Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1916-06-18 / 22. szám

A modern szocializmus el akar törülni minden tulajdont?

Irta: H. G. WELLS

VILÁGOS tény az, hogy a szocialista, akár akarja, akár nem, a magántulajdont ép oly kevéssé semmisíthetné meg teljesen, mint a hogy nem semmisíthetné meg az emberi májat sem.

Személyiségünk kiterjesztése rajtunk kívül eső dolgokra valóban oly természetes és ösztönszerü dolog, mint az, hogy eszünk. De azért, mert a máj szükséges és elkerülhetetlen, nincs rá ok, hogy kénytelen arányokra megnöveljük, és azért, mert az evés leküzdhetetlen ösztön, még nem menthető, a tultelés. A modern szocialistának az az álláspontja, hogy a magántulajdon mai gondolata rettenetesen túlzott és meg nem felelő módon kiterjed oly dolgokra is, amelyeknek nem volna szabad magántulajdonnak lenniök; és nem az az álláspontja semmiképen, hogy a magántulajdon a maga tövényes keretén belül szociális értelemben nem a leghasznosabb és legkívánatosabb gondolat.

Kétségtelen, hogy a legtöbb olyan rég» iró, a ki “szocialista volt a szocializmus előtt”, pl. Plato és Sir Thomas More, kereken meg akarta semmisíteni az egész magántulajdont. Szélső kommunisták voltak és azok voltak igen sokan az első szocialisták közül is: More Utópiájában az ajtókat nem szabad bezárni, nyitva kell nekik maradni, mert magán lakószobája sincsen senkinek. Ezek a régi irók ragaszkodtak a teljes önmegtagadáshoz az ideális államban. A kezdetleges keresztények, mint tudjuk, szintén csaknem teljesen kommunisták voltak és a keresztény szocialzknusnak (a kereszténység meglehetősen neolog típusának) érdekes kísérlete, az amerikai Oneida közösség, minden tekintetben sikeres kommunizmust űzött évek során keresztül. De a modern szocialista nem kommunista; a modern szocialista, minthogy társadalmi újjászervezésének tervét az egész világ és mindenfajta jellem számára csinálja, belátja az efféle álmoknak teljes gyakorlatlanságát és belátja talán azt is, hogy az efféle ideálok az emberi személyiségnek és különvalóságnak feláldozását rejtik magukban.

A “magántulajdon” szó, ne felejtsük el, könnyen félreértésekre adhat alkalmat. A korlátlan tulajdonjog alig létezik — korlátlanul, más szóval a korlátlan rendelkezési jog értelmében; csaknem minden tulajdon tökéletlen és relativ. Mai törvényeink szerint élő embernek nincs korlátlan tulajdona még a saját élete fölött sem: nem szabad öngyilkosnak lennie, és bűnhődik, ha öngyilkosságot kísérel meg. Nem járhat sértőmód piszkosan, sem illetlenül öltözötten; korlátái vannak teste szabad használatának. A ház-, föld-, vagy gyártulajdonos alá

van vetve mindenfajta korlátozásnak, például az építkezési (rendszabályoknak, s ép igy van a ló- vagy kutyatulajdonos is. Nincs továbbá adótól mentes magántulajdon sem. Már ma is korlátozott jog a tulajdonjog, és ezt jó lesz el nem felejteni. Úgy definiálható, mint ivalami, a mivel kedve szerint tehet az ember, a mit akar, csak ennek vagy annak a speciális korlátozásnak van alávetve, s úgy látszik, hogy az állam legalább törvényesen jogosítva van bármikor szaporítani a korlátozások menynyiségét és módosítani azok természetét. A legszélsőbb magántulajdont is korlátozzák használatában bizonyos egészségügyi és em beriességi tekintetek.

