Élő Víz, 1950

1950-október / 22. szám

Egy fiatalasszony is ragyogó arccal számolt be arról, hogyan gyógyult meg hit által reménytelen tüdőbajából három hatalmas cavemából, 32 tüdő­vérzés után. Az orvosok már teljesen lemondtak róla, de az a Krisztus, aki ma is ugyanolyan csodatévő, mint 2000 évvel ezelőtt volt, teljesen meggyó­gyította. Egy asszonytestvérünk valami öt­hat-féle betegségben szenvedett egy­szerre, teán kívül más táplálékot nem bírt el a szervezete. A „Megtörteknek Szabadulást“ c. könyv elolvasása után olyan erős bizalom támadt benne a gyógyító Krisztus iránt, hogy egészen ■rövid idő alatt teljesen meggyógyult. Egy másik testvér arról számolt be, hogy sok imádkozás és hittel való várakozás ellenére sem gyógyult meg addig, míg ki nem szolgáltatta az Úr­nak egy nagy engedetlenségét. Tudni­illik nagyon elkívánkozott hivatása munkamezejéről és másfelé vágyó­dott. Ez az engedetlenség feltartóztatta a Szentlélek gyógyító munkáját. Mi­kor kiszolgáltatta ellenállását, rövide­sen meg is gyógyult. Tehát hosszú, szűnni nem akaró betegség esetén na­gyon vizsgáljuk meg, nincs-e bennünk engedetlenség, vagy ki nem szolgálta­tott bűn. Nagyon sokan azért nem gyógyulnak meg, mert jobban ragasz­kodnak valami megkötözöttségkez, mint az egészséghez vagy Krisztushoz. A hitből való gyógyuláshoz a kitartó imádkozás és az Úr ígéreteire való támaszkodás mellett a feltétlen, mara­déktalan életátadás is szükséges. H. M. Börtön — Elmegyógyintézet — Fót tem. Lehetett háromnegyed 2 délben, amikor nyugtalanság fogott el, mond­tam, kimegyek az állomásra, megné­zem a fótiakat, kik mennek. Persze gúnyolódva. Volt még néhány fillé­rem, bevágtam egy kisfröccsöt. Az állomáson hozzám jött két testvér, valahogy feltettek a vonatra. így jöttem én el Fótra. Az első, ami itt meglepett, hogy olyan nagy szeretettel fogadtak. Na­gyon belekapcsolódtam az előadások­ba é9 gondoltam, hátha engem is megszabadít Krisztus. Első napokban sikerült magamat olyan jó hangulat­ba belelovalni. Nyugodtnak éreztem magam. De azután tapasztaltam, hogy a Sátán megzavart és úgy viselked­tem, mint aki nem normális. Először a bibliaórán belekötöttem egyesekbe A Sátán megérezte, hogy Krisztus már közel van hozzám és nagyon kí­sértett, hogy menjek ki a faluba csak egy fröccsöt inni. Végül rászedett és Nagyon hosszú az út odáig, hogy Isten szavát meghallottam. A háború után, 1945 vége felé fa- lura kerültem, mint technikus. Ott minden háznál főzték a kukorica pá­linkát. Először csak kóstolgattam, majd mindig jobban ízlett, kártyázni is nagyon szerettem. Volt olyan nap, amelyen 76 stampedli pálinkát fo­gyasztottam. Az italnak a mértékte­len fogyasztása annyira vezetett, hogy jöttek a képzelődések s bekerültem az elmegyógyintézetbe, a zárt osztályra. Gyógyszerekkel, injekciókkal kezeltek és három hónap múlva kiengedtek. Nem gondoltam Krisztusra, hogy ott keressem a gyógyulást. A feleségem­nek becsületszavamat adtam, hogy többet nem iszom. Két és fél hóna­pig tartott ez. Ezután még mélyebbre kerültem. Megint kórházba vittek- Mikor onnan kijöhettem, újból állást vállaltam. De itt is folytattam a ré­git. Még a feleségem és gyermekeim ruháját is eladtam, hogy ihassak. 