Élő Víz, 1949
1949-február / 5-6. szám
azok, akik nem szolgáltatják ki minden idejüket Jézusnak, hanem biztosítják a maguk számára szabad idejüket, csak vendégül hívták és látják Jézust. Mert a vendégnek az a legjobb tulajdonsága, hogy jön és megy. Nagyon kellemetlen az a vendég, aki marad. A régi magyar közmondás igazságát „akármilyen kedves vendég, három napig untig elég“, fokozott mértékben vallják Jézus vendéglátói. A Jézus Krisztussal való közösség „túlzásba vitelének“ leghevesebb ellenzői éppen a templomos, egyházias keresztyének: a vendéglátó farizeusok. A vendéget a tiszta szobában szokták fogadni. Ha előre tudnak az érkezéséről, akkor alaposabb rendet csinálnak, legalább is azt a helyet, ahová bevezetik, rendbehozzák. Mindig kellemetlen, ha a vendég oda is betéved, ahol nem számítottak rá: ha az ebédlő helyett a konyhába megy, ha a fogadó helyett a rumlis-szobába nyit be, ha abba a családtagba is belebotlik, aki nem akart mutatkozni. Roppant kényelmetlen helyzetek támadtak már e miatt. Jézussal éppen így vannak sokan. Az életüknek csak egy területére hívják. Meg is húzzák keményen a határt. Elhatárolják a lelkieket az anyagiaktól, a vallási életet a világitól. A templomban, a gyülekezeti alkalmakon, a család áhítatos percein a szentírás a döntő. Igeneinek Isten legkeményebb kijelentéseire is. De az üzletben, a munkahelyen, a kenyérért való futásban és a szórakozásban egészen más törvények érvényesek. Ha Jézus történetesen benyit a rumlis-szobába, azonnal kitör a botrány. — Mindazok a kegyes emberek, akiknek Istennel szemben féltve őrzött magánéletük, gondosan zárt rumlis-szobájuk, elintézetlen ügyeik és titkolt bűneik vannak, a vendéglátó farizeus családjából valók. A' megosztott szívűek, kétfelé sántikálók mind csak vendégnek voltak hajlandók meghívni Jézust. A vendéget megkülönböztetett tisztelet szokta megilletni, azonban a ház dolgaiba még sincs beleszólása. Más ott a gazda és nem ő. Ha nem is kérdezik, ha ki is kérik a tanácsát, nincsen hatalmában akaratának az érvényesítése. Ilyen vendég Jézus minden otthonban, ahol csak olvassák, csak hallgatják az ő igéjét, de nem cselekszik. Hiába rakják fel a szoba falára a kereszt jelét, ha nem feszíttettek meg együtt a Krisztussal. Hiába kötik bőrbe és szegélyezik aranynyal a szavát, ha nem követik mint napiparancsot. Hasztalan emlegetik unos-untalan a nevét, ha nem lehet úrrá az életükben. Minden engedetlen keresztyénnek csak vendége, tisztelettel megkérdezett, áhítattal meghallgatott és azon nyomban semmibe vett vendége Jézus Krisztus. 3. A vendéget akármilyen szívesen hívják, szeretettel várják, végeredményben el tudják nélkülözni mindenütt. Könnyen elképzelhetjük, hogy ha Jézus nem fogadta volna el Simon meghívását, akkor se romlott volna el a farizeus étvágya. A barátaié se. A Názáreti nélkül is végigettek volna minden fogást s evés közben talán még élcelődtek volna Jézus furcsa tanításán. Nem is sajnálták volna sokáig, hogy Jézus elmaradt társaságukból. Folyt volna az életük tovább a régi mederben. Nagyon sok ember van így. S az önmagukkal megelégedett emberek mind így vannak! Meg-meghívják Jézust az életükbe, el-elimádkozzák neki, hogy jöjj, segíts, add az áldásodat; de azután be se várják, hogy Isten az imádságot teljesítse. Meg vannak nélküle is. Testvérem! Bizonyára te is érdeklődéssel, bizonyos vágyakozással vetted a kezedbe ezt az írást. Szívesen vennéd, ha egy kis csoda történnék veled: tisztulna egy kissé szennyes életed, könnyebbednék a terhed és több békességed lenne. Imádkozzál is azért, hogy Isten áldja meg számodra ezt az evangélizációt. De ha nem történik semmi, akkor is megleszel valahogy. Folyik tovább az életed — Jézus nélkül. — Testvérem, akkor te is a farizeus fajtájából való vagy. Erre az evangélizációra is csak vendégül hívtad Jézust. Ne csodálkozz rajta, ha hiába hívtad! Mert Jézus Krisztus nem szorul rá senkinek a vendéglátására. Ö nem azért jött, hogy széplelkeknek ünnepi órákat s kegyes farizeusoknak egy kis lelki fürdőt szerezzen. Félreérthetetlenül megmondta, hogy nem hajlandó más gazdával oszKészül az Evangélikus Evangélizáció ünnepi tavaszi kiadványa: a HÚSVÉTI EVANGÉLIUM 24 nagy oldalon művészi kivitelben gazdag evangéliumi tartalom. ÁRA 3.