Élő Víz, 1950
1950-május / 10. szám
Elvesztett áldások „És amikor Betlehembe bejöttek, megmozdult az egész város miattuk és mondták: Naómi ezt — ö azonban monda nékik: Ne Naóminak hívjatok engem, hanem Marának, mert a Mindenható nagyon megszo- morított engem. (Áldással) tele mentem el, de üresen hozott haza engem az Űr.“ (Rúth 1:19—20, Luther fordítása szerint.) Ezzel a megrendítő vallomással tért vissza egykor Naómi a hazájába. Áldással tele ment el, de üresen jött vissza. Moábita talajon vesztette el azt, ami az izraelita anyának legszentebb java volt: férjét és mindkét fiát. Ez tette az életét ilyen üressé és szegénnyé. Belsőleg szeretetben és közösségben megüresedetten, külsőleg boldogságban és örömben megszegé- nyedetten állt most ott. Legszentebb javainak az elvesztése tette az életét ilyen magánossá és a jövőjét ilyen reménytelenné. Ezért mondta, amikor szülővárosába megérkezett és azzal, köszöntötték, hogy „Naómi ez?'': ,,Ne Naóminak (,,a kedves'*) hívjatok engem, hanem Márának („a keserű'*). Valamikor boldog volt ő is. Isten szeretetet és közösséget, örömöt és családi boldogságot adott az életében. Két fiút nevelhetett fel, hogy a jövőben nemzetségének és áldásainak hordozói legyenek. Teljes volt ezért az élete, amikor annak idején övéivel együtt elhagyta Betlehemet, hogy a moábiták földjére menjen. Itt lett ilyen szegénnyé és üressé. A Mindenható látogatta meg s elvette a halál útján a férjét és a fiait. Súlyos istenítéletet látott ebben. Ezért panaszolta: „Áldással tele mentem el, de üresen hozott haza engem az Ür!" Nem tudhatjuk, mi volt az oka férje és fiai halálának. Talán valami járvány pusztított Moáb földjén. Talán természetes halállal haltak meg. De bármi okozta is halálukat, Naómi a Mindenható büntető ítéletét látta férje és fiai korai elszólítá- sában. Hogy miért? Ezt sem tudjuk. Talán úgy látta, hogy nem kellett volna atyáik szent földjét elhagy- niok s a moábiták országába költözniük. De ez is csak feltevés. Amit biztosan tudunk, az csak a megrendítő tény, hogy idegen talajon veszítette el legszentebb javait. Isten népéből hányán veszítik el ezeket ugyanígy még ma is! Hányszor gondolták gazdagon megáldott, mély életű lelkek, hogy idegen talajra léphetnek belső veszteség nélküli Elhagyták környezetük lelki légkörét, elszakadtak az ígéret földjétől s múlandó dolgokért a világ talajára léptek. De itt megszegényedett az életük; szegény lett szeretetben, békességben, Lélekben, erőben s az Ür új áldásaiban. A világ lénye egyre inkább beszennyezte őket s eközben elveszítették érzékeny lelkiismeretüket, rejtett közösségüket Istennel, különállásukat a világban s szent szolgálatukat testvéreik között. Minden elveszett a világ talaján és levegőjében, ami a belső életüket azelőtt olyan gazdaggá tette örömben, vigasztalásban, közösségben, kapcsolatokban, szeretetben, szolgálatban és áldásban. És amit á szív már régen érzett, egyszercsak a szájnak is meg kellett vallania: Áldással tele mentem el, de üressé, oh, milyen üressé lett az életem! Férjével együtt bizonnyal találtak kenyeret és vizet az idegen földön. Amikor Izráelben mindenütt az éhség az úr, úgy hitték, hogy a kenyérért elhagyhatják a hazájukat és Moábba mehetnek. Itt meg is szűnt a nyomorúság, amely alatt úgy sóhajtoztak Izráelben. Moábban megnyerték mindkettőt: a kenyeret és a vizet. De a nyereség sohasem ért fel a veszteséggel, ami Naómit itt érte. Múlandó értékeket nyert, de pótolhatatlan életet vesztett. Igen, aki moábita talajon akar meggazdagodni, sokkal inkább elveszíti azt is, amije van. Megszentelt lelkek idegen talajon iszonyú szegénnyé tudnak válni. Azért, mert aki a világban keresi a hazáját, számolnia kell az aratással is, amely felé a világ megy. Aki résztvesz a világ cselekedeteiben é£ áldásaiban, részt kell majd vennie katasztrófáiban és ítéleteiben is. Lót azt hitte valamikor, hogy kár nélkül lakhat Sodorna és Gomora kapuiban. Amikor felemelte a szemeit és úgy terült el előtte az egész Jordán- völgy, mint Isten kertje, akkor azt hitte, hogy ennek a vidéknek a választása egyszersmindenkorra biztosítja az áldást és meggazdagítja az életét. Ez a föld azonban nem gazdaggá tette őt, hanem szegénnyé, Nem sok idő telt el, és belesodródott a sodomaiak és gomoraiak viszályaiba és harcaiba, s elveszítette az áldást, amit az Ábrahámhoz való tartozásában eddig a hit talaján nyert. Ábrahám is azt hitte valamikor, hogy idegen földön találhatja meg az áldást. Amikor kitört az országban a nehéz éhínség, mellyel Ábrahám hitét ajándékozta meg Isten, aláment Egyiptomba, a régi világ éléskamrájába. Azonban igen keserű tapasztalatokat szerzett. Megtévesztette a fáraót Sára valódi állapota felől, azt állítva, hogy a testvére, jóllehet igazában mégis csak a felesége volt. Ha Isten közbe nem lép, az egyiptomi talajon képes lett volna kiszolgáltatni Sárát a fáraónak, — odaadni a világnak a legelsőt és legszentebbet, akije volt. Hasonlót élt meg Dávid is valamikor, Saul elől való menekülése idején. Amikor izraeli talajon, atyafiai közt űzött szarvasnak látta magát, Ákis- hoz, Gáth királyához menekült. De amikor Ákis szolgái megmondták a királynak, hogy ez az a Dávid, akiről az asszonyok azt énekelték a filiszteu- sok megverése után, hogy „Saul megverte az ő ezerét, Dávid is az ő tízezerét", akkor megrémült Dávid, és félt Ákistól. Milyen másképpen viselkedett Dávid ugyanabban a völgyben, amikor az óriás Góliáttal állt szemben! Ügy járt el, mint Isten Felkentje, aki felülről kapott teljhatalmat szorongatott atyjafiai megmentésére. Akkor nem félt az ellenség hatalmától, mert Isten hatalma által elfedezve tudta magát. Most mégis reszketett Ákis királytól s egészen idegen magatartást vett fel. Azok a benyomások, amelyeket Ákis . Dávidról nyert, egészen félrevezetők voltak. Nem az őrjöngő, hanem a Felkent ábrázolta ki Dávid igazi arcát. De Dávid elveszítette ezt az igazi arcát az idegen talajon. Melyik azonban az az idegen talaj, amelyen napjaink szentjei is elveszíthetik legszentebb javaikat? Lehetetlen dolog esetenként felsorolni. Az egyiknek ez, a másiknak az lehet a kísértés nehéz talajává, amelyen nem képes megállani. Dávid számára itt a filiszteusok országa volt az, amelyen nem tudott megállani. Életének egyik későbbi szaélő víz 5
