Élő Víz, 1949
1949-szeptember / 19. szám
KAGAVA* A g-yakorlati keresztyén. Fiatal, 21 éves theologus volt Kagava — keresztyénné még serdülő fiú korában lett —, amikor otthagyja a Kobe egyik lejtőjén épült gyönyörű szemináriumot, elszakad az annyira hajlamai szerint való tudományos stúdiumtól, fölrakja egy taligára kevéske cókmókját és 1909 december 24-én letelepszik Kobe külvárosában, a hírhedt Sinkavában. Valósággal a pokol előtornáea volt ez a városrész. 11,000 ember lakta. Valamennyien az élet hajótöröttéi közül kerültek ki: tolvajok, hamisjátékosok, kiszabadult fe- gyencek, megrögzött munkake. ülők, koldusok, elhagyott asszonyok, züllött nők, nyomorékok, szellemileg fogyatékosok. Buján tenyészett itt a bűn minden fajtája s ennek velejárójaképpen a mindenre rátelepedő szenny és bűz. Kagava munkáját már itt, pályája kezdetén is, az a kettősség jellemzi, amely ma is jellegzetes vonó.-a munkásságának. Az evangélium hirdetését tekinti ugyan első és legfőbb feladatának, de ettől elválaszthatatlannak tartja a testi nyomorúságnak is segítségére siető szeretetmunkát. Ez a kettős célkitűzés határozza meg kezdettől fogva napi munkarendjét. Reggel 5 órakor már talpon volt és tanította azt a néhány fiút, akik szellemi tekintetben kiemelkedtek a többiek közül s akiket nem volt lelke iskolázatlanul hagyni. Voltak azonban olyan napjai is, amikor mag. 2 órakor kelt, Rogy a kikötői 'munkásoknak — a hajók kirakodása már a kora hajnali órákban megkezdődött — egy tarka lampion világánál az evangéliumot hirdesse. 7 órakor elindult, hogy meglátogassa betegeit. Hazatérve neki látott a tanulásnak, készült még hátralevő vizsgáira s elintézte írnivalóit. Délután újra útnak indult. Betegeknek kórházba szállításáról gondoskodott. Halottakat eltemetett. Kartotékját, amely nyilvántartotta gondozottai- nak személyi adatait, személyes utánajárással kiegészítette. Közben, ahol erre alkalma nyilt, eljátszadozott a gyermekekkel. Este 6 órakor megint gyermekeket tanított. Majd 8 órakor elindult, hogy az utcákon az evangéliumot hirdesse. 1 i évig szolgált Kagava ezen a rögös munka- területen. 1914-ben munkatársat is kapott élettársának, Hamkonak (a név magyarul tavaszt jelent) személyében, aki mint egy valamikor jómódú, de idővel teljesen elszegényedett család leánya hozzá hasonlóan kora ifjúságától fogva az élet kemény iskoláját járta s így fölkészült arra, hogy a legnvo- morullabbaknak szolgáló Kagavának odaálljon az oldalára. A segítőtársra Kagavának már azért is szüksége volt, mert mtmnkája egyre növekedett. így mindenekelőtt igehirdető és leikipásztori munkája is. Gyülekezeti házra lesz szert, naponta prédikál és rendszeresen!foglalkozik az ifjúsággal. Kiépül szociális segítő munkája is. Kisdedóvót, árvaházat, gyógyszer- tárt, olcsó étkezőt léte it Muhkaalkalinakat teremt: kefekötő műhelyt, ládagyáiat. Sinkavával való kapcsolata csak >i923-ban lazul meg, amikor megszületik első gyermeke s elköltözik onnan, hogy gyermeke teste-lelke számára egészségesebb körülmények között növekedhessék. * A hazatért Pod manic zky Pálnak egyik legkedvesebb munkája a nagy keresztyén személyiségek életével és munkájával való foglalkozás volt. Ezek között is különösen szerette azokat, akikre súlyos kereszt nehezedett. Egész életrajz-sorozatot készített kereszthordozókból. A kereszthordozók között is Különös rokonságot érzett Kagavával, Japán evangélistájáéval, akiről sok előadást tartott, prédikációiban újra meg újra megemlékezett. Életének utolsó hónapjaiban is egy nagy Kagava-életrajzhoz gyűjtött anyagot. Amikor elolvassuk Krisztus nagy japán tanújának bizonyságtétel erejével ható bemutatását, gondoljunk a 'hazatért írónak személyes hitére, ami nélkül ezek a sorok se volnának annyi indítással, tűzzel és felülről való erővel teljesek. 