Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-12-31 / 50. szám
gen, de pár év múlva úgy ide szokik, mintha itt született volna! Ismerek én egy magyart, New York-on újságot csinál, az úgy betalált ide Amerikába, hogy most már el sem tudna aludni, ha minden lefekvés előtt meg nem csókolná a csillagsávos lobogót. Majd beleszokik maga is. Hanem mondok valamit! Úgy tudom, maga nem tartozik a szocialista pártba. Mért nem lép be? — Azt ne kívánja tőlem, tanító ur! Azt nem lehet! Hisz azok nem szeretik az urat és nincs hazájuk! — Igaza van Mihály! Nincs hazájuk! Mert a saját szülőhazájuk épp oly könyörtelenül hagyja őket elpusztulni, mint más idegen “haza”! És ha a két kezök robotjáért ad is egy falat' kenyeret, az a falat semmivel sem különb mint amit más ország ad! Legtöbbször még olyan sem! Ami az elöregedett és kiszipolyozott munkásnak a haza fogalmából jut, ha jut, az csak a menedék -vagy szegényház! És ez lealázó és sértő, mert könyörület és adomány! Akiknek hazájuk van, azokat jogok illetnek meg és nem a könyörületesség kenyérmorzsái! — Keserű beszéd ez nagyon! — szólt közbe Mihály. — Keserű, mint a munkás élete, de igaz! — felelt Bence. — Hanem most úgy is annyi uj benyomásnak van egyszerre kitéve a lelke, hát nem akarom még egy uj problémával is zavarni. Hanem majd ha eléget járt már itt az élet iskolájába és van szeme és esze, fog még kopogtatni a mi ajtónkon! Mihály nem felek csak a fejével intett csendesen, hogy azt nem! Önkéntelenül is érezte ugyan, hogy vaji valami igazság a tanitó szavaiban, de az -ő egyszerű lelke még nem tudta ezt az igazságot meglátni, megérteni! A magával hozott kis pénz rohamosan kezdett fogyni. Mikor már az utolsó öt dollárosát is felváltotta, igy szólt magában: no most igazán kezdeni muszáj akármit! Komor és sötét azoknak a sorsa kiknek egész élete ilyen akármilyen munkában telik el! De szomorú az is, mikor egy rendes foglalkozású munkás oda jut, hogy no most aztán akármit! Pedig milyen könnyű oda jutni! — Nézze Mihály — szólt a tanitó — én nem akarom maga előtt a sors kegyetlenségét képviselni és azt tanácsolni, hogy fogadjon el akármilyen munkát! De ha mindenáron dolgozni akar, nálunk a gyárban volna munka a maga számára, olyan tisztogatási munka, egy karéj kenyeret meg lehet vele keresni! Másnap reggel Mihály munkába ment. Mikor este hazajött és vacsora után pipára gyújtott, igy szólt a tanítóhoz: — Mintha elfáradtam volna! A mindenit! Hát dolgoztam én otthon is, de akkor ültem ki az istálló elé pipázni, mikor jól esett! Hanem itt az foreman vagy hogy az ördögbe hívják azt a hajcsárt, egy percet sem ad! — Bence csendesen mosolygott. — Emlékszik-e Mihály — szólott — maga tegnap azt mondta, hogy szereti az urat. Én elhiszem, hogy magának jó sörivóit otthon, mert véletlenül egy jó emberre vagy jó családra talált! De hát ez a maga külön szerencséje! De otthon is vannak gyárak, otthon is vannak rabszolgák! Váljon igy gondolkozna-e maga akkor is, ha egyike lett volna azoknak?! Hát ki itt az ur?! Hol itt az ur?! Kinek dolgozunk?! Nem egy vasalt nadrágu finom urnák, hanem egy kegyetlen zsarnoknak: a Tőkének! Lássa, én nem vagyok fanatikusa semmiféle hitnek vagy meggyőződésnek! A szocialista meggyőződésnek áem! Én nem mondom azt, hogy minden gróf vagy milliomos született gazember! Az igazság az, hogy ezek között épp úgy akad jó vagy ro'ssz ember, mint a szegények és nincstelenek közt is akad jó vagy rossz lelkű! De már az arány szomorú! Hiszen annyival kevesebben vannak és mégis mennyi köztük a gazember! Hanem valóban gyalázó rájuk nézve az indító ok!! Mert a szegény ember minden bajának és* bűnének csak egy oka van: a nyomorúság! De a* úri gazemberek bűneinek az oka egy gyalázatos