Élő Víz, 1951
1951-február / 4. szám
den tilt kői, a lel ki ismeretnek és a lelkeknek a titkait is, még az se lenne a teljes öröm.“ — Egy útszakasz után ismét felkiáltott: „Habár a mi szerzetestársaink angyalok nyelvén beszélnének, bár ismernék az összes csillagokat és d világ minden kincse övék lenne és ismernék az egész természeti világ, az emberek, a fák, a kövek, a gyökerek és a vizek jó tulajdonságait, írd fel Leone fráter, hogy még az sem lenne a teljes öröm.“ így mentek azután hosszú úton egymás mellett. Végül is Leone fráter megszólalt: „Mondd meg, atyám, az Isten nevére, mi hát akkor a teljes öröm?“ Assisi Ferenc így válaszolt: „Amint most megérkezünk utunk végcéljához, a kolostorba és a hidegtől megdermedve, éhesen és fáradtan zörgetünk a kapun, és megkérdezi a kapus fráter: Kik vagytok? Mi azt feleljük: Két testvéred! Ö pedig azt mondaná: Hazudtok, munkakerülő csavargók Vagytok, akik ellopjatok a szegények alamizsnáját! Nincsen itt helyetek! És ott hagyna bennünket az ajtó előtt télben-fagyban egész éjszakán. __ Ha mi akkor zokszó nélkül, türelmesen viseljük ezt a méltatlan bánásmódot, sőt alázatosán arra gondolunk, hogy Isten vezette a kapus, frátert, hogy így beszéljen velünk. írd fel Leone fráter, hogy ez lenne azután az igazi öröm. Minden kegyelmi ajándéknál, amit a Szentlélek az ő barátainak ad. nagyobb az önlegyőzés kegyelme és az a kegyelem, hogy a Krisztus iránti sze rétet bői szívesen tűrjük a szenvedéseket, a sértéseket, a gúnyt és a gyalázatot.“ Ez a pogány asszony megütötte Assisi Ferenc aszketizmusának a legmagasabb mértékét. Nemcsak a fagytól és széltől védő kolostor kapuja csapódott be előtte, hanem a gyógyulás, a szabadulás, az irgalom kapuja látszott becsukódni számára, mert nyomorult pogány volt. akinek mindehhez semmi joga sem lehetett. Ott állott a beteljesülés küszöbén. Jézus előtt. És kíméletlen visszautasításban volt része. És ő elfogadta zúgolódás nélkül ezt a kegvetlen bánásmódot 3. A kananeus asszony igent mondott Jézus kemény ítéletére. Pedig Jézus szava nagyon lesúitó volt: „Nem ió a fiák kenyerét elvenni és az ebeknek vetni.“ Iehet-e embert mélveb- ben megalázni? Lehet-e áthidalhat,atlanabb szakadékot feltárni előtte, mint ami itt történik? Kutya vagy, akinek nincs semmi keresnivalója a fiák asztalánál! Az ilyen szóra mások felsziisszennek. dühbe gurulnak, becsületsértést emlegetnek, vépkép hátat fordítanak, ez a po- gánv asszonv nedig azt mondja- Ügy van Uram' Hát van ennél mélyebb beismerés, teljesebb megalázkodás. Jézus ítélete előtt i'aló igazabb meghajlás? Dávid, bűnvallása és beismerése volt ilyen, amikor Nátán próféta kíméletlen szavaira, amelvek bűnét a maga teljes gyalázatosságában és kárhozatosságában feltárták, teljes önelítéléssel mondta: „Vétkeztem az Ür eilen!“ (II. Sám. 12:13.) r.z a bíínvallás azt jelenti: Én vagyok az a gazdag ember, aki sajnált az ő vendége számára az ökreiből és juhaiból hozatni hanem elvette a szegénv ember egyetlen báránvkáját és azt főzette meg. Én vagyok az az ember, aki Isten fefkentie létemre házasságtörésbe és gvilkosjságba estem. Megérdemlőm Isten minden ítéletét. Az 51. zsoltárban fennmaradt bűnvallásai is kemény ítélet önmaga felett és telies tiszteletadás az Isten’ szava felé: „Egyedül Te ellened vétettem és cselekedtem azt. ami gonosz a te szemeid előtt, hogy igaz légy beszédedben és tiszta ítéletedben.'1 (fi. v.) Igen, és ámen az