Élő Víz, 1950
1950-május /11. szám
sok nap múlva“ megad nekik, ők csalódottan csodálkoznak, hogy dehát mi lesz az országgal? A nagy dicsőséges diadal elmarad? A Mester beszélt nekik erről az országról, sőt királyi székekről is, amelyen ítélik majd Izráel 12 nemzetségét! (Luk. 22:30.) Az is nagy csodálkozást és megaláztatást jelentett a tanítványoknak, hogy Jézus arról beszél nekik: „vesztek erőt“. Hogyan? Hisz ők talán soha olyan erősnek nem érezték magukat, mint akkor. Azt képzelték, már birtokukban van mindaz, amire szükségük lesz. Nem gondoltak arra, hogy bennük kell valaminek történnie ahhoz, hogy á 1- taluk is történhessenek nagy dolgok. Közel van a konferenciák ideje. Sokan imádkoznak azért, hogy minél többen elmehessenek, hogy Kapernaum is elkészüljön, meglegyen a szükséges pénz, de vájjon mennyien imádkoznak azért a mennyei erőért, ami nélkül minden konferenciá- zás hiábavaló. Hányán jártak már konferencián és mentek el egy kicsi áldással. Az első kis megmozdulást a szívükben újjászületésnek képzelték, megalázkodás és engedelmesség helyett új ismeretekkel gazdagodva tértek vissza, dicsekedve az első kis áldáscseppekkel, ami rájuk hullt és diadalmas elégedetten érezték, hogy most már könnyű lesz minden. Az első lépésnél megálltak! Talán érzelmektől túlcsorduló szavakban köszönték meg Istennek, amit kaptak, de azt mondták neki: elég! Ezért fogyott el minden olyan hamar. Sokan úgy járnak, mint Félix, aki szívesen meghallgatta Pált, de amikor a lényegre került a sor (igazság, önmegtartóztatás, eljövendő ítélet), amikor benne kellett volna valaminek történnie, gyorsan megfordult és megrémülve elküldte őt. Mások elmennek egész Heródesig, aki nemcsak örömest hallgatta1 Keresztelő Jánost, hanem sok dologban követte is, de szíve legrejtettebb bűnéhez nem engedett hozzányúlni. Sokan hamar megtelnek, mert kevés a hely a szívükben Isten számára, a nagyobb helyet Énjük és bűnük számára fenntartják. Hányán hazudjék, hogy már mindent átadtak Istennek: „Odaadtam a szívemet Jézusnak!“ — és gyalázzák Öt az életükkel. Mi lenne, ha a Léleknek olyan ereje jelentkeznék ma közöttünk, mint az első keresztyének idejében? Az Anániások és Safirák egyszerre nyilvánvalóvá lennének! „Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!“ (Csel. 5:4.) Testvér! Nem állasz-e kicsit hetyke bátorságban, félúton valahol, nem táplálsz-e saját kívánságaiddal kovácsolt vérmes reményeket, magadnak kérve és nem jól kérve (Jak. 4:3), nem gyökérte- len, képzelt hittel járod-e utadat, azt vélvé, hogy már minden jól van? Ha megkeserít ez a tükör, amiben a magad vonásaira ismertél, merj felnézni azokra a nagy lehetőségekre, amik Urad kezében vannak, mikor így szól: vesztek erőt! Te pedig, Isten újjá lett gyermeke, tudsz-e sírni a sok férgesen maradt, félig éretten elfony- nyadt gyümölcs fölött és bár magadat is erőtlennek látod, rá tudsz-e hagyatkozni az Úr nagy ígéretére: vesztek erőt! Érted? — Erőt! Kére d-e egész felébredt és hívő népünk számára és különösen most a közeledő konferenciákra ezt az erőt? — És veszed-e? A hitetlenség „de”-Je ,.Jó az a föld, amit az Úr, a mi Istenünk ad nekünk. De ti nem akartok felmenni . . .“ V. Móz. 25—26. Aligha volt Isten elcsüggedt gyermekeinek valamikor is olyan nagy serege, mint a zsidók, amikor először álltak az ígéret földje határánál. Bizonyára annak a láttán, hogy annyian meghaltak a pusztában, sokan kérdezték: Miért nem látták meg az ígéret földjét sok ezren azok közül, akiket Isten hatalmas karral mentett ki az egyiptomi szolgaságból!? Sohasem imádhatták Istent azon a szent talajon, amit Ö szánt nekik.A pusztában az élet útja helyett a halál útjára leltek. Miért? Az írás egyszerű mondattal felel erre: ,,Hitetlenségük miatt!“ Itt nem a pogányok hitetlenségéről van szó, akik vakságban tévelyegtek és sejtelmük sem volt Isten dicsőségéről. Nem annak a nagy tömegnek a hitetlen de szaváról van itt szó, amely tudományban, művészetben, érzéki örömökben vagy vagyonban látja élete célját. Itt Isten gyermekeinek a bizalmatlanságáról van szó. amikor olyan igazság előtt állnak, amit Isten akar feltárni előttük és örökségül adni nekik. Van a hitnek is de-je. Látjuk a kanánita asszonynál, ahol a hit még az Úr visszautasítása ellenére is tudott talajt találni és így szólni: „De hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, amelyek az Úr asztaláról aláhullanak“. Istennek is van egy de-je, amely messzi túlhalad a mi hitünkén és ott is lát lehetőségeket, ahol a mi hitünk már mindenről lemondott. Pál az efézusiaknak írja: „Titeket is megelevenített... akik jártatok a világ folyása szerint ... de az Isten gazdag lévén irgalmasságban ... az Ö nagy szerelméből, amellyel minket szeretett, akik meg voltunk halva a bűnben, megelevenített' együtt Krisztussal!“ Isten de-je ott is képes életet teremteni és csodákat tenni, ahol a mi szemünk csak halált és pusztulást lát. De van a hitetlenségnek is de-je! Ez Isten szavának tagadása, ígéreteinek kétségbevonása. Ahol Isten igent, ott a hitetlenség nem-et mond. Ha Isten ígéretet vagy megbízást ad, akkor a hitetlenség rögtön hozzáteszi a maga de-jét. Bizalmatlan az ígérettel szemben, a lélek tekintetét Isten szaváról a meglévő ellentmondásokra és körülményekre fordítja. Bármilyen világos az ígéret szava, bármilyen nagy biztosítékokat ad Isten ígéretei beteljesítésére, a hitetlenség mégis kétségbe vonja és feltartóztatja a lelket, hogy ne járjon tovább a hit útján. így volt Izrael is. Tizenkét kém azzal az egyöntetű meggyőződéssel jött haza: Jó az a föld! Tapasztalták, hogy Kánaán valóban tejjel és mézzel folyó föld. De mikor a nép óriásokról és égig érő falakkal yédett városokról hallott, bátortalan lett, sírt és fellázadt Isten és az Ő szolgái ellen. Nem is ment be az a nép, hanem meghalt a pusztában hitetlensége miatt! * A hitetlenség elhagyja az ígéret talaját. Megmentése első percétől kezdve tudta Izráel Isten szándékát, hogy azt a földet akarja nekik adni. A pusztai ú^ végén mondatta is Isten a népnek: „Lásd, az Úr, a te Istened elődbe adta ezt a földet. Menj fel, bírjad azt, amiképen megmondotta az Úr, a te atyáid Istene néked: ne félj és meg ne rettenj!“ 2 ÉLŐ VÍZ
