Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-07-02 / 24. szám
AZ ÉJ LOVAGJAI (MESE, MELY IGAZ.) Leszállt lassankint az alkony. Az erdő fái mögé elbújt a nap. Mint valami nagy aranyos madár pihent meg előbb az ághegyeken, azután egyszerre csak eltűnt. Mintha leszállt volna a fészkébe, a lombok közé, aludni a többi madárral: a rigóval, a kicsi ökörszemmel. Az esti homályba burkolt kertben járkálok, virágágyak között, balzsamos levegőben. Esti fuvalom leng a mezőről, végigsuhan a kert virágain, és rezeda, viola illatát hozza felém. A mezőn már alusznak a füvek, a virágok. Csupán a tücsök van ébren. Ott álldogál kis fészke előtt és bus muzsikaszóval köszönti a felkelő holdat. Az esti órákban illatosabbak a virágok. Mért olyan illatosak, mért olyan élénk színűek az esti virágok? Mondjátok meg ti könnyű, titkos szellemei a virágos kerteknek, némán suhanó esteli lepkék! Ti talán tudjátok, hogy mit izén a sarkantyuvirág illatos lehelteiével az éjjeli violának- Vajjon nem hullámzik-e az édes illatárban valami parányi hangocska, a melyet nem birunk felfogni a mi tökéletlen fülünkkel? Ti talán hallottátok az égő-szerelem fájdalmas hangját sötét, viharzó éjszakán, vagy holdas, csöndes estén a szarkalábnak vidám kacagását? Halkan röppenjetek az illatih'an úszó sötét kert fölött, lomha denevérek, tietek a mező, tietek az erdő, a virágos kert a lepkék birodalma. Kerüljétek el őket. Zúgva, nyilsebesen repül virágágyról-virágágyra a szender. A virág fölött lebeg, körüljárja hosszú pödörnyelvével illatos kelyhét s kiszívja belőle édes nedűjét. A lugas homályában lomhán szállong a pávaszemü lepke. Bodzavirág illata csalogatta oda. Olyan nagy, hogy szinte megijedsz tőle, ha előtted véletlenül leszáll és suhogva csapja össze roppant szárnyait. Fekete árnyék lebben el melletted. A halálfejü lepke. Lágyan lejt a fehér violák fölött, azután, mint a fecske, szétveti fekete szárnyait s villámsebesen eltűnik az alvó fák között. Kerüli a holdsugárt. A sárga pohók, a mely nappal mozdulatlan, száraz levélnek rémlett, most nehézkes repüléssel bolyong a reszkető falombok között, mintha éji tündér bűvös szavára ébredt volna fel. És miközben künn a réten, a búzaföldeken, a sötét erdőben az éjjeli lepkéknek ezrei, mint valami apró kisértetek tovalebbenek a csöndes éjszakáiban, bent a szobában karcsú molypillék lejtik körül a gyertya lángját, nem törődve a biztos veszedelemmel, amely minden percben tüzhalállal fenyegeti őket. Ilyenkor búvik elő mohos odvából a hamvas-szürke pele, a régi rómaiak kedves csemegéje. Nagy óvatosan ereszkedik le a fa törzsén és a bokorban elrejtőzve ropogtatja a mogyorót. A vakondok félve dugja ki a fejét a frissen túrt földből és 'szimatolva keresi alvó áldozatát. A sündisznó ide s tova futkos a fűben. Ha véletlenül1 alvó állatkát talál, megtámadja s viszi magával a föld alá, a házába. Csillagsugaras éj szakán a régi várkastély csonka tornyán tágranyilt vörös szemével lesi áldozatát a bagoly. Nagy sárga szemével keresi az éjjeli bogarakat s repülés közben fogja el őket. A régi várkastélyban, a sötét, nyirkos falakon, mint valami elátkozott szellem, vonszolja hosszú lábait a kaszáspók. Jaj annak a szerencsétlen féregnek, amely útjába vetődik! Ollóival megragadja és beledőfi farkának mérges fullánkját. Ablakomon besüt a holdvilág, a kertben még illatoznak a virágok, még villog a fűben a szentjánosbogár, s miközben szemem elmereng az ég csillagain, valahol a szomszéd szobában, talán az ódon tölgyfaszekrényben, kisértetiesen kopog a sötét éjszakai csöndben a fekete halálbogár. Julius 3-án megnyílnak New Yorkbar a nyári szünidei foglalkoztató iskolák, ahol a gyermekeket naponta néhány óráig kézműipari oktatásban részesítik. Képünk egy ilyen fiu-iskolát ábrázol, amelyikben a gyermekeket a faiparban gyakoroltatják be. 15