1947-ben sikkasztottam is, börtönbün­tetést kaptam, ebből leültem másfél hónapot. Csodálatos módon elengedték a többit. Még mélyebbre kerültem s aztán Lipótmezőre vittek. Akkor keresett engem először Krisz­tus. De én ellöktem a kezét magam­tól. Csodálatos módon került hozzám az Élő Víznek az egyik példánya, az a példánya, amelyik az iszákosokkal foglalkozott. A feleségem küldte cso­magban Pestre. Elolvastam, és nagyon megrendített. írtam levelet mindjárt a Missziónak. A testvérek bejöttek hozzám és beszéltek nekem Krisztus­ról. Hangulatember voltam mindig, szalmaláng lehetett, ami elkapott- Karácsony előtf hazamentem volna, de nem volt útiköltségem. Elmentem a Misszióhoz, ahol kaptam pénzt. Egy vendéglőnél elkezdtem gondol­kozni: egy pohárral igazán nem ár­tana! Elkezdtem eggyel, de jött 2— 3—4—5 s a többi, mire leértem a Ke­letihez, nem volt útiköltségem. Élel­mes voltam, mindjárt kimentem a Te­lekire s a kabátomat eladtam. Annyi eszem már volt, hogy a vonatjegyemet mindjárt megvettem, de mire haza­mentem, már nem volt semmim, mert a vonaton is van étszolgálatos és ita­los. Hazamentem, mindjárt felvettem az itt fekvő kéthavi fizetésemet, ami szép összeget tett ki s mindjárt vásá­roltam mindenfélét a gyermekeimnek és a feleségemnek is. Karácsonykor otthon voltam. De jött a Szilveszter. Megkaptam a többi járandóságomat is, ami sokat tett ki. Azzal indultam el, hogy megyek az ismerőseimet meg­látogatni és mindjárt hazajövök. A vége az lett, hogy hazakerültem 2-án délután. Persze pénzem nem volt és most eladtam potom áron azt, amit karácsonyra vásároltam a családom­nak. Álláshoz jutottam megint, de ott már ismertek és megfogadtatták velem, hogy nem iszom. Két hónapig voltam ott, elittam a fizetésemet, el­fogyott a pénz, minden megfoghatót eladtam, még az ágyainkat is. Az lett a vége, hogy bekerültem harmadszor az elmegyógyintézetbe. Ott meglátogatott valaki és átadott egy üzenetet, amelyben ide Fótra hív­nak. De nekem semmi reményem nem volt, hogy kikerüljek onnan, senki nem akart már tudni rólam, nem akart kivinni. Feleségem se, anyám se, már féltek tőlem. Kiszabadultam néhány nappal az előtt, hogy ide kellett volna jönni. Kezdett furdalni a dolog, hogy el kel­lene menni. A feleségem is nagyon akarta, hogy jöjjek. Meg is ígértem, hogy elmegyek, kértem egy ismerő­sömtől 50 forintot, de azt rögtön el is ittam délelőtt. Aztán összevesztem az anyósommal. Hazamentem és lefeküd­a délutáni evangélizáció alatt kimen­tünk ketten és 8—10 kocsmát bejár­tunk és részegen jöttünk vissza. Ha­za akartunk menni, de nem volt pén­zünk. Akkor kiíundáltuk, hogy beme­gyek a katholikus paphoz, és kérek tőle útiköltséget és megmondom, hogy engem katholikus létemre idecipeltek és már nem bírom ki itt, szabadítson meg innen. De nem jutottam odáig. Bibliaóra előtt két testvérem bejött hozzám, én az ágyon feküdtem és kér­dezték tőlem, nem jövök-e? Az egyik az volt, akibe előző nap belekötöttem s most ez jött tőlem bocsánatot kérni- Erre én felugrottam s velük mentem. Ettől kezdve mindent úgy értettem, mintha teljesen nekem szánták volna. A jó Pásztor példájáról volt szó, aki az elveszett juh után ment. Magamra is­mertem. Utána a szeretetlenségről volt szó, ezt is magamra vonatkoztattam. Akkor elkezdtem olvasgatni a Bib­liát. Eddig semmit sem értettem be­lőle és nem tudtam elképzelni, mi van ezen olvasnivaló? Rögtön az elején kezdtem el Mátét olvasni. Pár lapot fordítottam és megtaláltam Máté el­hívását, ahol azt írja, hogy nem az egészségeseknek van szükségük or­vosra, hanem a betegeknek és a bűnö­söknek. Akkor láttam meg, hogy' min­im betegség, nyomorúság a bűnnek a következménye. Eljutottam ahhoz a pillanathoz, hogy őszintén megláttam a bűneimet és el tudtam hinni, hogy Jézus értem is meghalt. Akkor olyan békesség és nyugalom áradt szét raj­tam. Jézus kiemelt abból a bűnfertő­ből, amiben voltam. Az egyik előadá­son nagyon megkapott az egyik bi­zonyságtételben az, hogy valaki azért nem megy be a kocsmába, mert oda nem lehet Jézust bevinni. Most már magamra nézve is kötelező ez, mert nem vihetem be többé magammal, így magam sem. megyek. élő víz 7

Next

/
Thumbnails
Contents