Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-27 / 32. szám
azonban épen saját fölöslegük akadályoz meg. Ez az ellentét azon a termelési rendszeren alapszik, a melynek előfeltétele, hogy a társadalom aránytalanul kicsiny része monopolizálja a termelő eszközök tulajdonát, mi által a munkás arra kényszerül, hogy ‘-az önfentartás céljaira szükséges munkaidőt meghaladó időn át dolgozzék”, hogy a termelési eszközök tulajdonosai számára értéktöbbletet, javakat termeljen. A géppel való ezen termelési módnak a folyományaképen észlelhetjük a gazdasági élet minden terén végbemenő azon változásokat, melyek a szociálizmus talaját képezik: Az emberiség egész gazdasági létfeltételeiben óriási rázkódtatás ment végbe. Az ipari haladás következtében a gyárvárosok gombamódra szaporodtak el s mindig uj proletártömegek verődtek azokban össze. Ezen átalakító folyamatnak szükségszerű eredménye volt a városok tulszaporodása és a falvak elnéptelenedése. A városok túlnépesedése pedig minden életfeltételnek rendszeres megmérgezéséhez vezetett, a falvak elnéptelenedése viszont az embernek a termőföldtől való elkülönítéséhez. Tagadhatatlan és könnyen megmagyarázható tény, hogy a nagyszámú középosztályt a régi “jó időkből” ez a gépipar szétrombolta és egyrészt gazdag kapitalistákra, másrészt szegény munkásokra olvasztotta fel. A polgári társadalom gazdasági fejlődése szükségszerüleg vezet a kisüzem pusztulásához, melynek alapja a munkásnak termelési eszköze fölötti magántulajdona. Elválasztja a munkást munkaeszközétől és birtoktalan proletárrá változtatja át, miközben a termelő eszközök aránylag kevésszámú tőkés monopóliumaivá lesznek. Ezen elkülönítés folytán egyszersmind a munkás életfogytiglani bérmunkára van kárhoztatva. Itt van a gyökere a tőke és munka ellentétének. A kapitalista termelési mód általában minden téren oly ellentéteket mutat, melyek létezésében veszélyeztetik. A munka rendszeresítése a gyárban, azon kivül pedig a társadalmi munka anarchiája. Minden árutermelésen nyugvó társadalomnak meg van az a sajátsága, hogy benne a termelők elvesztik saját társadalmi vonatkozásaik fölötti uralmukat. Senki sem tudja, mennyi kerül piacra az ő cikkéből s abból mennyire van szükség, senki sem tudja, hogy az ő termékeire egyáltalán szükség van-e, hogy költségei megtérülnek-e, vagy egyáltalán képes lesz-e valamit is eladni. A társas termelés anarchiája uralkodik. De a legfőbb eszköze annak, a mivel a kapitalista termelési mód ezt az anarchiát fokozta, az anarchiának egyenes ellentéte: a termelés növekvő szervezete volt a gyárban. Szervezett produkció a gyáriban és szervezetlenség a társadalmi termelés egészében ismét oly ellentét, mely miként a kapitalizmusból született, csak azzal együtt szüntethető meg. Megszüntethető a termelő eszközöknek a termelők közös tulajdonába vétele által. A termelő eszközök ezen kollektiválását látja előre a szocialista gazdaságtan. Ebből meríti azt a főcélt, melyet a szocialista mozgalom elé szab. A szocializmus többi céljának és ezen célhoz vezető eszközöknek öszszessége ebből a végső követelményből folyik, mely a társadalomban végbemenő gyökeres rázkódtatásra fog vezetni: a termelő eszközök kollektiválásával. Éppen ezért a további célok és eszközök részletes rajza megköveteli, hogy előbb a tulajdon kérdésben mélyedjíink el, mint a mely minden korok társadalmi mozgalmának gerincét képezi, mi azonban tudatossá csak a modern, tudományos szocializmus, a marxizmus által vált. A növények érzékszerveiről. Amint az ember szaglás és ízlés révén megérzi az anyagok vegyi hatásait, úgy megérzi a növény is. De amint az állati érzékek is csak a folyékonnyá tett (pl. nyállal megolvasztott) és gáznemü anyagok vegyi hatását érzik meg, úgy a növényre is csak folyékony és gáznemü anyagok hatnak vegytanilag. Azokat a gázokat, amelyekből a növény “táplálkozik” vagy mondjuk, amelyeket “belélegzik” (szénsav stb.), megérzi a növény. Ha pl. palántákat légüres vagy más gázokkal teli üvegtartóba zárunk s kismenynyiségü szénsavat bocsátunk hozzá bizonyos irányból, a palánták pár perc alatt abba az irányba fordulnak. Ha a gázömlesztést .meg is szüntetjük, még vagy egy óráig megmaradnak abban az irányiban, mintha várnák a szükséges gáz-táplálékot. Ellenőrző kísérletképpen megpróbálkoztak a mérges gázokkal hatni és a növények a gázforrással ellenkező irányban hajoltak el, hogy védjék magukat. Ezek a növények rendes életkörülmények között újra kiegyenesedtek, ami világos bizonyitéka annak,f hogy valóban megérezték a káros és hasznos gázok mivoltát és növekvésüknek rendellenességét ez okozta. Közismert tulajdonsága a növénynek a fényérzés. Nem a napraforgó az egyedüli, amely tányérját a nap után forgatja, hanem valamenyi növényen észlelni lehet a fény felé törekvést, az oldalsó fényforrások irányába való elhajlást. A kevésbé kemény szárú növények törzse is, a keményszáruaknak csak egyes részei (levelek, virágok) fordulnak rendszerint a fényforrás (a természetben a nap) felé. Igen érdekes kísérleteket tettek azzal, hogy megállapítsák a növényi fényérzés finomságának fokát. Wiesner bécsi tudós két egyforma erősségű gázláng közé állított sötét szobában egy palántát. Mig az ember szeme és a fényerősségét mérő készülék nem tudott a két láng között különbséget tenni, addig a kis palánta megérezte a minimális különbséget, mert azonnal, határozottan az egyik, a valamivel erősebb láng felé görbült. Moliscb prágai tanár kísérletének eredménye: Egy jesen sötét szobában üvegtartóban — 3 — zárt, emberi szemnek alig látható fényű baktériumok felé olyan erősen elhajoltak a palánták, hogy derékszögben görbültek el. Megállapitották, hogy a fényerősség mérésére szolgáló normálgyertya fényének 3 tizedrészét már megérzik a növényi palánták, mig az ember szeme ennél százszorta erősebb fényt is alig lát meg. A növényt a fényérés finomságával teszi életrevalóbbá a természet, mig az állatot az alakok különbségének meglátásával: mindkettőnek az a sajátsága van meg, amely élete és faja fenntartását jóikban lehetővé teszi és igy meglehet elégedve a részével. A lélek legyen zárt, mint egy palack; az akarat legyen olyan szilárd, mint az erős fal, ekkor egész az ember. * Az uralkodó osztályok a nagy tömegekkel szemben elfoglalt előnyös helyzetüket csakis a hazafiság eszméjére épített államokban tarthatják meg. Tolsztoj Leo.
