Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-07-02 / 24. szám
AZ ELS.,0 EMBER (A NEANDERVÖLGYI EMBER, ŐSEMBER) A 2 első Homo primigenius tipusu embert 1856-ban találták a Düsseldorf mellett levő neanderthali mészkőbarlangok egyikében. A lelet Schaffenhausen (hires német tudós) kezébe került, a ki azonnal fölismerte rajta a mai embertől eltérő sajátságokat. Schaffenhausen különösen a koponya alakjából arra következtetett, hogy a neandervölgyi ember olyan lény lehetett, a mely testi alkotásában az ember és az emberszabású majmok között állt. Nézetét eleinte sokan elfogadták, de Virchow (berlini hires orvos és tudós) szerint a koponyaalak torzító köszvénytöl, a combcsontnak feltűnő anthropoidszerü görbülete pedig angolkórtól ered. Nagy tekintélyének súlyával sikerült is felfogásának általános érvényt szerezni. A 90-es években azonban Schwalbe Gusztáv, a világhírű strassburgi anatómus, újból tüzetes vizsgálat alá vette a neanderthali leletet és sikerült bebizonyítania, hogy a neanderthali csontmaradványok teljesen rendes, de nagyon kezdetleges tipusu ember csontjai voltak. Azóta már töb'b ujablb hasonló leletre bukkantak s az utóbbi időben jóformán évenkint akadnak egy-egy ilyen leletre. A Homo primigenius főbb sajátságai az alacsony termet, a lapos, bátrafutó (homlok, a szemgödör fölötti homlokeresz (torus orbitalis), az állcsonti ebifogárok (fossa canina) hiánya, az állcsucs hiánya, vagy nagyon is gyenge fejlettsége, a fognak zománcredőzöttsége, a hosszú végtagcsontok izlvégeinek vastagsága a combcsont és orsócsont erős görbülete, továbbá a sipcsont elülső izvégfelszinének erős hátrahajlása, melyet tudományosan retroversio tibiae névvel jelölnek. Az említett jellemvonások mind olyanok, a melyek a mai emberszabású majmokat általában jellemzik s a melyek egyébkint is alig találhatók már meg a mai emberfajtákon, de hasonló kombinációban már a fiatalabb diluviumi csontvázakon sem. Ezek az említett sajátságok annyira szembetűnök, hogy sokkal könnyebb például a Homo primigenius koponyáját egy más tipusu emberétől puszta rátekintéssel megkülönböztetni, mint pl. a tigris koponyáját az oroszlán koponyájától, a közönséges róka koponyáját a sarki rókáétól. Az említett sajátságok alapján teljesen megokolt, hogy a neandervölgyi tipusu embermaradványokat egy külön fajba tartozóknak tekintsük. De vannak a Homo primigenius-nak olyan jellemvonásai is, a melyek a mai átlagos emberi típust is túlszárnyalják, s a melyeket különösen a délfranciaországi chapelle-aliix-safints-i( koponyán tudott Boule .részletesen tanulmányozni, mert ebből a típusiből ez a legépebb koponya. Ezek közt a jellemvonások közt kiemelendő a koponya nagy űrtartalma, a melyet körülbelül 1650 centi köbméterre kell fennünk, s a mely a mai európai koponyák átlagos űrtartalmát is tetemesen felülmúlja. Igaz, hogy a koponya belső felszínének giipszlenyomata alapján sikerült a Homo primigenius agyvelejének emberszabású majmokéra emlékeztető kezdetleges sajátságait kimutatni. A másik szintén mai emberre jelemző .vonás az orrcsontoknak és az elülső orrtövisnek erős fejlettsége, a melyet tulemberinek (“ultrahumaine”) neveztek. A Homo primigenius az uralkodó hideg éghajlat miatt barlangokban lakott. Kőeszközei rendesen csak az egyik oldalon vannak kidolgozva. A Homo primigenius-nak voltak tehát már tipikus kőeszközei, ismerjük a tűzhelyeit, sőt azt is tudjuk róla, hogy halottak ékszerekkel ellátva bizonyos jellegzetes helyzetekben eltemette. Ez utóbbit különösen a délfranciaországi Le Moustier- és La Ferrassie-ben talált leletek 'bizonyítják. Szóval túlvilág! életről is voltak már bizonyos fogalmai. Mindezek a tények azt bizonyítják, hogy ha morfológiai értelemben nagyon alacsony fokon állott is még a Homo primigeniusi de pszichológiai szempontból már igazi ember volt. Az eddig talált Homo primigenius-tipusu csontvázak legfiatalabbikja: chapelle-auxsaints-i csontváz