Élő Víz, 1951
1951-január / 1. szám
Ilyen megfontolások ébresztik fel ezeket a kérdéseket: Nem mondott-e csődöt a misszió? Lehet-e szó komoly értelemben a világ evangélizálásáról? Nem fest-e nagyon sötéten az Egyház jövendője? Ml erre a magyarázat? Ezeknek az adatoknak és tapasztalásoknak az ismeretében kegyes reménységek és naív elképzelések nem tudják táplálni az Isten országa végleges diadalába vetett hitet és nem nyújtanak olyan fundamentumot, amelyen szolgálatkedvét és áldozatkészségét megőrizve tudjon megállni a hívő ember minden ellenkező látszattal és aggasztó jelenséggel szemben. S vájjon hova fordulhatna a hívő keresztyén, ha nem az Isten Igéjéhez? Tudunk-e mi valamit is a jövendőről, a, világ fejlődéséről azon kívül, amit a Szentírás mond? Mit tudunk mi az Isten országa jövőjéről azon kívül, amit a prófétai Ige kijelent? Az Egyház számára a prófétai Ige éppen olyan, mint a világító torony a hajós számára a viharkorbácsolta sötét tenger felett. Világosságért mi is csak az Igéhez fordulhatunk. Es hála Istennek, „igen biztos nálunk a prófétai beszéd is. amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad és hajnalcsillag kél fel szívetekben“. (II. 'Péter 1:19.) Az Egyháznak a világban való helyzete talán soha nem emlékeztetett annyira sötét helyre, mint éppen manapság. S ebből a sívár helyzetből hiába várnánk bátorítást. De a sötét hely felett ragyog a prófétai Ige és megvilágítja előttünk az Egyház mai helyzetét és dicsőséges jövendőjét. Amikor az első keresztyén zsinaton Kr. u. 49-ben, Jeruzsálemben az apostolok gyülekezete elé került a pogányok közötti misszió kérdése, előbb Simon Péter mondta el caesareai tapasztalatait, majd Pál és Barnabás a Kis-Azsiában tett missziói út meglepő eredményeit, azután felállt Jakab és az apostoli gyülekezet látását, mintegy zsinati határozatot a következőkben foglalta össze: „Atyámfiái,, férfiak, hallgassatok meg engem! Simeon elbeszélő, mimódon gondoskodott először az Isten, hogy a pogányok közül vegyen népet az ő nevének. És ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van Írva: Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékáit helyreállítom, és ismét felállítom azt: Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, akik, az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Ür, aki mindezeket cselekszi." (Csel. , 15:13—17.) Ez az apostoli keresztyénség prófétai látása a misz- szióra, az Egyház jövendőjére vonatkozóan. Mit tanulhatunk ebből? Az apostoli zsinaton, az első missziói vállalkozások beszámolói nyomán az evangélium hódítását, az Egyház jövendőjét három szakaszban látják: 1. Isten először a pogányok közül vesz népet az ő nevének. Nem a pogányokat mind, hanem a pogányok közül a zsengét hívja el és választja ki az ekklésiába, a gyülekezetbe, az Egyházba. Ez az egyháztörténelem első szakasza és ez alatt az idő alatt az Izraelből való kevesek is ebbe a gyülekezetbe kerülnek, ahol nincs zsidó, sem görög. Ez az idő addig tart, amíg a pogányok teljes száma megmentetik. (Róm. 11:25.) 2. Azután Isten felállítja Dávidnak leomlott sátorát és annak omladékáit is helyreállítja. Ez Izraelnek ''népként való megtérését jelenti. (Róm. 11—26.) 3. A megtért Izrael azután eszköz lesz arra, hogy megkeresse az embereknek többi része is az Urat és a pogányok mindnyájan. Ez kétségtelenül az az idő, amiről Hab. 2:14, Es. 2:2—4, 55—56. fejezetek, Mik 4:1—3, Zak. 8:20—23. 