Élő Víz, 1949
1949-augusztus / 17. szám
w Japán nagy óraja A világszerte ismert indiai misz- szionárius, Stanley Jones Tovohiko Kagawa meghívására nemrégiben Japánban járt. Személyes tapasztalatai is megerősítik, hogy Isten nagy kaput nyitott az evangéliumnak Japánban. Az evangélium hatalma iránti reménység ébresztésére hadd közlünk néhány morzsát a beszámolójából: Amikor a tokiói repülőtéren ki- szállottam a gépből, elsők között egg újságíró lépett hozzám és szinte rám rontott a kérdésével: »Egész Jnpán a keresztyénségről beszél. Vájjon mi erről az Ön véleménye?« Ez az állítás természetesen túlzás. de annál többet mondó. Meglepetve léittam, hogy sok keresztyén pap nem vette észre azt a kétségtelen tényt, hogy a keresz- tyénség, ami eddig a japém élet perifériájának alig számbavehetö szel,tája volt, addig a háború után középpontja, szinte a japán nemzeti élet döntő gyújtópontjává lett Ezek a lelkészek a háború borzai-, mai közben annyira eltompultak, hogy most nem tudják felfogni a megváltozott helyzetet. Nagoya volt az első állomáshelyünk. Bombázás következtében a város [>0 százaléka romínéi lett. Az egyik nagoyai paptól megkérdeztem, hogy mi lenne a véleménye, ha az összejövetel után felienném a hallgatóság előtt a kérdést, ki akar keresztyén lenni? Esetleg papírlapokat osztanánk ki, amelyre felírnák a nevüket és címüket azok, akik elfogadjéik Jézus Krisztusnak a váltságét. »Nem látom semmi céljéit, ezek nem hajlandók nyilvánosan semmit aláírni«. - válaszolt a lelkész. Egy kis beszélgetés után mégis beleegyezett, hogy próbát tegyünk. Az eredmén, az lelt, hogy azon a helyen, ahol 150 tagja volt a keresztyén 'gyülekezetnek, 120 pogány irta fel a nevét és fejezte ki ezáltal azt a kívánságát, hogy miután Krisztus mellett döntött, szeretne a keresztyén gyülekezel tagjává lenni. Egy másik városban, ahol az e- gyetem rektora azt mondta, hogy az egyetemi hallgatók mindennel szemben a legteljesebb közönyt tanúsítják és nem hiszi, hogy valamivel fel lehetne kelteni az érdeklődésüket, 250 egyetemi hallgató irta alá a vallástételt jelentő nyilatkozatot. Más helyeken is tapasztaltam, hogy Japán lelki vezetői nincsenek Iadatában annak, milyen óriási lehetőségek előtt állatiak. Az a tűz- próba. amit kiállottak és amiben még mindig élnek, fásulttá tette őket a nagy időknek a meglátására. Arra számítottam, hogy Hiroshi- mát, ahová az első atombomba esett, tisztára romokban fogom tolódni. Meglepetve láttam, hogy az alig négy esztendős újjéiépítés már 50 —GO százalékát helyreállította a É LŐ VÍZ városnak. Mindjárt arra a helyre vittek bennünket, ahovéi az atom- honiba esett s ahol imaórát tartottunk. Az imádságos összejövetelt [le is fényképezték s a fénykép meg jelent az egyik újságban s a kép alatt ez a kijelentésem: »Úgy érzem, hogy csak térdelni lehet ezen a helyen.« .1 Hiroshimában tartott összejövetelünkre tömegével jöttek éhező lelkek közül 250-en döntöttek Krisztus követése mellett*. Egy pap lépett hozzám a nyilvánosság előtt miután a nagy szerencsétlenségről beszéltem, ezt mondva: ».4 Szentlélek tüze ég a szívünkben s ezzel egy új kezdet lehetősége nyílt meg a számunkra.« Az atombomba porrá és hamuvá tette a várost, de a Szentlélek tüzével a szívében a nép BESZÁMOLÓK Diósgyőri közösségi konferencia Múlik a nyár és egyre több konferenciára tekinthetünk vissza. Vájjon ki. az közülünk, aki egy-egy konferencia ideje alatt ne gondolt volna arra, Uram, de jó volna ezt a nagy gazdagságot, amit elénk társz, lerögzíteni, megőrizni minden mondatát, hogy soha el ne felejtsük. Sok konferencián voltam már, Isten megmutatta magát olyannak előttem, aki a hétköznapoknak is gazdag Istene. Ad mindig, nemcsak konferencián, ad újat és többet. Mégis, hadd jusson egy kis morzsa Diósgyőrből is azok számára, akik' nem voltak ott. Eg észnapi résztvevők 100— i30-an, esténként 300—400-an voltak. Nagy Lajos várkastélyának romjai alatt áll az evangélikus templom. Itr. üzente Isten mindjárt az első napon, hogy az ő szeretete már mit meg nem tett értünk, bizony méltán várhat gyümölcstermést tőlünk. Sokunk szíve szomorodott meg Isten szaván »...