már a mousteri-korszaknak végére esik. Az utána következő aurignacien-korszak elején viszont olyan embertípusokkal találkozunk, a melyek min den tekintetben már a Homo sapiens forma körébe esnek. Ebből nagy (valószínűséggel következtethetünk arra, hogy a Homo primigenius a moustieri-kor végén kihalt, s hogy az Európa területén ekkor megjelent emberfajták más földrészről vetődtek ide s hogy nem egyenes leszármazottjai az európai Homo primigenius-nak. Az újonnan megjelent embertípusokat 3 fajtába lehet sorozni. Mind a háromra jellemző a hosszú fej. Az első az aurignacienfajta. Ezen még több kezdetleges jelleget állapíthatunk meg: homloka még alacsony s állcsucsa aránylag gyengén fejlett, de ehhez hasonló jelenséget a mai ausztráliaiakon is észlelhetünk. A második, vagyis Grimaldi-fajtát az olasz Riviérán lévő Mentone melletti Grote des enfants nevű barlangban talált két csontváz képviseli. Főbb bélyegei a következők: feje hosszú, homloka erősen előre dudorodik s feltűnő a subnasalis prognathia. Az állkapocs-ágak nagyon szélesek, az alkarcsontok aránytalanul hosszúak. Mindezek a sajátságok jellemzik a mai négereket s igy elfogadhatónak látszik Verneau párizsi professzornak nézete, a ki e két csontvázat Afrikából átszármazott negroid emberfajta maradványának tekinti. A harmadik emberfajtához a cró-magnonitipusu csontvázak tartoznak. Jellemző reájuk a magas termet, a magas homloku, hosszú fej, széles arc és fejlett állcsucs. Ezek tehát különösen a mai északeurópai emberfajtákhoz közelednek. Az első művészi termékeket a délfrancia■országi barlangokban találták a múlt század Ihatlvanas éveiben. Ezek hordható művészi tárgyak rénszarvas agancsokra és állatcsontokra vésett rajzokkal voltak ellátva. Az első diluviumi falfestményeket a hetvenes években Sautuola, illetve 12 éves kis leánya (fedezte fel a Santander melletti, ma már világhírű spanyolországi Altamira-barlangban. Ezek a fesmtények a diluvium! bölényeknek, szarvasoknak, vaddisznóknak oly mesteri képét tárták a szemlélők elé, hogy nem csodálkozhatunk azon, hogy Sautuola fölfedezését a szakemberek általános kétkedéssel és izalmatlansággal fogadták. Hisz ma, mikor a diluviumi barlangi festményeknek már százait ismerjük, az altamiraiak még mindig a legtökéletesebb diluviumi művészi alkotások közé tartoznak. Midőn a múlt század 90-es éveiben több délfranciaországi barlangban egymásután bukkantak hasonló festményekre, lassankint kezdték diluviumi eredetüket elismerni. Minthogy a barlangi festmények nagyrészt már a diluvium folyamán kihalt emlősöket ábrázolnak, s minthogy gyakran diluvium folyamán kihalt emlősöket ábrázolnak, s minthogy gyakran diluviumi agyagrétegekkel vannak borítva, diluviumi korukhoz a legkisebb kétség sem férhet. Érdekes ebből a szempontból, hogy a diluviumban kihalt mammutot, mely az elefánttal egyébként közeli rokonságban állott, a diluviumi ősember nagy előszerettel rajzolta. A szibériai jégmezőkből kikerült és sürü szőrrel fedett ép mammutihullák beigazolták, hogy a diluviumi ember rajzai hűen utánozták a természetben látott formákat. Időrendi szempontból a legrégibb mütvészi alkotások közé a többhelyütt talált női szobrocskák tartoznak. Ilyenek a brassempouy-i, a mentone-i és a willendorf-i Vénus-szobrocskák. Ezek a nőt mindig olyan alakban tüntetik fel, hogy ezeket a szobrocskákat valószínűen a női termékenységet szimbolizáló idoloknak kell tekinteni. A fiatalabb korszakokban egyaránt találkozunk barlangi, fali vésésekkel, illetőleg festményekkel, valamint hordozható, csontokra és agancsokra vésett művészi rajzokkal. A régibb falfestmények csak egy színben, a fiatalabb magdalenien-ből valók már több sziliben vannak kidolgozva; festékül a faszenet, okkerföldet és a mangántartalmu anyagokat használták. Mindezeket állati zsiradékkal keverték és ennek köszönik a diluviumi festmények meglepő frissessé^ güket. A festményeket rendesen a barlan-2