Ilyen értelemben ma minden serdült embernek van magántulajdona: a maga személye, a ruhája, olyanféle személyes eszközök, a minő a kézi szerszám, a kerékpár, a kricket- vagy a golfverő. Ugyanilyen értelemben meglenne ez neki a szocializmus alatt is, a mennyiben ugyanezen dolgokról van szó. A magántulajdon érzéke efféle dolgokban csaknem ösztönszerü; az én kis öt- és hároméves fiamnak a legélesebb érzéke van az enyém iránt és (csaknem oly éles, ha nem is egészen olyan) a tied iránt a játékszerek és a ruhák dolgában. A modern szocializmus bizonyára épp oly kevéssé törekszik megsemmisíteni e természetes hajlamokat, mint a mily kevéssé igyekszik csúffá tenni az emberi természetet az otthon dolgában. A modern szocializmusnak hajlandósága valóban sokkal inkább ennek a természetes magántulajdonnak az erősítésére és biztosítására törekszik. S a modern szocializmusnak nincs semmi rejtett célja az ember zsebében lévő pénzzel sem. Való igaz, hogy a korábbi és szélső szocialista theoretikusok a maguk kommunizmusában nem találtak helyet a pénz használatára, de nem hiszem, hogy manapság akadnának tekintélyes szocialisták, a kik nem értenek egyet abban, hogy az államnak pénzzel kell fizetnie és pénzt kell kapnia, hogy a pénz nem választható el az emberi szabadságtól. A pénz alaktalansága, egyetemes csereértéke oly nagy teret nyújt az emberi lényeknek a választásra és ón maguk kifejezésére a pénz elköltése révén, a mely elképzelhetetlen a pénz használata nélkül.

Az efféle tulajdont szívesen fentartja a szocializmus is, valamint fentartja azt a magántulajdont is, a mely könyvekre, e«a thétikai gyönyört nyújtó tárgyakra, bútorokra, egy férfi vagy egy nő lakószobáira vagy lakóházára és a háztartásához való fölszerelésre vonatkozik.

Az örökölhető tulajdon, illetve a hagyó

18

mányozás és örökbehagyás joga, szintén meglesz enyhe formában a szocializmus alatt. Nincs ok rá, hogy miért ne lenne meg. A családi ereklyék intézménye mellett például erős természetes érzés szól. Az ember úgy érzi, hogy a fiú nagyon jól megtarthatja — és bizonyára nem is fogja el adrit — azokat a meghitt dolgokat, a miket az atyja rá akar hagyni. Az utód büszkesége, saját vérünk szeteíete tiszteletreméltó érzés, és én azt hiszem, hogy ezer év múlva is őrizni fognak az utódok hol egy ódon fegyvert, hol egy festményt, hol egy darab szép, megfakult hímzést a mi napjainkból vagy még régebbi időből. Az ember gyűlölheti az öröklött előjogokat, s e mellett mégis tisztelheti a családfát.

Az özvegy nőt és férfit pedig nyilván megillet bizonyos természetes tulajdonjog azokra a javakra vonatkozóan, a melyeket megosztott elhunyt élettársával, a minők például az otthon, az elkerített kert, a hangszerek és könyvek s más kedves, otthonos holmik. Manapság, tiz eset közül kilencben, valósággal kikergetjük az özvegyet otthonából; névleg tulajdonosa marad a régi otthonnak, de kénytelen bútorozva bérbeadni vagy eladni, kénytelen vendégházba vagy hitvány bérlakásba vonulni.

Sőt talán a megtakarított pénz egy része is bátran átszállhat barátokra vagy rokonokra. Ez tisztára azon múlik, hasznos-e a közre nézve vagy sem. A szocializmus nem akar föltétien javaslatokat tenni e dolgokban, s mind e problémát részletkérdésnek tekinti, finom megkülönböztetést kívánó ügyeknek. A kicsinyes pedantériával végezni akarunk. Mindazt a tulajdont, a mely a személyiségnek kibővítése, a modern szocialista meg akarja óvni; megszüntetni azt a túlzott tulajdont igyekszik, a mely hatalmat ad felebarátaink tápláléka és szükségletei fölött, megszüntetni igyekszik a tulajdont és öröklést a földre, az ipari gépekre és mások otthonára, megszüntetni igyekszik az uzsorás szipolyozását. A doktrinérebb szocialisták úgy mondják, hogy nem ellenzik a használati és fogyasztási cikkek tulajdonát, csak a “termelési eszközök” tulajdonát; de én nem szeretném a túlságosan szabatos meghatározásokat. Az általános törekvés elég világos, a különös eset különös alkalmazást kíván. De éppen azért, mert mi modern szocialisták azt kívánjuk, hogy mindenki szabadon válogathasson, a maga egyéni mivolta szerint, a tulajdon mindeme valóságaiban, éppen azért harcolunk az ellen a szörny tulajdon ellen, a melynek alapján manapság az egyéneknek aránylag kis csoportja ikisajátitja a maga számára a világot.