Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-08-06 / 29. szám

Utópia és tudományos szocializmus.

A TIZENHATODIK század világkereskedelme s akkor megteremtődött világpiac nyitják meg a modern nagypolgárság élettörténetét. Szakadatlan osztályharcokban törekszik ettől kezdve egy a maga gazdasági túlsúlyát politikailag biztositó társadalmi alakulatra.E harcokban hit kisérőtársa volt mindenütt az irodalom és különösen a bölcsészet, amely a polgárság szükségleteit, mint általános emberi szükségleteket, a polgári jogokat és szabadságokat, mint általános emberi jogokat és szabadságokat fogta fel.

Hosszas osztályharcok után Angliában Cromwell forradalmával, Franciaországban a nagy francia forradalommal a polgárság politikai uralomra jutott. Rögtön kitűnt, hogy a bölcsészei és irói hirdette emberi szükségletek csak a polgárság szükségletei, emberi jogok és szabadságok csak a polgárságnak kedvező jogok és szabadságuk voltak.

Az ipari föllendülés, a technika rohamos fejlődése bámulatosan meghatványozták az emberi munka tevékenységét és a társadalom vagyonát. De ez a vagyon csak kevés kiváltságos közt oszlott meg s a polgárság gondoskodott róla, hogy ez tartósan igy maradjon. Szentté avatta a magántulajdont, a szabadságból a kizsákmányolás szabadságát, az egyenlőségből jogi egyenlőséget csinált, amelyet semmivé törpitett a gazdasági egyenlőtlenség, a testvériségből a töke nemzetközisége lett.

A tömegek, a burzsoáziával egyidőben megszületett proletáriátus, végtelen nyomorban szenvedett. Mig a kiváltságos gazdagok addig el nem ért pompában, kényelemben úsztak, addig a dolgozók, a javak igazi előteremtől állati sorsban tengődtek.

Ez az ellentét uj, megoldásra váró problémákat vetett fölszinre, mindenelőtt azt, miként lehetne a társadalom javaiban az egész társadalmat, annak minden rétegét, minden osztályát részessé tenni. Ezeknek a probélmáknak a megoldására vállalkozott a szocializmus.

A szocialista elméletek, mint minden elmélet, koruk tudományos elméleteihez kapcsolódtak s a mai napig hosszú fejlődési sort Írtak be. Kezdetben inkább kísérleteknek tekinthetők, álmodozásoknak, miket az emberszeretet sugallt megalkotóiknak és csak később sikerüti őket gyakorlati, tudományos formákba öltöztetni. Éppen ezért két részre szakadnak: utópiákra, ködös álmodozásokra és tudományosan megalapozott elméletekre; utópisztikus és tudományos szocializmusra.

Ha az utópia szocializmust meg akarjuk érteni, két körülményt kell tekintetbe vennünk; ismernünk kell a 18. század polgári,

materialista filozófiáját és a nagy francia íorradalom után beállt osztálytagozódást.

A 18. század materialista filozófiájának legjellemzőbb vonása az, hogy harci eszköz volt a burzsoázia harcaiban. Ennek következtében nem törekedett a megelőző társadalmak megértésére, hanem megelégedett azzal, hogy hibáikat fölfedje, hogy árnyoldalaira rámutasson. Ehhez járult, hogy természettudományokban érvényes törvényeket egyszerűen átvette a társadalmi életre is. Az emberi történelmet, mint egyes emberek tudatos cselekvéseinek összességét fogta föl s cselekvés eredetét az emberi indulatokban vélte feltalálni. Föltételezte, hogy az emberek eredetileg jók s csak az igazságtalan társadalmi berendezések teszik rosszá. Meg kell tehát változtatni a társadalmi berendezéseket s az összes rosszindulatok természetszerűleg megszűntek. A rossz társadalmi berendezések alatt pedig főképpen az egyházak s a feudalizmuson nyugvó királyságot értette, mig a jó társadalom alatt a polgári társadalmat.

Ehhez a filozófiához kapcsolódtak az első szocialista elméletek s az egész utópista szocializmus, persze azzal a különbséggel, hogy .megalkotóik most a polgári társadalom ellen fordították elméleteik élét. Látva azt, hogy a gazdasági egyenlőtlenség, a magántulajdon szentsége okozza a tömegek nyomorúságát, elvetették a magántulajdon eszméjét s a jogi egyenlőség elve melle felállították a gazdasági egyenlőség elvét, kommunizmust követeltek.