szenvedély: a kapzsiság! Akik egymásra halmozott millióikkal talán meg sem születendő unokáiknak a Marsban való életét akarják biztosítani! És ezért a kapzsiságért, ezért a ronda szenvedélyért millió s millió proletár életnek kell elpusztulni, ha ugyan életnek szabad nevezni a proletárok tengődését! Ez az, ami engem szocialistává tett és ez az, ami ellen minden fegyvert és eszközt megengedhetőnek tartok! Nem gyűlöletből beszélek igy! Az orosz lánt sem szoktuk gyűlölni, ha vadászatra megyünk, csak egyszerűen ki kell pusztítani onnét, hol az ember élni és dolgozni akar! Annyira már vittük volna, hogy a tigrisektől és párducoktól nyugodtan élhetünk e földön, csak még az ember, ennek is a díszpéldánya, a kapitalista vérszopó fenevad az, aki miatt száraz a kenyerünk, keserű a szerelmünk és ostobául buta és szomorú az életünk! Mihály felállt az asztaltól, Bencénére nézett és csak ennyit szólt. — Holnap belépek a pártba! így lett Mihály szocialista, bár az otthoni vallásos és hazafias környezet meg iskola sokkal mélyebb nyomott hagyott a lelkében, semhogy az máról holnapra valóban átalakulhatott volna! Sok szomorú karácsonyt kellett megérnie, még hosszú tíz év tapasztalatait kellett átélnie, hogy valóban szocialistává alakuljon a lelke! Mihály továbbra is ott dolgozott a gyárban, bár sehogysem tetszett neki ez a munka! Egész nap dörmögött magában! Végre is, mikor már együtt volt pár dollárja, gondolt egyet,- hogy elég széles ez az Amerika, keres magának jobb munkát. Biztosan fog találni, csak keresni kell! Búcsút vett hát a tanitóéktól és kezébe vette a vándorbotot. Az első állomásra nem — 15 — messze volt Pittsburghtól, de itt alig két napig dolgozott, ott hagyta! — Hisz ez még rosszabb, mint az első volt! — szólt magában. Ment hát tovább, azzal a szent meggyőződéssel, hogy fog jó munkát és bőszt találni, csak keresni kell! Hat év alatt bejárta az Egyesült Államok majdnem minden városát és telepét, de kisebb-nagyobb változásoktól eltekintve, majdnem mindenhol ugyanazokat az állapo tokát és viszonyokat találta! És ekkor egy iszonyú sejtelem kezdett derengeni a lelkében! Szent isten! Hiszen rab vagyok! Meg vagyok fogva! Mehetek ugyan amerre a szemem lát, túl a két óceánon, de csak a munka rabszolgája maradok örökre! Nincs innét menekvés, nincs innét ki-ut! Egy nagy börtön az egész világ! _ (Folytatjuk.) ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ. Kit elhagyott már minden remény, Ki már a jót amúgy sem várom - Cifraruhás újévi legény Mire köszöntselek fel én? Te sem leszel hivebb barátom A réginél; Nem leszel jobb, kegyesebb nála, S ha lennél is, úgyis hiába... Nékem az üdv is kárhozat, pokol, lm lásd, oly mindegy énnekem, Ha bármit is hozol. Jössz, ahogy elment régi elődöd És nem jelentsz sem jót, sem rosszat. Az élet is csak úgy elém vetődött, Hol kínnal, hol meg gyönyörrel vesződök. S igy azért sem tégedet okozlak, Ami még jönni fog. Lelkem a hideg közöny rég megiilte, örök tusákra vagyok küldve.. . Nekem az üdv is kárhozat, pokol — lm lásd oly mindegy énnekem, Ha bármit is hozol. Urak elsője a sors talán És ő sem tudott egészen legyűrni, Pedig megcibált sokszor ostobán, De van egy szent, egy féltett jó anyám, Kiért eltudnék mosolyogva tűrni Ezer halált... És most túl vagyok száz veszélyen Múltat, jövendőt könyen nézem... Nékem az üdv is kárhozat, pokol — lm lásd oly mindegy énnekem, Ha bármit is hozol. Dalok tüzébe szórom álmaim És fázva, éhen is boldog vagyok... Oh ti szines, szent virágaim Kiket a gond, a nyomor és a kin Messzi álom-tájakról hozott Szálljatok!... • S bár újra fázva, éhen kelljen járnom A szenvedőké minden dalom, álmom: Mire köszöntselek fel én Cifraruhás újévi legény!? VÁLFI GÉZ a.
