Élő Víz, 1950
1950-november / 24. szám
Jakab levele mindjárt az első mondatában íátapint keresztyén életünknek legmindennapibb ügyére. Arról szól, hogy mi különféle kísértésekbe szoktunk esni. A „kísértés” szó és megfelelő idegen szavai mögött egy kép van. Szép nyugodtam halad egy ember az úton. Biztos léptekkel, derűsen. Valaki vagy valami észrevétlenül kísérni kezdi, majd váratlanul reátör és viaskodni kezd vele. S ebben a dulakodásban erőpróbára kényszeríti az illetőt. Valóban: nem ez-e keresztvén életünknek minden napja a bölcsőtől a koporsóig?! Nyugodtan kezdünk egy napot: derűsen, biztos léptekkel indulunk reggel. Nem is gondoljuk, hogy máris valanm nyomunkba szegődve kísér s hirtelen, mint az útonálló reánktör. Lehetnek ezek kisebb és nagyobb dolgok: valami gond, csalódás, testi kívánság, valakinek kihívó viselkedése, sértő szó, kellemetlen hír. Vagy talán betegség, koporsó ........Ilyenekbe estek bele ...” — m ondja az apostol s érezzük, hogy szava telibe talál benünket mindig... Talán éppen most is szomorúan, felzaklatottan, nehéz szívvel ülsz itt. Keserű és fájdalmas „miért” buggvan elő ajkadról. Valami alaposan próbára teszi erődet, nyugalmadat, idegzetedet. Ügy szeretnénk ezeket a kísértéseket, próbákat kitiltani életünknek csendben szálló óráiról. — Ezért kapjuk fel meglepetten fejünket erre az Igére. Itt valaki arra biztat, hogy teljes örömmel köszöntsük a különféle megpróbáltatásokat- Érthetetlen kívánság. Valami nagvon jót ígér azonban az Ige a megpróbáltatás eredményéül. „Kitartást.” Ügy mondanánk: türelmet; a teher és kísértések alatti kemény, férfias megmaradást.; hitünk edzését S a 12. versben: „az é.et koronáját”. Tehát nem elszomorítani akar velük Isten. Ellenkezőleg: fogyatkozás-nélkülivé, edzett hitűvé, teljessé akar velük tenni. Valamit már mindegyikünkben elkezdett: a keresztségben s aztán is. Ezt a munkát szeretné befejezni az ö napjára. Erre a célra mutatva mondja az Ige: „teljes örömnek tartsátok”. Pár hónappal ezelőtt egv fazekas műhelyében voltam. Többször szeretek erre visszaemlékezni. Ott megláttam, miiven sok minden kell ahhoz, hogy egy edény elkészüljön és edzetté, kitartóvá legyen. 1. Láttam, amint a fazekasmester az agyagot munkába vette. Nekigvürkőzve gyúrta izmos kezével. Gyöngyöző homlokkal magvarázta’ ezt azért kell tennie, hogy semmi csomó, sem levegő ne maradjon benne, mert különben az edény hamarosan tönkremenne. Ha az agyag beszélni tudna- hogyan sóhajtozna és nyögne, panaszkodna! De máskép nem használhatja senki, ha ezen át nem esik. Ésaiás 64. részének 7. versét Luther így fordítja: „Te vagy a mi fazekasunk”. Engedd, Testvér, hogy kézbe vegyen, hogy a bűnnek sok csomójára rátegve kezét, a gőgnek, öntetszelgésnek felfuvalkodottságát eltüntesse. 2. A színe is más lett az agyagnak. A kéz meglátszott rajta. Majd ráteszi a mester egv korongra és hajija. Most formálja. Hol kezével, hol egy késsel ér oda a gyorsan foigó agyaghoz. Mi, akik kívülről figyeljük, nem is tudjuk, mi lesz belőle. De a mester tudja. És belül is éppoly széppé akarja tenni, mint kívül. Egyre jobban kisimul rajta minden. Néha nagyon gyorsan hajtja, de a keze mindig rajta van és szemét egy pillanatra sem veszi le rólaTe is talán a rádtört kísértés, próba miatt épp a korongon vagy. Emberek, barátok, közeliek nem értenek meg. Fájdalmas óráid vannak és szeretnéd, ha a korong egy kicsit csendesednék. Ne felejtsd, hogy a Mester formál, hogv alkalmas edénye légy. Kezében ott a kés: itt is. ott is vág le valamit. De minden javadra van. Amit elkezdett, be akarja fejezni. ' 3. Végül a tűzbe kerü! ez edény. Enélkül igazán tönkre menne. Csak a tűz égetheti tartóssá, edzetté ... Ott áll a tüzes kemence. Ha kinyílik ajtaja, forró izzás árad ki belőle. De nem ebbe a tűzbe kerül közvetlenül az edénv. Hanem egv légmentesen záró fémtartóba. A láng nem éri az edényt.