— Ft. — Már előjegyezhető. tozni az emberen. Valaki vagy egészen az övé, vagy pedig sohasem ismerte Öt. Jézus minden vendéglátójának szörnyű tragédiáját festi Lukács 13: 25—3ü-ban: „Mikor a gazda íelkél és bezárja az ajtót, kezdetek kívül állani és zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nékünk; és ő felelvén, ezt mondja néktek: Nem tudom, honnét valók vagytok ti. Akkor kezditek mondani: Teelőtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál; de ezt mondja: Mondom néktek, nem tudom, honnét valók vagytok ti; távozzatok el éntőlem mindnyájan, kik hamisságot cselekesztek! Ott lesz sírás és fogak esikorga- tása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kívül re- kesztve. És jönnek napkeletről és napnyugotról és északról és délről és az Isten országában letelepednek. És íme vannak utolsók, akik elsők lesznek és vannak elsők, akik utolsók lesznek.“ Testvérem, tárj ki minden kaput Jézus előtt és fogadd el Öt uradnak és parancsolódnak már most, hogy egykor teelőtted is kitáruljanak az örökkévalóság kapui! 4. Lássuk meg, hogy mennyire más a bűnös asszony, aki kegyelemért ment Jézushoz. Neki nem volt semmi mutogatni-, dicsekednivalója, csak szégyenletes, égető bűne. És ez a bűne vitte Jézushoz. Ö nem hívta magához Jézust. Tudatában volt annak, hogy az ő sok bűnnel beszennyezett otthona nem fogadhatja be a tisztát és a szentet. Nem fárasztotta magához a Názáretit. Csak sóvárogva vágyakozott utána. Leste, várta az alkalmat, hogy hozzá mehessen. Valószínű, hogy még nem találkozott vele, csak hallott róla. Eljuthatott hozzá a hír, hogy van egy csodálatos próféta, aki nem veti meg a bűnösöket, hanem magához engedi őket, sőt velük együtt eszik. Nem kárhoztatja a legnyomorultabbat sem ítélkezőn, hanem Isten szeretetéről beszél neki. Azt mondja, hogy ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa mind, ami elveszett. — Ennek a megvetett és megrugdalt asz- szonynak a szívében feltámadt a vágy ez után a csodálatos próféta után. Bárcsak egyszer ő is láthatná, színe elé kerülhetne, és kiönthetné előtte a bűnösök háláját azért, hogy valaki őket is szereti. Minél többet hallott róla, annál undorítóbb lett a bűne. A lelkiismeretét égetni kezdte szennyes élete és egyre jobban sóvárgott szabadulás után. Már nem volt se éjjele, se nappala. Vádoló lelkiismerete nem hagyott neki békét. Ilyen állapotban volt akkor is, amikor meghallotta, hogy a Názáreti Jézus itt van a városban és a farizeus Simon házában ebédel. — Azonnal hozzá! — lehetett első gondolata. De hogyan? — Ö a megvetett céda át se lépheti a tisztes farizeus küszöbét. A szolgák be se engedik. Kirúgják az ajtón. — A Názáretit is zavarná. Tisztes emberek előkelő társaságában asztalnál ül. Nem tolakodhatik hozzá. Ha Jézus szereti is a bűnösöket, más házánál mégse fogadhatja őket. így gyárthatta értelme az érveket, de a lelkiismeretén ott égetett a bűnnek a sebe, és tudta, hogy erre csak Jézus adhat orvosságot. Ö kegyelmet sóvárgott. Nem tudott várni egy percet sem. Kerüljön, amibe kerül. Jézushoz kell jutnia. Aki kegyelemért megy Jézushoz, az mind így van. Nekik nem egy kellemes óra, egy kis lelki fürdő, jóleső sütkére- zés a világosságban a Krisztussal való találkozás, hanem életszükséglet. Nem latolgatnak, számítanak, hanem sietnek Jézushoz. Minden akadályon át. Ugyanígy jöhetett Jézushoz a kananeus asszony, aki leányának a gyógyulásáért könyörgött. Amikor Jézus azzal utasította vissza: „Nem jó a fiák kenyerét elvenni és az ebeknek vetni“, még ezt az ítéletet is vállalta: „Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból. amik az ő uruknak asztaláról aláhullanak.“ (Mt. 15: 22—28). A kegyelmet esdeklőnek a teljes önelítélése s egyben lerázhatatlan ragaszkodása. Neki létkérdés, hogy meghallgatásra találjon. Ilyen lehetett a süllyedő Péter kiáltása: „Uram, tarts meg engem!“ (Mt. 14: 30). Az életért való kétségbeesett esdeklés. Vagy a megtérő lator fohászkodása: „Uram, emlékezzél meg énrólam, amikor eljössz a te országodban!“ (Lk. 23: 42). A halál torkában az örökkévalóság királyába való kapaszkodás. Az öreg zsoltáros ezt élte át, s imádsága szavaival évezredek megszámlálhatatlanul sok bűnöse ugyanezt az utat tette meg: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra! Ha a bűnöket 6zámon tartod, Uram; Uram, kicsoda 4 ÉLŐ VtZ
