Élő Víz, 1949
1949-május / 10. szám
AZ EVANGÉLIKUS EVANGÉLIZACIÖ LAPJA Örüljetek! Isten gyermeke örül. Nem derűlátó természete készteti erre. Nem is az emberszív felszínes ismerete. Örül, mert kegyelmet kapott. A biblia öröme minden esetben a megkegyelmezett bűnös öröme. Jézus Krisztus engesztelő vére annak az Istennek gyermekévé tette, akinél a teljes örömnek forrása van. Egy asszony írta levelében: „örülök, mint menyasszony az esküvője előtt“. Még nem egyesült Urával, de már el van jegyezve. Útban van még a menyegző felé, de a szívét elpecsételte már a Vőlegény. Csordultig telt a rászakadt boldogság örömével. Ugyanakkor ellenállhatatlan sóvárgással várja a beteljesülést, tudva, hogy amiket szem nem látott, fül nem hallott és emberek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek, az vár reá. Hogyan is ne örülne? Lehetetlen nem örülnie annak, akit Jézus Krisztus eljegyzett tulajdonául. Ezért ha túlzásnak tartod, vagy rajongásnak véled a fenti szavakat, kérlek az Úr irgalmasságára, térj meg igazán, szánd oda magadat egészen az Úrnak. Hamis szívvel nem is örülhetsz. Töprenkedve a végleges válasz előtt semmiképpen sem ismerheted meg az Úrban való örvendezést. Régi udvarlóiddal mulatozva, vagy el-elbeszél- getve hízelgő hódolóiddal, sohasem fogod megismerni a menyasszony örömét. Örömtelenséged oka a megbocsátatlan bűneid sokasága. Azt mondod talán tiltakozva, hogy te már hosszú évek óta az Úré vagy? Dehát annyi csapás ért, oly nehéz kenyérharcban állasz, csalódások és félelmek gyötörnek, nem, neked nem lehet örülnöd. Majd odaát felvirrad reád is, addig azonban örömtelenül lehet csak élned? .. ., hányszor hallottam ezeket a szavakat szerte az országban éppen a megtértek ajkáról! Nincs igazad. Bármit mondasz, nincs igazad. Vedd csak le magadról és bajaidról tekintetedet.Nézz körül. 12 év óta ágyban fekvő leány, egyetlen gyermekét tragikusan elveszített édesanya, igaztalanul meghurcolt férfi, a teljes vakság közvetlen küszöbén álló öreg nénike, nyomoréknak született kisdiák örül az Úrban. Nem sopánkodnak bajaikon és nem panaszkodnak szüntelen. Örülnek, mert hiszik, hogy nevük fel van írva a mennyben! Oh, de sokszor szé- gyenített meg az én drága Uram övéinek túláradó örömével. Oh milyen csodálatosan evangélizál az Úr kicsinyeinek örvendezése. Jobbat beszél és többet munkál sok-sok magyarázatnál, túlhalmozott munkánál. Ha tudnád, hány embert riasztott vissza, vagy tett kétkedővé ragyogó szavaidnak és örömtelen életednek ellentéte! Nehezedjen most éppen ez a te- hei reád. Egy gyülekezeti munkás beszélte el egyszer előttem sírva: találkoztam a falu sánta, félvak koldusasszonyával. Ismertem jól, mert állandó résztvevője volt az igehirdetéseknek. Kérdezte, hogyan vagyok. Panaszkodtam néki a sok munkáról, sovány fizetésről, az ímaközösség tagjainak veszekedéseiről, a nép közönyéről, no meg a reumás derékfájásról. Csendesen hallgatott. Búcsúzásnál én is odavetettem: hát maga, Tercsi néni, hogyan van? Felnézett reám s valami csodálatos békességgel válaszolta: „örülök az Úrban!“ Valaki egyszer megszámolta, hogy a bibliában nyolcszáz esetben bíztat Urunk arra, hogy örvendezzünk. Piruljon arcod és égessen a szégyen téged is, testvérem, hogy a mi drága jó Urunk nyolcszáz- szor biztat a menyasszony örvendezésére. Mennyire fájhat Néki eljegyzettjének örömtelen készülődése az esküvőre! Mennyire fájhat Néki eljegyzettjének tiltott és hamis örvendezése a bűnben! Mennyi szomorúság van hangjában, amikor most újra hív téged az örvendező életre. Mennyi sürgetés van hangjában, hiszen annyi hűtlen és csapodár menyasszonyt látott már kimaradni a lakodalmas házából. Menynyi szeretet van hangjában, hogy nem veszi vissza tőlünk elpecsételő zálogát. Szomorúsága, sürgetése és szeretete érintse meg szívedet. Sírd el néki jegyességed minden gyalázatát és elbukását. Hadd tisztítson meg újra s öltöztessen a menyasszony fehér ruhájába. Hadd ragyogjon fel bűneid bocsánatából Isten gyermekének vallomása: „örülök az Úrban!“ Ti, akik az Úréi vagytok bárhol a világon, örüljetek! Ismét mondom, hogy soha többé el ne felejthessétek: örüljetek! élő víz í V. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM. 1949. MÁJUS 8.