« De azért nagyon nehéz lehet ez a kiégetés. Igazán nem marad benn semmi, amire nincs szükség. Tönkre nem megy ott a forróságban, mert a láng nem érheti el. Ért hetővé lett számomra Ésaiás 43:2. „Ha tűzben jársz, nem égsz meg és a láng meg nem perzsel téged." És a 139. zsoltár 5. verse: „Elő! és hátul körülzártál engem és felettem tartod kezedet.” Testvér, talán te is a tűzben vagy éppen. Holnap operálják a kisfiádat s a folyosóra kihallatszik az arvánriiaradtnak ' kétségbeesett sírása. Talán nemsokára kedvesed ravatala köré gyülekeznek emberek és dübörögve hull a hant olvan valakire, aki itt a földön mindig hiánvózni fog neked.. . Nehéz a kemencében lenni. De fölötted tartja a kezét s egv pillanattal sem hagy tovább ott. mint feltétlenül szükséges. Bízzál a Mesterben és hidd el. hogy a mi Urunk érti a mesterségét! Az örök élet számára készít: nem akar féremunkát. hanem minden fogyatkozás nélkülivé, teljessé, éppé akar tenni. — Milyen balga lenne az edény, ha azon siránkoznék, hog\ bárcsak ott hagvták volna a föld sötét mélyén. Vagy: bárcsak félbehagyta volna a mester a munkát és félredobta volna. Nein arra kell-e gondolnia mindig.— s ez a teljes öröme —, hogy milyen boldogság lesz gyümölcsöző élettel, érettebb . hittel itt szolgálni öt s odafent lökéletesen .elkészítetten áldani szerető kezeit örökké. Isten mindig így készíti az ő kpdves eszközeit. Malmivaara Vilmos már harmadszor áll meg rövid időn belül kedvese sírjánál. Két gyermeke után élettársát is sírba kell tennie. S mikor egv-két percig szédülten és kábultar, hajtja kezébe fejét a temetés után irodájában az öreg egyházfi kezét érezte egyszer csak a fején s miiven ió volt hallania: , Harmadszor is megkérdezte Jézus Simon Pétert: Simon, Jónának fia szeretsz-e engemet?” Ö. hegv tudta az Ür használni ezt az embert. ak;t elkészített magának. Egy asszonv áll előttünk Máté ev. 15. részében. A kananita asszonv. Jézus azt akarta, hogy edzett hite legyen. És amikor hozzájön könyörögni. hogv gyógyítsa meg nagvbe^eg leányát, — megpróbál- tatik a hite. Hosszú ideig hiába rimánkodik: Jézus mintha meg sem hallaná. Amikor pedig felel, eluta sító a felelete. Mikor az asszonv most sem tágít, és odahull Jézus elé, könnyei natakokban folynak, - a Mester szinte nyersen mondja: „Ebeknek nem jár semmi”. S mikor a hite így lett kitartóvá. Jézus kiveszi a kemencéből és meleg szóval jutalmazza meg a nagv hitet. Teljes öröm az, hogv tisztít, nves, formál, — s közben mindig velem van. így visz próbák kohója ban hazafelé! — Hogv mindazt ami velern^ történik, telies örömmel köszöntsem, ehhez felülről ajándékozott bölcsesség kell. Éné kül nemhogy- nem öröm a k>sér- tés és próba, de a legnagyobb zúgolódással, elkeseredéssel nézek rájuk. Ez a felülről való bölcsesség, világosság: a próbák közt megnyitja egyre jobban szememet. Megmutatja: milyen sok bűn tanyázik bennem, s ez az oka gyümölcstelen, fásult, tunya keresztyén életemnek, puha, változó, holdnál változóbb hitemnek. Amikor csendesen siklik csónakunk, elképzeljük, hogy elég a hitünk, rendben vagyunk. A otóba, a kísértés leleplez és azt mondja: gyenge, nyomorult vagy; nem tapadsz eléggé az Űrhöz. A kenvércsoda után történt az hogy Jézus elvonul egymaga a hegyre. A tanítványok várnak rá. De mikor beesteledik, lemennek a tengerhez és beszállnak a hajóba. Olyan szép az este! Olyan egyszerű és természetes hinni! De hirtelen rájuk tör az ÉLŐ VÍZ 7 TilJJiS ÖRÖMINIEÜC TARTSÁTOK!
