Élő Víz, 1950

1950-január / 2. szám

Mohamedánok között (Paucr Inna egyik hajdani munkatársának levelével emlékezünk meg missziói elhívása 40 éves jubileu­máról.) rauer Irma 1012 novemberében érkezett mer; Edfuba. örömmel vár­tuk. A jelzett időben átmentünk a Níluson, hogy az állomásról, ami a folyó túlsó oldaléin fekszik, el­hozzuk. Mindjárt otthonosan érezte magát az ottani körülményeic kö­zölt. Gyakran úgy éreztük, mintha mindig közöl tünk lett volna. Ab­ban az időben sok gyermek jéirt hozzánk. Mindjárt itt tartózkodá­séinak első idejében segített a ké­zimunka-órákon és eljárt velem a házakba, ahol felkerestük az asszo- nyokat az 6 háremeikben. így arab nyelv tanulása melleit sok alkalma voljt a bennszülöttek beszédéből ta­nulni. Hamarosan belejött az arab beszélgetésbe. Neki is, nekünk is nagy öröm volt, amikor mohame­dán leánykáim kézimunka-óráit át­vehette. Szinte magam előtt látom amint ott állt ragyogó szemekkel a gyermekcsapat közepén, és még most is emlékezem az első mon­dásra, amit ezeknek tanított: »/I hölcseségnek kezdete az Úrnak fé­léi nie.« Egyszer egy héten összegyűjtöt­tük az assionyolcat varróórára. Itt segített, és így mirtdjéirt megtanul­ta. hogji hogyan kell a mohamedán nőkkel bánni. Egy kis 10—12 éves leémyka is eljárt rendszeresen ezek­re az órákra, lcis öccsével a karján. Ez a kis leány megnyerte az ö szírét, gyakran mondotta: »Nem le­het a kis leányt látni a terhe nél­kül.« Nem egyszer hangzott fel az óra alatt az anya kemény hangja, amint kis leányát néven szólitoíta. Engedelmesen állt fel mindig, fogta a kis öccsét és hallran, nesztelenül ment Id, hogy azután nemsokára ugyanolyan nesztelenül beosonjon, karján a terhével. /I varróórát kö­vető bibl'iaór áu. mindig csendesen figyelt. Gyakran mondta Pauer kisasszony, hogy ez az óra nap­sugár a kisleány életében és való­színűleg az egyetlen napsugár. Nagy volt a gyermek szomorúsága, ami­kor egy nap azzal a hírrel jött, hogy nem tud többé eljönni, mert szülei Edfuból elmennek. Ez a kis leány bizonyosan nem felejtette $1, amit nálunk látott és hallott. Pauer kisasszony továbbra is imádkozó szívén hordozta. Felejthetetlen volt számára az első látogatásunk egy kopt. házban. Egy öreg embert ta- találtunk, aki egy földbe épített, egész primitív szövőszék előtt ült szorgalmasan dolgozott. Élénken kö­szöntöttük egymást. Egyszerre csak' éles női hang hallatszott: »Itt van­nak a misszionáriusnök/« Erre meg­jelölt a szomszédságból egy csapat fekete kendőbe burkolt nő, minket pedig bevezettek egy szobába, ami­nek még erős por szaga volt, da­cára annak, hogy gyors kezek gyor­san kiseperték a szemetet. Pokró­cokat terítettek a földre és nem­sokára ott ültünk közöttük; Bib­liával a kezünkben. Az olvasásnál és a bibi amagyarázatnál . nagyon figyeltek az asszonyok s nagy ér­deklődéssel szóllak hozzá. Utána egy sú'yosan beteg férfihez hívtak bennünket. Nagy szeretettel zárta szivébe Pauer kisasszony a férfi feleségét, aki még alig volt 12 éves és már néhány év óta férjnél volt. Egy másik fiatalasszony, mohame­dán nő, nagyon foglalkoztatta. Egészen szűk helységben találtuk az illetőt. A kemence mellett csak annyi hely volt, hogy Pauer kis­asszony és én leülhettünk. Egyet­len szobája egy kis sötét kamra volt. Feltűnt nekünk, hogy a szűk viszonyok dacára feltűnően tiszta volt ott minden. y>Mondj nekem egy igét,« — mondta »de én nem értek sokat.« Először egy éneket mondtunk neki: »Tiszta szivet te­remts bennem, óh Isten...« »Mikor kell ezt imádkoznom?« — kérdezte mint egy gyermek. Amikor azt mondtuk neki, hogy Isten minde­nütt látja és hallja, így szólt: »D« mi lesz azokból, akik nem tudnak Istenről?« Kérdésünkre, hogy tud- ja-e mi a bűn, így felelt: »Ha va­laki azt mondja, átkozott az apád.« Ezt az asszonykát is szivébe zárta Pauer kisasszony. Mindig jobban belejött a missziói munkába egé­szen addig, amíg a háború őt is, minket is hazakergetett. Mélyen megrendített minket ko­rai halálának híre, de tudjuk, hogy Isten országának az eljövetelét imádkozó szívvel hordozta és azok közé tartozott, akiknél az Úr gyü­mölcsöt talál és akiket többre hív e^ Götte Lina egyiptomi misszionáriusnö Áldozati ének Uram, ha életvizet adsz, Üli, hadd legyek korsó csak én. Amely színültig megtelik A tiszta árnak mély ölén, S avval, amit kegyelmed ad, Sok szomjú lelket niegitat. Aranyharangod hadd legyek, Ha ébreszlgelsz majd lelkeket, Amelynek tiszta zengzetét . Visszhangozzák völgyek, hegyek, Hadd ébredjen ifjú, öreg, I\lég a süket is hallja meg. .1 • Világot gyújtani, hogyha vágysz Ezüstlámpád lehessek én, Mely szent olajjal töltve meg, Árad belőle tiszta fény, Hogy senki sem 'tévedjen el, S örüljön, ha orcádra lel. Gonosz farkast ha üldözöl, Oh, hadd legyek jó fegyvered, Mely tisztán és rozsdátianul Szolgálni kész, de csak Neked, Megvédni híveid hadát, Kikért szent véred hullaiad. S ha harcra hí’ majd szózatod, Zászlódat hadd vihessem én, S nem félve semmi szenvedést. Lehessek olt a harc terén, Magasra tartva szent jeled, Hirdetve nagy dicséreted. / Ha írsz, Uram, kezedbe végy Mint engedelmes tolladat, Mely mindent, mit közölni vágysz, Kicsinyt, nagyot hűn visszaad, Míg olt, az életkönyve fenn, Az élő névsor megjelen. Testem, lelkem tiéd, Uram, Te Ür vagy élelem felett, Tenéked átadom magam, Ki értem adtad életed, Ha béke lenne, vagy ha harc, Használj lel úgy, amint akarsz! Hsi kínai költő. Varga Gyuláné fordítása. ÉLőjnz 3

Next

/
Thumbnails
Contents