6 A szocialista., Ha meglazult is Sinkavával való kapcsolata, tiem szakadt el tőle. Egyre nagyobb, hatalmasabb méreteket öltő munkássága most már Sinkava ezreivel együtt Japán százezreinek és millióinak a nyomorúságán akar segíteni. Belesodródik a munkásmozgalmakba. Az evangélista mintha munkásvezérré lenne. Tüntető felvonulásokat vezet, sztrájkokat szervez. A samaritánusi szolgálat vágya hajtotta erre is. Meglátják ezt a japán vezető körök. 1921-l>en a köbei kikötőmunkásoK sztrájkja alkalmával a sztrájk 120 vezetőjével együtt börtönbe kerül ugyan, de rövidesen szabadlábra helyezik. Készséggel vállal minden alkalmat, tűmkor az emberi nyomorúságon segíthet. A borzalmas 1923. évi tokiói földrengés alkalmával hatalmas, minden -szükségletre kiterjedő segítő akciót indít meg s gjondja van a hajléktalanokká váltak olyan szükségleteire is, mint ruházat, ágytakaró s hasonlók. Egyre több bizonyságát adja annak, hogy Isten a szervezésnek egész kivételes ta’entumával ruházta, fel. Nagyméretű közgazdasági vállalkozása a mindössze G yenbe kerülő »Kagava-mha« — a nép nevezi így — amelyből egy év folyamán 50,000 darab kelt el. Noha megragadja az ilyen egyes alkalmakat, egyre határozottabban bontakozik ki az az egységes programmja, amely a japán népet testi nyomorúságában akarja megsegíteni. Ennek a progiammnak tengelye a szövetkezeti gondolat. Ez tette lehetővé nagyszabású egészségügyi akcióját. Három év alatt 100 szövetkezeti kórházat létesített. Amig Japánban a betegsegélyzés csak a férfiak kezeléséről gondoskodik, Kagava kórházai fölveszik az asszonyok, gyermekek és munkaképtelen öregek gondját is. Mennyi ■ szenvedést enyhítenek ezek a kórházak! A tokióiban 1935-ben naponta 137 beteget ápoltak, 13,2G7 beteg kapott az év folyamán orvosságot és szülészeti osztályán 2G3 gyermek jött a világra. Szövetkezeti alapra fektette Kagava az élet- és balesetbiztosítást is. Jellemző gyakorlati érzékére, a tengeri lia'ászok számára létesített biztositó intézete. Ennek roppant nagy a jelentősége, mert tengeri halászat tekintetében Japán első helyen áll a világ összes népei között. Ez azt ielenti. hogy a földkerekség összes halászainak fele japán. Kagava éles szeme meglátta, hogy a japán halászok közül azért vesznek oda olyan sokan, mert rozoga, tökéletlen hajókon űzik amúgy is veszedelmes mesterségüket. Az életbiztosító intézet saját érdekében állónak tekintette tehát, hogy a halászoknak segítségére legyen erős, a tengerrel dacolni tudó bárkák építésében.! Kagava szociális munkásságának legnagyobb jelentőségű fordulata, amikor meglátta, hogy a japán munkásság nyomorúságának eiedő forrása a japán parasztság és a japán földművelés elmaradott állapota. Hiszen Kagava látta, látnia kellett, hogy a nagyvárosok nyomornegyedei, így a köbei Sinkava is, a parasztság hajótöröttjeiből toborozták a maguk lakosait. Ezért nem érte be azzal, hogy a (munkásságot igyekezett talpraállítani, hitel- és fogyasztási szövetkezeteket létesítve számára, hanem a földművelés megreformálása által akart gyökeresen segíteni a japán parasztságon. Ezért nemcsak hirdette, hogy szükséges új gyümölcsfafajták, új, modernebb gazdasági eszközök, új állatfajták, így a Japánban hiányzó sertés és a több szempontból annyira hasznos juh meghonosítása, hanem a maga mindenre kiterjedő gondosságával, alaposságával megtette a kezdeményező lépéseket. Az evangélista. Ez a messze szétágazó tevékenység azonban valahogy meg ne tévesszen bennünket. Amikor Kajgava a köbei Sinkavában megkezdte munkáját, szállásának kapuja fölött ott lógott a lámpa, rajta a felírás: »Higyjetek a mennyei Atyában! Higyjetek a Megváltó Jézus Krisztusban!« Ez a lámpa ezzel a felELŐ VIZ