Élő Víz, 1950
1950-február / 4-5.szám
FEBRUAR 18, SZOMBAT Énekek: 240. Éf. 126. A Szentlélek ajándéka (Csel. 10:44—48.) Az ember mindaddig kételkedve csóválgatja a fejét azok felett az Ígéretek felett, amelyek az evangéliumhoz parosumak. amíg azt is csupán emberi beszédnek tartja. Mi emberek a beszédet igen csekély értékű tényezőnek tartjuk. Elröppen, szoktuk mondani. És persze így vélekedünk az Isten beszédéről is. Nagyon sok lekicsinylés, meg nem értés vagy elmarasztaló ítélet a ke- resztyénség felett abból a tényből származik, hogy elfelejtjük az emberi beszéd és az Isten beszéde közötti óriási különbséget. Az emberi szó tényleg elröppen, de az Isten beszéde megmarad örökké. Az emberi beszéd csak kifejezése, leírása, megszólaltatása valami cselekvésnek, de az Isten beszéde mindig önmagában cselekvés, erőkifejtés, tett. Még akkor is, hogyha emberajkon a gyülekezet üzeneteképpen hangzik. Már előbb szólottunk arról, hogy a régi evangélium a hívő ember ajkán élő igévé válik. Itt azután ebben a mostani szakaszban azt is láthatjuk, mi párosul hozzá: „Mikor még szólta Péter ez igéket, leszálla a Szentlélek mindazokra, akik hallatják vala a beszédet.” A hirdetett evangélium a Szentlélek csatornája. Kornélius is a Lélek ajándékéra vágyott. Enélkül volt üres, tartalmatlan és céltalan az élete. Istenhez imádkozott érte, angyal nem hozta s egyszerre megkapja. Isten nem adja máskép az ö Lelkét, mint az élő igéhez párosítva. Azoknak, akik hallgatják és elfogadják, igéhez párosítva. Azoknak, akik hallgatják és elfogadják. A galáciabeliek is így kapták. Már tévtanítók járnak közöttük, hamis evangéliumhoz, helytelen útra csábították őket, amikor Pál apostol figyelmezteti őket a Lélek vételének és bírásának a természetére: ,,Ö balgatag galáciabeliek, kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, akiknek szemeik előtt a Jézus Krisztus úgy Íratott meg, mintha tiköztetek feszíttetett volna meg? Csak azt akarom megtudni tőletek, a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából? Ennyire esztelenek vagytok? Amit lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?” (Gál. 3:1—3.) A Szentlélek elnyerésének az útja tehát a megfeszített Jézus Krisztus evangéliumának hittel való meghallása, a Szentiéleknek az elveszítése pedig az ettől az evangéliumtól való elfordulás. Szentlélek nélkül nincsen igazi keresztyén élet. Az apostoli keresztyénségben is jelentkeztek esetek, amikor nyomban nyilvánvalóvá lett a Szentléleknek a hiánya. Az egyik ezek közül amelyik Csel. 8. fejezetben leírva, a samáriai ébredésben. Filep diakónus missziói munkája folytán Samáriában nagy lelki ébredés megy végbe, tömegek figyelnek fel evangéliumra, sok csoda történik, soha nem látott öröm tölti meg az egész várost, sokan megkeresztelkednek, egy sereg örvendetes jel az Isten munkája mellett. Valami mégis hiányzik: nem töltetett ki rájuk a Szentlélek. Ez a hiány nem olyan természetű, hogy napirendre tudnának térni felette, örülnének annak, amit kaptak, gondolnák, hogy majd megjön idővel még a hiányzó is, hanem gyors cselekvésre indítja a jeruzsálemi apostolokat. Péter és János kiszáll Samá- riába és az ő igehirdetésük és kézrátételük által kiárad a Szentlélek, lelepleztetik az álnok szív, diadalt vesz az evangélium és hódít az Isten országa. A másik eset Efezusban történt. Pál apostol odakerülvén, valamit hiányolhat az ottani tanítványokon, mert az az első kérdése hozzájuk: „Vájjon vettetek-e Szentjeiket, minekutána hívőkké lettetek.” S miután nyilvánvalóvá lesz, hogy nem is tudnak a Szentlélekről, csak a János keresztségét ismerik, akkor Pál őket is elvezette a Jézus Krisztussal való élő közösségre, megkeresztelvén őket és kézrátétellel közölvén velük a Szentlélek ajándékát. (Csel. 19:1—6.) Félbenmaradt, megrekedt, az igazi teljességére el nem jutott a Szentlélek nélküli keresztyén élet. A mustasaari árnyas szigeten a helsinkii ifjúság nyári táborában egy barátom öntötte ki előttem a szívét. Hosszú esztendők óta kereste Jézus Krisztus békességét és igyekezett szolgálni az Urat emberek hálájától és dicséretétől dicsérve, de annál kevesebb benső megelégedéssel. Akkor, amikor az igének olyan kétségtelen felszólításai mint a „szükség néktek újonnan születnetek”, vagy „kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek a fiai” kénytelen volt mindig meglátni, hogy ő nem született újonnan és nem bírja Istennek a Szentleikét. Azok az eredmények, amelyek szolgálata nyomán itt-ott jelentkeznek, sokkal inkább a karácsonyfára