Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-06-25 / 23. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: AMERIKÁBAN Egy évre . ■. , . . $1.00 Fél évre............. 60c. Negyed évre . . . 35c. MAGYARORSZÁG s a többi külföldi országokba Egy évre.................$2.00 Fél évre.................$1.20 Negyed évre . . . 75c. Előfizetések és hirdetések erre a címre küldendők: “ELŐRE képes folyóirat“ 5 E. 3rd St. New York T elefon: Orchard 8390. Előre Hungarian Illustrated Weekly Magazine Fublished Weekly by the Hungarian Federation of the S. P. 5 East 3rd Street, New York, N. Y. Joseph L. Sugar, Treas. Zádor Szabados, Editor-in-chief Ladislaus Eber, Managing Editor Entered as second class matter January 24, 1916 at the post office at New York, N.Y. under the act of March 3rd, 1879 SUBSCRIPTION PATES: IN AMERICA For 1 year .... $1.00 For half year . . 60c. For 3 Months . . 35c. HUNGARY and other foreign countries For 1 year .... $2.00 For half year . . $1.20 For 3 Months . . 75c. Editorial and Bus. Office address all communications ELŐRE Hungarian Illustr. Weekly Magazine 5 E. 3rd St. New York Telephone: Orchard 8390. Vol. 1. No. 23. New York, Vasárnap, Junius 25, 1916. I. Évf. 23. szám Hétről-hétre. KÉPMUTATÁS. A ‘‘Times” néhány nappal ezelőtt egy cikket közölt, amelyben azt a törvényjavaslatot tárgyalta, amelyet Thomas Gregory, az Egyesült Államok szövetségi főügyésze a kongreszszus elé akarna terjesztetni s amelyben arról van szó, hogy a fegyházakban .szaporítsák és szabályozzák a rabmunkát. Tudvalevő dolog, hogy a munkásszervezetek már régóta harcolnak az ellen, hogy a fegyházi munka szaporittassék, mert ezáltal egyenlőtlen verseny keletkezne a fegyházak rabmunkása és a gyári munkás között. A kapitalista “Times” azonlban erős argumentumokkal támogatja a főügyészjavaslatát. Az érvek a következők: A fegyencnek —- igy írja a Times — már teljesen mindegy, róla fölösleges beszélni; neki ki kell tölteni a rászabott büntetést, ezt kívánja a jogrend, de a felesége és a gyermekek ártatlanok, s éppen ezért méltatlanul szenvednek. Csupán jótékonysággal nem lehet a családot a nélkülözéstől megmenteni, ezért az asszony rendesen valami utatmódot keres arra, hogyan menthetné meg gyermekeit az éhségtől. És az ilyen asszonyok vannak aztán leginkább kitéve annak, hogy a fehér rabszolgatartók; a prostitúció karjaiba dűljenek. Maga a főügyész is megállapítja, hogy a prostitúció mocsarába nagyobbára azok a nők kerülnek, akik elvesztették kenyéradójukat vagy akiknek férje valami bűntény folytán börtönbe került. Ezért — mondja a főügyész — nagyon szükséges volna, ha a törvényhozás az ilyen emberek családjairól gondoskodna. A terv az, hogy amint valakit fegyházbüntetésre Ítélnek, a börtön használja ki a fegyenc képességeit, specialis tudását; minden fegyházban legyenek e végből műhelyek, telepek, shopok, gyárak, ahol a fegyencek a maguk szakmájában (mesterség) dolgozzanak. A termelt árut a kormány vegye meg s minden fegyenc kapjon fizetést a munkájáért. Természetes, hogy a pénzből levonnák előbb a rab élelmezési és egyéb költségeit s csak a fennmaradt rész jutna a családnak. A tervben azt állítja a főügyész, hogy minden szövetségi és állami intézménynek különböző cikkekre van szüksége, ezeket a fegy.ház-gyárakból lehetne (potom áron, Szerk.) beszerezni. Ezzel — írja a Times — mindkét fél, az állam is és a fegyenc is meg lesz elégedve. A rabok keresetükkel a börtönből eltartják családjaikat, az állam meg (ezt már nem irja a Times) olcsó portékához jut és a fegyenctartási költségei busásan megtérülnek. De... és ez a “de” az, amit mi sze retünk és ki is ragadunk a kapitalista nagylelkűségből. De — kik is azok a fegyencek? Az Egyesült Államok börtönstatisztikája világosan mutatja a számokat. A bűntetteseknek csak elenyészően csekély hányada olyan ipari munkás, aki rendes körülmények között bűncselekményre vetemedik, a legtöbbje azokból a szerencsétlenekből kerül ki, akiket a nyomor, az éhség, főleg pedig a nagy család és a munkanélküliség térit a “bűn” útjára. Nem akarjuk figyelembe venni azoknak a 2—io évig fegyházra Ítélt kispolgároknak a nagy számát, akik a tőkés osztály rendszere folytán kerülnek börtönbe ; figyelmen kívül hagyandók a nagystílű gazemberek: a Thawok, Morse-ok, Siegel-ek, Lainar-ok, stb., akik néhány évre igénybe vették és veszik osztályostársaik fegyházait — ezeknek “szegény családjai” nem szorultak charityre, sem a prostitúció karjaiba nem dőltek... Szó lehet csupán azokról, akik szabadon, telve munkakedvvel és dolgozni akarással — kénytelenek a hűn útjára térni a falatért. Ezek volnának a tulajdonképpeni fegyenc-munkások, mert ezeknek a családjai vannak — talán évek óta — a legnagyobb nyomorban. Miért kell tehát ennek az országnak a fegyenc-munkás? Miért nem adnak munkát a tömegnek, a százezernyi, milliónyi munkanélkülinek, hogy ne kerülhessenek a börtönbe? Megeshetik egy ilyen törvény alapján az a lehetetlennek tetsző eset is, hogy munkások, nagy családit emberek, akik éveken át munka nélkül nyomorognak, csak azért, hogy családjaikat az éhségtől megmentsék, önkéntes rabokká lesznek vagy szándékosan cselekszenek valamit — hogy a fegyházban rendes munkához jussanak. A milliomos gazemberek, a gangszterek, a kispolgárok és más — a kapitalista osztályba vagy ahoz tartozó — fegyencek családjai nem szorultak jótékonyságra. Minden egyes ilyen fegyenc már előre gondoskodott a családjáról. Kétélű és értéktelen ez a terv s nem is praktikus. A humanizmus csak ürügy arra, hogy olcsó munkát nyerhessen az állam azoktól a raboktó’, akiket mint szabad embereket éhen hagyott pusztulni s csak a börtönben akar gondoskodni róluk — a maga javára.