és várta, hogy majd jó szőlőt terem és az vaá'szölőt termett.«' De a hűséges vincellér — Jézus Krisztus — oda állt a gazda elé és kérte ót most is »Uram, hagyj békét néki meg ez esztendőben.« Tudjuk, hogy ez a kegyelmes kérés figyelmeztetést is jelent. Vigyázzatok, mert jöhet olyan idő, mikor Isten nem büntet._ de magára hagyja az embert és ez a legborzasztóbb. És. 5-ben mondja: »...elvonszom kerítését, ... parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak!« Róma 1:28-ból is szólt az Ige »oda adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra...«: Délután az előadásokat bemutatkozóm előzte meg. Kiki felolvasta az igét, melyet kapott, elmondta, mit jelent neki, miért jött, hogy hívják és honnan jött. sokkal jobb fundamentumra építi fel a. várost és az egész országot. Matsuyamaban, ahol csak 5 épület maradt épen a bombázások idején, a kormányzó autót bocsátott a rendelkezésükre, összejövetelünkre beléptidijai is állapítottak meg. a város legnagyobb előadóterme mintegy 1500 résztvevővel mégis zsúfolásig megtelt. 503 személy jelentkezett Jézus követésére. Az összejövetelt a Kereskedelmi Katimra rendezte, a résztvevők között ott voltak az összes kereskedők', hivatalnokok, a városparancsnoktól kezdve a legutolsó alkalmazottig. Az iskolás gyermekeknek a kórusa keresztyén korátokat énekelt az iskola épen maradt betonpincéjében. Ez a legjellemzőbb a mai japán népiélekre. Keresztyén korátok a betonpincék ben. Ha Isten Lelke délelőtt a bűnt és ítéletet tárta is elénk, délután már a kegyelem igazi mély jelentősége és nagysága lett világossá előttünk. Milyen helytelenül, /élre- nuigyarázva használtuk mi ezt a szót: kegyelem. Számunkra ingyen és csak is ingyen van kegyelem, de Istennek hatalmasan meg kellett fizetnie az árát érte. Jézus is megfizette, átokká lett, megsebezte kezét, lábát míg lejutott a szakadékba, ahol összetörve, tehetetlenül vergődött az ember. Azért tette, hogy neked és nekem megjelenjen az élet. Vájjon megjelent-e, vagy csak hazug beszéd a szádon ? 11a pedig megjelent, akkor hirdeted-e, mint az apostolok!■ Isten akarja, hogy a nép, melyet magának alkotott dicséretére legyen. Hirdesse minden ajak az Ö bűnbocsátó kegyelmét, de ne csak az ajak, de. az egész élet. A biblia 4 evangélium mát ta'án nem olvassák annyian, mint olvassák azt az 5-ik evangéliumot, amely a te életed. Hála és öröm van a szívemben azért, amit Istentől kaptam. Újra és újra megvilágosítja előttem a keresztyén élet nagy örömét. 0 megvigasztal, ujjongással tölti el szivem, ö az én pásztorom, nem szűkölködöm. Körülvesznek az ígéretei, csak hittel kell ráállnom és bövölködö életem lesz. Mehetek úgy fel a hegyre, ha nehezen kell is felfelé kapaszkodnom, hogy mindig szebb lesz. Győztes lesz és nem tévedek el, ha mindig magasabb pon- ,tolira nézek, nem a lábam elé tornyosuló akadályokra, de az azokat legyőző Jézusra. Ahogy egy énekünk mondja »miért tépelődsz folyton csak rabságodon, mért csüng szemed csupán csak hibáidon, hisz Istennek 'bárányát is nézheted, ki vérével elmosta sok vétkedet«. Hisz- szűk, hogy az a hűséges Isten, aki utolsó este megerősített minket azzal, hogy ó hű és igaz, megtart mindegyikünket, elvezet egészen hatéiig ezen a vandorúton, inig mind ott állunk előtte üdvbe öltözötten. 7