Élő Víz, 1949
1949-január / 2. szám
Beteglátogató tapasztalatai III. Templomban az évfordulón örüljetek az Űrban... (Fii. 4, 4.) avval a gondolattal, jó lenne isten- tisztelet után folytatni. Ahítatos csend. Mindenki érzi Isten közelségét. A pécsi templomban eddig sose jött össze a gyülekezet évfordulóra. Sokan jönnek, akik a szeretet- vendégségen nem vettek részt. Érezhető a lelkek sóvárgása az egyedül tiszta, a szent után. Ének és ima, majd a fenséges 103-ik zsoltár. Áldjad én lelkem az Urat! Megszólal a harang, a gyülekezet hangosan imádkozik: elmondja a Miatyánkot. Az Erős várunk-at zengi száz meg száz torok, — Isten áldd meg a magyart, — száll fohászként az Egek Urához. A templom előtt őszinte szívből fa kad a kívánság: Istenől áldott, boldog újévet! Nagy lelki békesség és öröm -van bennünk. Megyünk haza. Az utcákon szokatlan zsibongás. Társaságok jönnek-mennek. Hangos kacarászás hallatszik. Itt-ott már az alkohol is hangoskodik. Sok helyütt zene üti meg a fülünket. A függönyökön át láthatni a táncolókat. Amott piros papírcsákókat árulnak. Ezek a csákók hajnaltájt kábult fejeket fednek. Mámorba kell fojtani a sok nyomorúságot, még a jövőt is. Sose halunk meg! Pedig a hangoskodó is érzi, a halál elől nincs menekvés! Persze azt nem tudja, néha nem akarja tudni, hogy: A bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örökélet, a mi Urunk a Jézus Krisztusban. (Róm. 6, 23.) Hol afkivezető út, hol a békesség? Nem találja! Nincs békesség, így szól az Ür, az istenteleneknek! (És. 48, 22.) Nincs és nem is lehet. Nem képes elviselni a csapást, még az örömmel sefc tudja, mit kezdjen! Kere'si az élet értelmét, de nem találja. ÉLŐ VtZ 4 7 Néhány nappal újév előtt a szószékről hallottuk: „Hirdetem a gyülekezetnek, hogy Szilveszter estéjén a tanácsteremben szejcetetvendégséget rendezünk, %12- kór a templomban istentisztelet }esz.“ A tanácsterem zsúfolásig megtelt. Üjabb és újabb pótszékekre volt szükség. Az ifjak állva szorongtak. Ima, ének, néhány gyönyörű költemény. Újabb ének után kezdődik a seurat- szerű est. A vezetőlelkész bevezetője utált pár másodperces feszült csend. A lelkész mosolyog, a lélekzés is hallszik. No mi lesz? Megnémultak a nyelvek? Dehogyis!. Csak a szokásos kezdet. Már hangzik is egy leány ajkáról a számadás. Csak mulasztásról tudo”k beszámolni, mégis érzem az Ür kegyelmét. Majd hosszú sorban számtalan ajakról ömlik a szó, a bizonyságtevés, öröm és bánat, siker és kudarc, mind-mind csak Öt magasztalja! Minden nyomorúságomnak a léleíc- nélküli ima volt az oka. Az elmúlt évben megtanított Isten imádkozni. Már minden jó! Ami azelőtt a legnagyobb nyomorúságom volt, az is. Két kisebb fiúnk megtért a gyenesi konferencián... Az én nagyobbik fiam tért apeg ... Az én férjem ... Én az evangélizáción megtaláltam Jézust... Egy 13 éves megtért fiú: Mikor megértettem és éreztem, hogy Jézus Krisztus vére valóban megtisztított minden bűntől, ujjongva-repesve futottam társaimhoz cs újságoltam a nagy hírt, megtértem! Milyen jó megtérni! Te még nem tértél meg? Miért nem! Térj meg! Minden bizonyságtevés után megfelelő énekvers zengte a^ hálát. * Az idő kevés volt. Sokan még szóltak volna. Már megyünk is át a templomba, A legtöbb kórházi