Élő Víz, 1950

1950-május /11. szám

Elvesztett tisztaság

„És elment, és a felhő is eltávozott a sátor felül, és imé Miriám poklos volt, fejér, mint a hó“ (IV. Móz. 12:9—10).

Isten szentjei is hídnak civódni egymással. S rendszerint a vezetők közt volt a viszály a leghevesebb. Nem csak világi és politikai területen, hanem Isten gyülekezetének a történetében is kiváltképen úgy volt, hogy éppen a vezetők közt támadt viszály és ciyódás, s rajtuk keresztül szenvedett a nép is. Ahol azonban civódni kezdtek a pásztorok, ott rendszerint éheztek a juhok.

Mirjám és Áron is civakodtak egyszer, és pedig Mózessel, fiatalabb testvérükkel. A viszály oka a kúsita asszony volt, akit Mózes feleségül vett. Midián földjén. Rehuel főpapnál való szolgálata alatt ismerte meg Mózes annak leányát. Cippórát, s vette el magának feleségül.

Ez nem felelt meg Izráel népe tradíciójának, amelyben pedig akkor isteni törvényt láttak. Már Ábrahám megeskette egykor Eliézert. legöregebb szolgáját, hogy nem vesz feleséget a fiának a kananeusok leányai közül. Amikor pedig Izsák megáldotta Jákob fiát, kifejezetten megparancsolta néki: „Ne végy feleséget a kananeusok

leányai közül. Kelj fel, menj el Mesopotámiába, Béthuel- nek, a te anyád atyjának házához és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak, a te anyád bátyjának leányai közül“. Ábrahám napjai óta isteni kötelesség és szent parancs: ne elegyedjetek idegen asszonyokkal.

Mózes megtörte a szent tradíciót. Régóta tüske volt ez Miriám és Áron szívében, és mint engedetlenséget könyvelték el Mózes életében. Lehetetlen volt nékik összhangba hozni fiatalabb testvérük eljárását az eddigi szent szokással, amelyet Isten az ő népének történetében annyira igazolt.

Azt mindenesetre elismerték, hogy Isten ennek az eseménynek az ellenére népe áldására és mentésére csodálatosan felhasználta tesvériiket. Lehetetlen lett volna ez. ha Isten nem beszélt volna Mózessel s népe üdvözí- tését hozó terveit nem jelentette volna ki neki. Mert atyjafiainak isteni világossággal szolgálni csak az képes, aki látta előbb az isteni világosságot.

Miriám és Áron előtt ép ezért nem volt kérdéses az, hogy Isten beszélt-e Mózessel, vagy nem. De azt mondták: „Avagy csak Mózes által szólott-e az Ür? Avagy nem szólott-e miáltalunk is?“ Őket is felhasználta az Ür, mint eszközeit, hogy népének kijelentse magát. Ők is vették a kegyelmet ahhoz, hogy megértsék Istent. Hiszen épen Miriám volt az, aki a Vörös-tengernél Isten csodálatos cselekvése után a hálazsoltárt adta a népnek. Lelkes szavai hogyan gyúltak fel a nép szívében és fejezték ki azt, amit a Fáraó kezéből történt szabadulás után az egész nép örvendezve és hálásan érzett Isten iránt! Vájjon az Űr nem szólna ezúttal is általa? Nem szent kötelessége és feladata-e figyelmeztetni Mózest arra. amit Mózes eddig minden lelkiismereti nyugtalanság nélkül hordozott az életében? „Miriám pedig és Áron szóltak Mózes ellen a kusita asszony miatt, akit feleségül vett.“

Isten azonban, aki egykor meghallotta a leigázott nép sóhajtását az elnyomás miatt, azt is hallotta, amikor megszabadított népe civódott egymással az úton. Nemcsak népe szenvedései, de népe útálatosságai sem kerülik el figyelmét. „És meghallotta az Úr“, — mondja el az írás ennél az esetnél. Drága ez Mózes számára, akinek a testvérei engedetlenséggé bélyegeztek valamit, amit életében és lelkiismeretében eddig sohasem látott engedetlenségnek. S a tiszta lelkiismeret tud hallgatni ott, ahol mások beszélnek.

