Élő Víz, 1950
1950-április / 8. szám
ELVESZTETT SZERETET ,,Di az a mondásom ellened, hogy az első szeretetcdet elhagytadJel. 2: 4. A megdicsőült Krisztus sok mindent talált az efézusi gyülekezetben, ami megnyerhette a tetszését. A kisázsiai gyülekezetek lelki központja. Sok volt a szolgálata, s örömmel végezte. Szenvedéseit sok türelemmel hordozta s nagy kitartással viselte a gyalázatot, amely Jézus nevéért érte. Megítélte a gonoszt saját körében és kivetette magából, aki a Lélek tisztogató munkájának nem engedett, attól elkülönült. Volt benne erő a megtisztuláshoz s az egészségtelen tényezők kitaszításához, S ez erő mellett éles ítélőképessége is volt Meg tudta különböztetni, mi való az igazságból cs mi nem, micsoda a testi és micsoda a lelki. Az „apostolokat", akik a saját nevükben jöttek s a magukét mondták, felismerte és hazugoknak találta. Tudta, hogy nem az tesz valakit apostollá, ha annak nevezi magát, mert apostoli szolgálatot csak az végezhet, akit Isten küldött s apostoli teljhatalommal ruházott lel. így tükrözött a gyülekezet életén és szolgálatán a mintagyülekezet képe. Az Egyház Ura ezt elismeri. De valami mégis hiányzott már. Sokat, végtelen sokat vesztett. Az első szeretetet. S az Úr kéri: gondolja meg, hogy honnan esett ki. Térjen meg és úgy cselekedje az előbbi cselekedeteit. Ha nem, akkor kimozdítja helyéből a gyertyatartóját. Elveszi á gyülekezettől a szolgálatot és a hivatást, amely eddig a kisázsiai gyülekezetek közt reá volt bízva. Micsoda szeretet volt az, amit az Úr az efézusi gyülekezetben annyira nélkülözött, ami után any- nyira vágyódott s aminek az elvesztése a gyülekezetre nézve ilyen súlyos következménnyel járt? Az Úr az első szeretetnek nevezi. A menyasszonyi szeretet ez, a személynek személy iránt való szerelme. A tiszta menyasszony, a tiszta ifjú asz- szony a személyt szereti, akiben beteljesült minden vágya és reménye. Ebből a szeretetből fakad a közössége és élete, szolgálata és munkálkodása. A házaséletet sokoldalú feladataival és kötelességeivel, fájdalmaival és örömeivel ez a szeretet építi fel és hordozza. Ez az a csodálatos kenet, amely rajta van a boldog házas- és közösségi életen. Amikor az ifjú leány jegyesének ajándékozza a szíve szerelmét, ez a vőlegénye személyének s nem egy ügynek, dolognak szól. Ha másként van, akkor nem is lesz belőle boldog házasság. Másfajta szeretet az együttélésben hamar megtörik. S milyen hideggé válik az a házasélet, közösségben való élet, amely az első szeretetben kezdődik ugyan, de idővel mégis e nélkül folyik tovább! A esaládi élet külsőképen folyhat úgy, mint eddig, de a lelke, a tulajdonképeni kenete, a legszentebbje elveszett. A paradicsomi illat eltűnt. Milyen magánosnak érzi magát az a férfi, aki azt látja, hogy olyan asszony veszi körül, aki már csak a buzgó kötelességét ismeri. Vezetheti még oly lelkiismeretesen is a háztartást, férjének a lelke mégis végtelenül magánossá válik mellette. Ebben a képben mutatja meg az Úr az efézusi gyülekezetnek, hogy mi hiányzik néki. Nem kifogásolja a háztartást, amit a gyülekezet vezet, nem vet a szemére semmi hűtlenséget, világgal való szennyeződést. De a Lelke megárvult az efézusi gyülekezetben. Szerették és szolgálták az ügyet, de az első szerétét, az iránta való személyes szerelem elveszett. / Vájjon a hitéletnek ez az állapota ma is lehetséges? A magam életében és a tiédben is? Attól félek, hogy Krisztus, a gyülekezet feje a mi napjainkban sokszorosan magánossá vált azokban a körökben, amelyek bizonyságtételben és életben az övéinek tudják magukat s az Ö országát igyekeznek építeni. ' Imádkozás időiben, imaórákban nincs hiány. Folynak úgy, mint eddig. Az abbahagyásuk ellen felzúdulna a tiltakozás. De az Úr magánossá vált ezeken az imaórákon, mert az első szeretet elveszett. S az Úr nélkülözi! Valamikor az Ö iránta való szerelemből fakadtak ezek az imaórák, de ma csak kötelességtudatból, csak önmagukért vannak. A közösségi életben sincs hiány. Sok a munka, a buzgóság, az ellenség leküzdése, a hívogató- gyüjtő szolgálat. Isten országának az építése. Hangzik a keresztről való bizonyságtétel s nem marad el a Názáreti gyalázatának béketűréssel való hordozása. Bibliai teménységeket táplál a közösség s kerüli a hamisságot. De az Úr magánossá lett az ő hítvalló és szolgáló egyházának közepette. Körülveszi ugyan a buzgólkodás, de a szeretet már nem. Az ügy kultusza él, de hiányzik a közösség a Személlyel. Az első szeretet elveszett. Az a szeretet, amely valamikor mindezt az életet támasztotta. Most csak magát ezt az életet, mint szent dolgot ápoljuk tovább! Az egyes hívők is úgy veszítik el az első szeretetet, mint a gyülekezetek és hívő körök. Nem az imaéletük szűnik meg, nem a szolgálatuk ke- vesbedik, nem a Krisztusról való bizonyságtételükhöz válnak hűtlenekké s nem az Isten országa iránt való buzgalmuk vesz el. Jézus válik magánossá a lelkűkben. Hiába vágyódik a szeretet után, amely valamikor Őrajta csüngött, Öt vette körül, s amelyben minden élet az iránta való szeretetből fakadt. Pedig mekkora a különbség abban, hogy csak a buzgólkodás vesz körül bennünket, vagy az odaadó szeretet! Az a szeretet, amely nem kötelességből, hanem a legbensőbb lényéből fakadóan cselekszik úgy, amint cselekszik. A megdicsőült Krisztus egykor hiába kereste az első szeretetet az efézusi gyülekezetben. Vájjon hiába keresi bennünk is? Nem azt kérdezem, hogy nem estünk-e ki a hitből, hanem azt, hogy nem vesztettük-e el az első «zeretetet. Ha hiányzik ez a forrás, az iránta, Személye iránt való szerelem, akkor hiányzik a keresztyén életünk és szolgálatunk tulajdonképpeni kenete s a jövő garanciája az a ^keresztyén élet, amely minden megjelenésével, berendezésével, szolgálatával már nem a Jézus iránti szerelemből fakad, hanem kötelességből, tradíció iránti féltő szeretetből s fenntartási ösztönből folyik csupán tovább, sohasem tudja a világot legyőzni. Megszűnt a jövendő Istenországa centruma lenni. Teremtő erő csak a személytől személyhez kapcsolódó szeretetből és közösségből árad. De az elveszett szeretetet meg lehet találni újra. Aki elég őszinte önmagával szemben s igazi belső állapota felől nem akarja magát vallásos öncsalásban tovább ámítani, az induljon el a megfordulásnak azon az útján, amelyet Krisztus itt az efézusi gyülekezetnek mutat. A kegyelem, amely elég hatalmas volt arra, hogy valamikor az első szeretethez vezessen, elég hatalmas vissza is vezetni bennünket. Van helyreállító kegyelem! ‘ ÉLŐ VlZ