Isten szavára még tfkkor is, ha engem leleplez és e'ítél. Ilyen volt Manasse király bűnbánata és beismerése, aki idegen földön vasra verve, nagv nyomorúság közepette nem zúgolódott Isten ellen, hanem ..teljesen megalázta magát az ő atyáinak Istene előtt'' (II. Krón. 33:11—12) és igent mondott Istennek mindazon ítélete« szavára, amire azelőtt nem figyelmezett (10. v.). A Keresztelő János ítéletes próféciájára megtérő vámszedőkről és más bűnösökről is az van feljegyezve, hogv „igazat adónak az Istennek, megkerészte 1 kedvén a János kereszt,sé- gével“. (Luk. 7:29.) Gondoljuk csak végig mindazt, amit Keresztelő János leplezetlenül elmondott az akkori bűnösökről, fi azután nem csomagolta vattába az Ige kardját és nem kereste a választékos kifejezéseket az érző szívű bűnösökkel szemben. — És a bűnbánó vámszedők és paráznák ezekre a kemény elítélő szavakra mondották: igaza van az Istennek. Ezek vagyunk. Vájjon hogyan állunk mi Istennek ítéletes szavai előtt? Szájjal szívesen igenelünk rá és, el-elmondogatjuk, hogy ítéletre méltó bűnösök vagyunk, azonban nem gondoljuk végig és nem vállaljuk, hogv ez valóban ítéletet és kárboztatást jelent. A kananeus asszony akkor mondotta ki az „ügy van Uram“-ot, amikor Jézus ' ajkáról teljes elutasítás hangzott feléje. Luther Márton is azt mondja ezen a ponton, hogy „mi nem szenvedhetjük Istennek az ítéletét és nem mondunk igent arra, amikor ő vétkesnek ítél bennünket és könyörtelenül bánik velünk: ha a kárhozatban lévők ezt meg tudnák tenni. abban1 a szempillantásban üdvözölnének. Szájjal készségesen valljuk magunkat bűnösöknek, de amikor Isten maga jelenti ezt ki szívünkben akkor már nem maraduk meg a vallástételünk mellett: szívesebben lennénk igazak, beírva az üdvözültek könyvébe az ítélet alól felmentve. Pedig igaznak kell bizonyulni Isten azon szavának, hogy Te bűnös vagy, különben sohasem élhetnél a bűnösök kiváltságával, nevezetesen a bűnök 1 bocsánatával... Az asszonynak kutyává kell lenni és nékünk bűnösökké, a pokol zsákmányává, hogy megmentethessünk és üdvözölhessünk.“ 4. Itt, azután át is térhetünk a pogány asszony viselkedésének következő vonására: amikor igent mond Jézus elutasító kemény szavára, ugyanakkor kegyelmet koldul a maga számára „Ügy van Uram. de hiszen az ebek is esznek a morzsa- lékokból, amik az ő uruknak asztaláról aláhullanak.“ Látod, testvérem. így találkozik az ítélet a kegyelemmel. A kananeus asszony szavaiban csodálatosan van együtt a kettő: ügy van Uram, de hiszen... Telies megalázkodás az ítélet alatt és ugyanakkor érthetetlenül merész bizodalom a kegyelem iránt. Igv volt ez más bűnösöknél is. A kegyelemkérés osak mélyről szakadhat fel, Isten igaz ítélete alatti meghajlás mélységéből. Zsolt. 40:13—14: „Bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig j sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál és a szívem is elhagyott engem. Tessék Uram néked, hogy megments en- j gémét; siess Lírám segítségemre!“ A mérhetetlen bűntenger 1 mélvéről indul el a kegyelemért való alázatos esdeklés. Afég j a kifejezések is érzékeltetik, hogv itt nincs, másban reménység, I mint a bűneiben fuldokló emberen szánakozó Isten könyörüle- tében: Tessék Uram néked, hogy megments engem. — Vagv, j ahogvan a 130. zsoltárban olvassuk: ,.A mélységből kiáltok I hozzád. Uram! Uram hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könvörgő szavamra! Ha a bűnöket számon j tartod, Uram: Lírám, kicsoda maradhat meg?! Hiszen tenálad j van a bocsánat, hogv féljenek téged!