akasztott díszekhez hasonlítanak, semmint az új fának a gyümölcseihez. Emésztő vágy lobogott a szívében, teljes életújulás és a Szentlélek ajándéka után. Próbáltam néki arról beszélni, hogy Isten mindezt a hirdetett evangéliumon keresztül akarja adni. A bűnei képeznek akadályt közötte és Isten között, vallja meg azokat és fogadja el Jézus véréért a teljes bocsánatot. Tiltakozott ellene, ö valami egészen nagy csodálatos ajándékra vágyik és nem hiszi, hogy az ilyen egyszerűen adatnék. Nem telt bele egy hét sem, amikor sürgősen magához hivatott. Sírva találtam a bibliája mellett. Lelkére nehezedtek a bűnei és hiába olvasta a szemeivel a legbiztatóbb evangéliumot, üzenetet, nem tudott szabadulni a terhektől. „Látom, hogy nem tudok semmiképpen a bűneim fölibe kerekedni. Az ige, amit olvastam, leleplezett és összetört, magam nem tudok talpraállni. Látom, hogy nincsen más út, mint a bűnöknek a bocsánata. Hirdesd nekem Jézus Krisztus vérében a kegyelmet.” És amikor elhangzott fölötte is, hogy az Ür Jézus Krisztus vérében és szent nevében meg van bocsátva minden vétke, hiheti magát szabadnak és az Ür megtisztított gyermekének, egyszerű szavakkal mondotta: „Én most nem érzek semmi különöset, a szívem épp olyan hideg és üres, mint azelőtt, nincs valami nagy szomorúságom, nincsen örömöm, de hiszem, hogy az által az ige által, amely nékem hirdetett, valóban meg vannak bocsátva a vétkeim.” Letérdeltünk és hálát adtunk Jézus Krisztus szabadításáért. Pár óra múlva nagy tömegben gyülekezel össze arrra a helyre a főváros ifjúsága. A szabadon induló összejövetel témája hamarosan a hitre jutás kérdése lett. Az if júság sok kísértése, a belülről és kívülről egyaránt támadó bűn ellen egyetlen védőfegyver a hit paizsa lenne. De éppen ez hiányzik. Bárcsak tudnánk hinni. Hangzott ifjú szívek sóvárgó kiáltása. Az én barátom máris a tömeg előtt áll és egyszerű szavakkal, a közvetlen átélés forróságával beszél arról, hogy milyen egyszerű a hitrejutás útja. Mennyire közel jön a sóvárgó és vergődő bűnöshöz a bűnbocsánat evangéliumában Isten szabadító és üdvözítő kegyelme. Este jöttével nyugovóra tértünk. Az én gazdagon megajándékozott barátomnak azonban szűk volt a kis emeleti szoba, kiment a szabadba, és egész éjszaka a tengerparton sétálva túlénekelte a hullámok morajlását: áldjad én lelkem az Urat, aki megbocsátja minden bűnömet. Reggel arra ébredtem, hogy a szomszédos ágyban fekvő fiatalembert kérdezgette, van-e néked békességed, kaptál-e már bocsánatot a bűneidre, vetted-e a Szentlelket. Mert ő az evangéliumban mindent megkapott. Hyvärinen Ilmari finn büntető bíró 1938 nyarán találkozott az evangéliummal és a Szentlélek ajándékával. Pár napja kaptam kézhez egy finn újságot, amelyben a halála alkalmából közölték önvallomását erre a nagy eseményre vonatkozóan. Részletesen leírja milyen nehéz, nyomasztó és teljes kétségbeesésbevívő volt a bűnnek az útja. Ifjú kora óta nehezedtek a lelkére név szerint is tudott bűnök és nem talált belőlük szabadulást. Eltompult, megkeseredett és teljes lelki aléltságba süllyedt. Így került el egy háromnapos nyári nagy összejövetelre, ahol e gyszerre megint megelevenedett minden bűne és még kilátástalanabbá lett a jövője. Őmaga nem remélt semmi megoldást, azonban mások tanácsára magángyónásra jelentkezett az egyik lelkésznél.” Magunkra maradtunk a gyóntatóatya és én — írja— az volt a tervem, hogy részletesen fel fogom vázolni egész életem menetét, nagy nyomorúságomat, gyötrődéseimet. Azonban sírás fojtogatta a torkom. Szakadozottan talán próbáltam mondani valamit, azt is sírástól meg-megszakítva. Ügy éreztem, megszakad belé a szívem, amikor mondottam: de Isten kegyelme nem szólhat nekem, hiszen én hitetlen vagyok. Áldó kezek ereszkedtek a kezemre és álmélkodva hallottam a lelkész szavait: Kedves testvérem, Jézus Krisztus szent nevében és drága engesztelő vérében meg van bocsátva a te hitetlenséged minden vétkeddel és bűnöddel együtt... Abban a pillanatban megtörtént a nagy bűnös életében Istennek a csodája, amit emberi ész és emberi bölcseség nem tud felfogni. A sírásom folytatódott, de tudtam, hogy az már mis forrásból tör föl mint előbb. A fájdalom, gyötrődés, reménytelenség, sírása, az öröm, békesség és boldogság könnyeire változott. Lelkem sötétsége menekült, a szívembe áradó fény és ragyogás útjából. Olyan csodálatos békesség töltötte el a szívemet, amelyet azelőtt soha nem éreztem. Tiszta és derűs öröm, ami egészen új volt a számomra. Az akkor kapott boldogságnak és békességnek ÉLŐ VIZ 13