Mózes is hallgatott. Bármily súlyos volt is a törvény és tradíció szerint az engedetlenség, amivel vádolták, semmi lelki szükségét nem érezte annak, hogy Miriám és Áron előtt igazolja magát. Ez a már teljesen meg- süketült, vagy pedig a teljesen Istenben pihenő lelkiismeretnek a jele mindig. A megsüketültek nem reagálnak atyjafiaik kérésére és intésére, mert a belsejükben már nem képesek megtérésre és megalázkodásra. Az Istenben pihenő, s az ő vezetésével összhangban álló lelkiismeretnek pedig nem szükséges, hogy az emberek vádjaival szemben szavakkal igazolja magát.

Mivel igazolhatta magát Mózes? A tradíció és betű ellene voltak. Lehetetlen volt odaállni testvérei elé és mondani: így van megírva! Ézsau, Jákob bátyja is megtette ugyan már ezt a lépést, s feleséget vett magának a khitteusok leányai közül. De ezzel együtt be is költözött a keserűség Izsák családjába. Rebeka egyszer csak azt mondta: „Elúntam életemet a khitteusok leányai miatt“. Mózesnek maga igazolására lehetetlen volt népe történetében erre az esetre liivatkozni. Ez a történet csak ellene bizonyított.

Az egyetlen, amire Mózes hivatkozhatott, tehermentes lelkiismerete s Istennel való .szabad közössége volt. A kúsita asszony nem tette őt boldogtalanná, mindeddig akadálya sem volt nagy missziójában, amelyet Isten az ő népének üdvösségére az életébe adott, s Istennel való kapcsolatát sem zavarta a legkevésbbé sem. De ezekkel a belső, megokolásokkal és tapasztalati bizonyítékokkal lehetetlen volt Mózesnek azokhoz menni, akik előtt csak a törvény és tradíció alapján való igazolás számított. Az az élet, amelynek csak a törvény és a szent tradíció az alapja, sohasem képes megérteni az olyan életet, amelynek esetenkénti eljárása magasabb forrásokból ered, és a tájékozódását Istennel való közösségben találja meg esetről-esetre.

így hát hallgatott Mózes. És jól tette, hogy hallgatott. Miközben hallgatott, Istennek alkalma volt beszélni. És Isten úgy tudja igazolni szolgáit, ahogyan ők sohase tudnák. Mózes is ezt élte meg itt. Amikor a viszály nem szűnt, egy napon Isten maga elé állította a három testvért. „Menjetek ki ti hárman a gyülekezetnek sátorába“, — mondta Mózesnek, Áronnak és Miriámnak. Mondanivalója volt ott Miriám és Áron számára. Ha nem értették meg Istent Mózes eddigi életfolyásában, most meg kellett nékik tanulni szent csöndben a szent helyen megérteni. Hányán tanulnák meg ma is jobban megérteni a testvérüket, ha kevesebbet beszélnének róla. de keresnék az alkalmat, hogy Isten szavát hallják a testvérről. Isten gyülekezetében mennyi harc érne gyorsan véget, és menne át testvéri közösségbe és közös szolgálatba!

Amikor Miriám és Áron kimentek és Istennel egyedül maradtak, az Ür megszólította őket a felhőoszlopból: ..Halljátok meg most az én beszédemet!“ Ők azt hitték. hogy Isten szavát már meghallották, pedig ebben a dologban csak önmagukat, a saját szavukat hallották. Hányszor volt már mindeddig Isten országa történetében úgy, hogy a saját szavát Isten szavának, saját ítéletét Isten ítéletének tartotta az ember. Védelmezte ezt a szót, a azt hitte, hogy ezáltal Isten gondolatait és indulatait képviseli, pedig csak a saját indulatait védelmezte.

Mennyire másként hangzott Isten ítélete az Ő szolgája felől. „Ha valaki az Űr prófétája közöttetek, én megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal. Nem így az én szolgámmal, Mózessel, aki az én egész házamban hű. Szemtől szembe szólok ővele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlatosságát látja“.

ÉLŐ Víz

e