Céljaikat azonban nem a proletáriátus, hanem a polgárság segélyével akarták megvalósítani. Először azért, mert a polgári materializmus módjára az emberek tudatában belátásában látták a történelem mozgató rugóit; másodszor azért, mert nem tudták, hogy proletáriátus, proletárosztály (persze, a imái értelemben véve e szavakat) van.

A proletáriátus mindeddig nem igen adott életjelt magáról. A nyomor szülte elkeseredés kiváltott ugyan a tömegekből tetterőt, de ez egészen ferde irányban, gyár-, géprombolásban, tervszerűtlen lázongásokban és reakciós törekvésekben nyilvánult meg. Az utópista szocializmus megelőzte a proletáriátus osztályharcát.

Ez a két tény vezette félre az utópistákat. Eszmekörük a polgári materializmust uralta, a proletáriátus züllöttsége pedig azt a hitet keltette bennük, hogy minden komoly cselekvésre képtelen s igy egészen természetszerű volt, hogy a társadalom hatalmasaitól várták eszméik megvalósitását.

Saint-Simon, Fourier, Owen (ezek a legkiválóbb utópisták) mind a polgárság belátására apelláltak. Nem tudták elképzelni,

miért ne lehetne a társadalom újjáalakítására kidolgozott terveiket a gyakorlati életben is megvalósítani. Hiszen csak meg kell győzni az embereket arról, hogy terveik jók, kivihetők s akkor ezek szívesen fognak ebben a jó társadalomban, mint a maguk mindenféle bajoktól meggyötört társadalmában élni.

Közben azonban lényegesen megváltoztak az osztálytagozódások. Az 1830. júliusi forradalomban a francia polgárság kiküzdötte magának a politikai hatalmat; nem sokkal később, az 1832. reformbill-ben (a választói jogot kiterjesztő törvény) az angol középosztálynak is sikerült ugyanez. E győzelmek kivívásában a proletáriátus a polgársággal küzdött. A győzelem után azonban a polgárság mindkét országban cserbenhagyta a proletáriátust s a harc gyümölcsein egyedül akart osztozkodni.

Ezzel a munkásosztály éretté lett világtörténelmi hivatására. Mialatt együtt küzdött a polgársággal, nemcsak ennek győzelmét segítette elő, hanem maga is kifejlődött, megerősödött s mikor 1830-ban a nyugateurópai polgárság véglegesen megkaparitotta a politikai hatalmat, már szemben találta magával országa proletáriátusát, mint erőteljes, hatalmas ellenzéket. Megindult az osztályharc.

Ennek mindenekelőtt az lett a következménye, hogy a burzsoázia reakcióssá lett. A maga uralmát biztosítandó, megalkudni igyekezett az előző társadalom megmaradt elemeivel: a feudalizmussal, az egyházzal. Amig azelőtt filozófiájával csak támadta az előző társadalamkat, addig most megérteni, sőt igazolni igyekezett őket. A 18. század materializmusa érvényét veszítette s helyét elfoglalta a polgári nemzetgazdaságtan s a modern történettudomány. A nemzetgazdaságban már kiküszöbölte az emberek tudatát, belátását. Adam Smith a munkamegosztás létrejövetelét nem az emberek bölcsességének, hanem egyeocgyedül önérdeknek, önzésnek — a jóakarat ellen tiltakozik! — tulajdonítja. Az angol történetírók pedig egészen 1830-ig és Thierry, Mignet, Guizot francia tönténetirók bizonyítják, hogy a korszak az emberi történelem alapjait á gazdasági körülményekben kereste, bár még nem találta meg. Szüségszerü fejlődési sornak fogták fel az emberi történelmet s az egyes korszakokat nem elszigetelve, metafizikusán, hanem összefüggésben, dialektikusán tanulmányozták.

így született meg a modern, tudományos szocializmus. Filozófiájának, nemzetgazdaságtani elveinek megteremtésében közreműködött a 19. század első felének osztálytagozódása és tudománya. Utóbbitól kapta meg az irányt a kapitalizmus és az összes történelmi korszakok történelmének kuta— 2 —