“ A bűnök kárhoztató ter- I bének az ismerete és elfogadása mellett itt is megszólal az 1 Isten bocsánatára, kegyelmére való hivatkozás. Ilyen közel egy- | máshoz, sőt: így együtt. — A tékozló fiú is' teljes ítéletet mond ki maga felett és azon nyomban kegyelmet koldul a "j maga számára: , Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. : És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; | tégy engem olyanná, mint a te béreseid- közül együ (Lk. j. 15:18—19) Eljátszotta az örökös jogát, a fiúi kiváltságot, semmise-jár már néki, mégis koldulja a béreshelyet AkáresaK a morzsát váró kiskutya a fiák asztala alatt. Nem is lehet másképpen megérteni, megkívánni és igazán d kérni a kegyelmet, mint Isten jogos ítélete alatt megalázkodva. „Mert Isten a kevélveknek ellene áll, az alázatosoknak pedig (J kegyelmet ád.“ (I. Pét. 5:5.) Azért nem tud annvi ember mit kezdeni a kegyelemmel, nem kívánja és nem becsüli meg. j mert még az ítéletet sem hallotta meg és nem fogadta el. 1 Laestadius Lőrinc, Lappföld prófétája, a nagy svéd ébresztő j gvakran beszél kegyelemtolvajokról, akik hamis úton ragad- I iák magukhoz a kegyelmet anélkül, hogy Isten ítélete alatt ! összetörne a szívük. A kananeus asszony igéje hirdetésekor 1 ezeket azokhoz a szemtelen, harapós kutyákhoz hasonlítja. 1 „amelyek nem tudják türelmesen várni, míg az asztalról lehull j a morzsa, hanem felugrálnak az asztalra, kidöntik a tejöt, fel- j falják a vajat és a fiák kezéből kiragadják a kenyeret. Azután J vannak kóbor kutyák, amiknek szintén nincs türelme a mór- I zsára várni, hanem mindenfelé csavarognak, egeret, patkányt I és kígyómérget esznek és ezek is ott lopnak maguknak kényé- j rét, ahol tudnak... Viszont a kegyelmet kolduló, bűnbánó 1 bűnösök olyanok, mint a kiskutyák az asztal alatt, amelyek 1 fülhegyezve figyelnek és várnak, hogy mikor esik le egy kis j morzsa az asztalról. Lehet az akármilyen parányi, azonnal j felkapja az éhes kiskutva. Jó ideig tudnak csendesen várni 1 az asztal alatt, de amikor már nagyon megéheznek és a terí- | tett asztal ízes ételének szaga megcsapja az orrukat, kezdenek j vinnyogni, könyörögni. Fejüket gazdájuk térdére hajtják és j uruk kezét nyaldossák így adják tudtára gazdájuknak, hogv a kiskutyák is szeretnének enni a morzsákból, amik az ő u'ruk } asztaláról aláhull.“ A kananeus asszony csak kegyelmet kér. Tudatában van annak, hogy nem jár neki semmi, nincsen joga semmihez. Egyedül kegyelemért esdekel. Azért nincsen kikötése, nem támaszt semmiféle igényt, megelégszik a morzsával is. Tudja, hogy a legparányibb is, amit Jézustól kap, neki tökéletesen elég és neki többet ér a világ minden kincsénél. Hiába igémének a halálra ítéltnek szép otthont, jó állást, nagy gazdagságot, neki kegyelemre van szüksége, különben mindennek vége. Egyedül a m egke gyeim eztetés az a mód. ahogyan bűnének átkoS terhétől megszabadulhat. Egy alkalommal, amikor Napoleon még hatalma teljességében volt, egy felzaklatott leánv rohant be hozzá. Olyan hirtelen jött, hogy az őrök nem tudták feltartóztatni. Az uralkodó elé roskadt és így kiáltott: „Uram, kegyelmezz az apámnak!“ A császár megtudakolta, mit vétett a leány apja. „Allamellen&s cselekményt követett el“ — mondták a tanácsosok. „Arra pedig nincs mentség!“ _ jelentette ki megkeményedett arccal Napo-
