munkája csak kényszer; ezért lelke, gondolata nem a munkánál, mindig csak a célnál van, melyet lehető legegyszerűbb módon szeretne elérni. Ha azonban a mesterember közvetlen célja, csakis saját szükségleteinek kielégítése, saját lakásának berendezése, eszközei, ruházata st'b. készítése, akkor e hasznos tárgyak felett érzett öröme serkenteni fogja az anyagok olyképp való feldolgozására, mely személyes Ízlésének megfelel. A legszükségesebb tárgyak elké-Hóból készített figura, amely galíciai zsidó papot ábrázol. szitése után, a kevésbé mindennapi igények kielégítésére szolgáló munkája önkénytelenül is művészivé alakul. Ha azonban munkája eredményét továbbadja és számára csak az elvont pénzérték marad, akkor lehetetlen, hogy tevékenysége valaha a gépies munka fölé emelkedjék. Ez utóbbi az ipari rabszolga sorsa; mai gyártelepeink az emberi lealacsonyodás szánalmas képét nyújtják: állandó kedv és szeretet, sőt gyakran cél nélkül végzett, testet-lelket ölő robot ez. A görögök csak a szép, erős embert tekintették szabad embernek, — és 6 ilyenek csak ők voltak. Mindenki aki e görög típuson, Apolló papján kivül esett, barbár volt, ha őt szolgálta, akkor rabszolga. Úgyis volt: aki nem volt görög, tényleg barbár vagy rabszolga volt; de ember volt és barbárságának, rabszolgaságának nem természete, hanem sorsa volt oka, történetüknek bűne volt, mint ahogy ma a társadalom és civilisatio bűne, hogy a legegészségesebb nép, a legegészségesebb kiimában is nyomorulttá, nyomorékká lett. A művészet azonban mindig művészet és változatlan marad; csak azt mondhatjuk, hogy a modern nyilvá- i nosságban nem él; de az egyesek tudatában mindig, mint megoszthatatlan szép, él a művészet. A különbség tehát csak az, hogy a görögöknél átment a nyilvánosság tudatába, most pedig csak egyesek tudatában él, elentétben az összesség nemtudásával. A görögöknél a művészet virágzása korában konservativ volt, mert végleges és megfelelő kifejezője volt a nyilvános tudatnak, nálunk az igazi művészet forradalmi, mert mindig szemben áll az összességgel. ALSZIK... Alszik: a lélegzete olyan fáradt, Neki most angyalok muzsikálnak, Nappal: verik az élet boszorkái, S vérét zsarolják pici fiókái, S könyeit kérik idegen szegények, Ezer seb fáj neki és ezer élet, S szive a bánat zengő orgonája, Csönd, mert most alszik, Alszik, az életem párja.. . Sose becéztem, sose simogattam, Fukar vagyok szép, felszínes szavakban. De mikor nem látja — mint álombeszéd— Dadogja szám a szent, drága nevét, S megfenyegetem sirva az eget, Mért adhatok neki csak kenyeret, S titokba, lopva sós könyeket rája: Csönd, mert most alszik, Alszik, az életem párja... PETERDI ANDOR. * * Amit a majmoknál utánzási ösztönnek nevezünk, az embereknél divat. * Az ember igazán akkor szerencsétlen, ha nincs irigye.