14:16—19, stb. szólnak. Mt tehát a misszió feladata? Mi kétségkívül Isten uralma fentebb vázolt megvalósulásának első korszakában élünk. Ez a pogány missziónak, a világ evangélizálásának az ideje. Persze nem abban a gyakran kísértő értelemben, ami az emberiség megtérítését, a világ keresztyénné tételét jelenti, hanem ez a misszió az evangéliumnak a hirdetése a nem-keresztyén népek között, hogy az evangélium által a pogányok közül Isten népet vehessen az ő nevének. Milyen elhordozhatatlan teher gördül le gyenge vál- lainkról, ha megértjük a missziónak ezt az apostoli felfogását! Különben hogyan állhatnánk meg kétségbeesés nélkül ilyen tények előtt, mint pl.: Indiában 150 millióval több pogány van ma, mint 150 évvel ezelőtt, amikor Carey Vilmos indiai partokra lépett és a világmissziónak virágzó szakasza kezdődött; Kínában 200 millióval több pogány van ma mint 143 évvel ezelőtt, amikor Morrison Robert elkezdte az ottani térítő munkát. Vájjon az a nagy pogány világ és abban az 1,406.000.000 lélek hogyan menthető meg Isten számára? A mai komoly idő és elgondolkodtató tények kell, hogy indítsanak bennünket arra, hogy revízió alá vegyük a keresztyénség terjedéséről való régi elképzeléseinket és visszatérjünk az apostoli zsinat világos látásához. Atajd akkor tudjuk az Ige által táplált bizakodással és bátorsággal nézni Isten országának mostani helyzetét, az Egyház nak mai elesett állapotát. És akkor a váratlan történelmi fordulatok és az egyre súlyosbodó világhelyzet nem a kétségbeesés és tanácstalanság szélére visz bennünket, hanem a sötétség árnyékait el fogja oszlatni Jézus szava: „Mikor látjátok, hogy mindezek meglesznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa.“ (Luk. 21:31.) Ez a bibliai látás nem csökkenti a missziói lelkesedést, nem csábít tétlen várakozásra, hanem egyre áta- dottabb szolgálatra és önmagunkról elfeledkező áldozatra hív a népek közötti evangélizáció szolgálatára. Isten munkája akkor éri el csodálatos méreteit, amikor az az Ige egyszerű kijelentéseire és a prófétai Ígéretekre alapul. Isten emberei akkor állnak a legbizonyosabb fundamentumon, amikor az Ígéretek megingathatatlan szikláján állnak, ami kimondhatatlan bizonyosságot, békességet és nyugalmat hoz a számukra. Bármilyen nyugtalanság forr is körülöttünk, ha a világban nem is álmodott változások történnek is, mi nagy békességben folytathatjuk azt a munkát, aminek az a célja, bogy a pogányok zsengéje bejusson a megmentettek seregébe. HIÁBA. „Életnek rája ez azoknak, akik megragad- küdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget.“ Zsolt. 127:2. Megtörténhetik: néha úgy érzi az ember, hogy „Istennel sincs ideje szóbaállnV1 Meglehet ugyan, hogy valakinek rengeteg a dolga, de ha emiatt Istennel való kapcsolata ápolását hagyja el. önmaga alól rán' ja ki a gyékényt, mert elveszi szájától a „betevő falatot“: az igét. Ha pedig valaki egyszerűen nem ér rá „enni“, az viseli is ennek a következményeit. Annak teljes fenntartásával, hogy a keresztyén embernek elsőrendű kötelessége munkáját becsülettel elvégezni (II. Thess, 3:10—12). az érem másik oldalát is látnunk kell: dolgunk végzéséből is lehet bálvány — különösen, |ha a magunk erejével és dicsőségére akarjuk végezni — s la következmény: lelki összeomlás. (Az eredeti héber szöveg „hiába“ szava ezt is jelenti: összeomlás.) Akí azonban eleven kapcsolatban van az Úrral, annak a munkája /is (megtapasztaltam!) jobban megy s inkább szolgálja Isten dicsőségét. RAGADD MEG! „Életnek fája ez azoknak, akik megragadják és akik megtartják, boldogok.“ Péld. 3:18. A fuldokló okoskodás nélkül belekapaszkodik a feléje dobott mentőkötélbe és semmi pénzért sem hajlandó azt elengedni. Körülbelül ilyen a hívő ember magatartása a kegyelem irányában. Aki persze jól érzi magát nagyra- tartott kegyességében és tisztességességében s úgy véli, hogy helyzete korántsem veszélyes, az nem kapaszkodik bele Krisztus kegyelmébe, mert nem érzi elkerülhetetlen szükségét. Az üdvösség rendje azonban ez: belefogózni Isten kegyelmet Ígérő és adó igéjébe s a Szentlélek erejével megtartani azt. Akik bűneikkel újra meg újra a kegyelem királyiszéke elé kényszerülnek, azok tudják, milyen drága dolog ez. _________-=-g s É LŐ VIZ — SZERETETVENDÉGSÉG. Január 27-én, szombat d. u. 6 órai kezdettel áz -Élő Víz olvasói számára szeretetvendégséget rendezünk Budapest, XII. Márvány-utca 23. Ili, emeleten levő helyiségben. Kísérő műsor keretében Scholz László és Csepregi Béla Végeznek szolgálatot. 4 ELŐ VÍZ \