látogatásom alkalmával vittem magammal traktátusokat osztogatásra, (néha régi Elő Víz számokat is), s különféle evangéliumi iratokat, könyveket eladásra. A legtöbben csak az osztogatni- való iratokat" vették el, egyesek még azt sem, (ezekre egyre kevésbbé próbáltam ráerőszakolni), némelyek azonban Ivettek is egy vagy több füzetet, így, irat terjesztés közben lettem figyelmes egy meg-megvonagló fiúra, akinek ágyát többen állták körül. Megtudtam, hogy tetanusszal van benn. Ez a betegségek egyik legrel- tenesebbike. Néhány kérdésemre még tudott összefüggően válaszolni, s a kezébe adott traktátust is elolvasta. Igyekeztem hamar Krisztusra térni a beszédben, számítva azonban arra, hogy másnap, március 15-e lévén, ismét lesz időm és alkalmam vele beszélni. A következő napon első pillantásra láttam, hogy állapota rosz- szabbodott. Már nemcsak sérült lába, hanem egész baloldala meg-meg- rándult felemelkedve és visszaesve, s szájizmainak rángd&özása is a halálos kór erősödését mutatta. Hangot nem adott ki, s úgy látszott, hogy nem tudok vele beszélni. Megijedtem és nagyon bántam, hogy előző nap nem beszéltem vele hosszabban és komolyabban a megtérésről. Kétségbeesetten imádkoztam magamban, hogy ne úgy cselekedjék .az Űr, amint ő vagy én megérdemelnénk, hanem fordítsa jobbra a fiú állapotát. (Tizenhat éves volt.) Az ápoló diakonissza injekciót adott neki, s csendre intett minket, mert az ilyen beteget minden ingertől meg kell kímélni. Rövid habozás után mégis mellé álltam s megszólítottam. Erős rángás futott végig rajta, szemét felnyitotta, s úgy láttam, hogy megismert. Hangosan beszéltem, hogy feltétlen megértse. „Krisztus akar szólni hozzád“ — kezdtem, s több igét olvastam fel neki. „Nem gyönyörködöm a meghaló halálában ... Térjetek meg azért...“ „... úgy szerette Isten e világot...“ Megmondtam, hogy nem érdem, vagy vezeklés szerint van a bűnbocsánat, hanem csak bűnbánat és kegyelem szerint, Jézus váltság- haláláért, aki azt akarja, hogy ő is megtérjen lyozzá, és „semmi gonoszságáról, melyet cselekedett“, ne legyen említés. Pár percnyi beszélés után megkérdeztem, hogy va]ftß-e magát bűnösnek és kárhozatra méltónak. Sípoló, nehéz hangon, görcsök között szakadt fel belőle a jól hallható válasz: „Igen!“ Meg akarsz-e térni Jézushoz1 „Igen!“ — hangzott az előbbihez hasonló felelet. Bánod-e a bűneiden Pár másodpercnyi csend után erre is igennel válaszolt. Hiszed-e azt, hogy Jézus Krisztus feltámadott, és Isten az ő érdeméért megbocsátja bűneidet? Rekedtesen felelt: „Igen!“ Ekkor pihenői hagytam, s más kórtermekbe mentem. Később visszamentem, s ennyit eny- nyit mondtam neki: „Ne felejtsd el, hogy Jézus Krisztus meghalt érted!“ A nélkül, hogy kértem volna, akadozva utánam mondta: „Jézus Krisztus ... meghalt... értem!“ Mikor másnap iskolából hazafelé be akartam menni meglátogatni, már vitték neki a koszorút. Itt a vígasztalás feladata várt rám: édesanyja nem egyszer mondta, hogy utánamegy a fiának. Hozzátartozóinak lelkére kötöttem, hogy vigyázzanak rá. Pár hét múlva találkoztam az édesanyával. Ha jól emlékszem, azt mondta, hogy azóta minden nap olvassák a Bibliát. Isten felhasználhatja ezt megtérésünkre. Mindennek megítélése őrá tartozik! —g. —s.
