Élő Víz, 1949
1949-július / 14. szám
ismered, mint én. — Te azonban azt állítod, hogy a gyermek a keresztséyben újonnan születik Isten gyermekévé. Isten gyermekei viszont egészen másképpen kell, hogy éljenek, mint e világ hitetlen fiai. A gyermekkorukban megkereszteltei, közül nagyon sokun nyilvánvaló istentelen-égben élnek. Nemde, nevetséges és Isten igéjével ellenkező dolog arra gondolni, hogy a tolvajok', hazugok, iszákbsok, paráznái; és más hitetlen bűnösök Isten gyermekei Lennének. Ilyen esztelen felfogásra vezet a ti kereszt- ségröt váltott tanításotok. GYERMEKI: Ezt a kifogást is sokszor hallottam már. A valóság mégis az, hogy néma mi felfogásunk esztelen és az Igével ellenkező, hanem a tietek. — Mit gondolsz, a tékozló fiú idegem földön■ az atyjának a fia volt, vagy pedig ál változott valaki más embernek a fiává? Nem is szükséges válaszolnod, tudom, hogy ilyen balgalaysáyot non állítanál. — Ha tehát a tékozló fiú, akivel Jézus az Istentől elszakadt hitetlenségbe és bűnbe tévedi embert példázta, idegen földön is az atyja fia maradt. akkor mi mást gondolhatnál a gyermekkorban megkeresztelt, de azután a hitetlenség és bűn »mész^ sze vidékén«, élő emberről, minthogy Istennek a tékozló gyermekeI Az ő hitetlensége és bűne egyáltalán nem változtat azon a lényen, hogy néki atyja van a mennyben, Aki várja haza »elveszett« és »meghalt« (Luk. 15:24) gyermekét és kész visszafogadni, mihelyt bünbánattal hazatér. Szíve szerint lehet egészen a pogányokhoz hasonló, de a valóság~ ban mégis az új szövetség Iziucl házán ik eltévedt juhai« közül való. MERITKEZÖ: Ez a le magyarázatod egész szé- een hangzik. El is tudom fogadni és azon a ponton nem fogom többé egyházadnak a tanítását ócsárolni. GYERMEKI: örülök annak', hogy ilyen őszinte és egyenes lélek vagy, beismered a tévedésedet és kész vagy álláspontod megváltoztatása a. Isten mindig az alázatosoknak' és gyei mek tel hűeknek jelenti meg az 0 országa titkait. MERITKEZÖ: Köszönöm elismerő szavaidat. — \zonban az előbb mondottak nem jelentik azt, hogy még ne lenne sok kifogásom veled és egyházad tanításával szemben. így pl. babonának vagy mágiái ak lurtmn azt a felfogás lókat, hogy a keres ztsSgnek ereje volna a bűnök eltrölésére. Szerintem az egy olyan alkalom, amikor a megtéri ember vy Ivánosun is megváltja az ő hitét. Azt is helyt elén net, tartom, hogy ti a Ueresztelendöt nem merítitek be a víz alá, amint Jézus parancsolta, hanem csak pár cseppet; a fejére hintelek. Miféle kereszlség lenne az ilyen! GYERMEKI: Olyan későre ment az idő, hogy legjobb lesz nyugovóra térnünk. Azonban gyere el újra, mihelyt csak időd lesz és ükkor májd folytat.üli a beszélgetést. MERITKEZÖ: Itt leszek én már holnap este Annyira érdekes és a keresztséget új megvilágításba állító volt a mai beszélgetésünk, hogy alig várom a folytatását. Saarnivaar a U uras Fáradtam-e eleget? Ezt a kérdési most azoknak a szájával mondjuk, akik az Űr ügyéért dolgoznak és fáradoznak. Jó, hogy éppen most, a nyári konferenciák elején gondolunk erre, hiszen a konfemv. iák folyamán mindnyájunkat szorongat az Úr igénye: többet, jobban, szorgalmasabban munkálkodjál! bennünk pedig, ha talán nem is mondjuk ki, mindig meghúzódik a mcnlegetődzés; nem fáradlam-e eleget eddig, is? A munkálkodást, úgy a földi, mint a lelki vonatkozásban Isten bízta reánk még a bűneset előtt. (I. Mózes 2:15). Ugyanúgy várja a munkálkodást tőlünk, mint ahogy elvárja, hogy az ember öt félje, szeresse és csak neki engedelmeskedjék. A bűneset óta azonban az embert Istennek ez az igénye egvál- tatán nem érdekli. Akik azonban Jézus Krisztus által új teremtéssé leltek, azoknak növekedniük kell az ö félelmében, szereidében és az engedelmességben. Kérdezzük meg most magunkat, vájjon fárad- tunk-c eleget az 0 szolgálatában? Az ördög erre mindig megnyugtató választ akar adni. Nehéz a hangját felismerni, mert nagyon ügyesen nyugtat meg. Sokszor tárgyilagosnak látszó kívülállók: lelkész, gyülekezeti munkások és más illetékesek által közli velünk azt, hogy jó és dicséretes munkát vé- ezlünk. Sokszor a munkálkodásunkat aggódva vagy ppen rosszalóan néző szerelteinken, hozzátartozóinkon keresztül késztet arra. hogy ne essünk olyan nagy túlzásokba a munkálkodás terén Kíméljük i jobban magunkat. Majd saját szívünkön keresztül is kisértget, amikor munkabeszámolók, sztalisztikák alkalmával abban az örömben ringat, hogy ime minden azt mutatja, eleget munkálkodtunk! Ha nehéz is a Sálán hazug hangját felismernünk, mégis lehetséges, mert ü mindig úgy szót bele munkánkba, hogy az elvégzett munka után arra csábít. Í né Istennek, de magunknak mondjunk dicsőséget, az előttünk álló munkában pedig hanyagságra, felelőtlenségre és meghátrálásra kisért. A tények azonban nem azt mutatják, hogy eleget dolgoztunk. Bármilyen munkában a fáradozást csak akkor lehet elegendőnek ítélni, ha a munka el van végezve. Ha nincsen elvégezve, akkor nyilván nem dolgoztunk eleget. Az írás azt mondja, Istennek az a dolga, hogy higgyenek abban, akit ö küldött! Csak ott van tehát elvégezve az Isten dolga, ahol az ember szive valóságosan elfogadja Jézus Krisztust Megváltójának. Most tehát nem a befektetett munkára, a fárasztó szolgálatokra, legyalogolt kilométerekre, áron is megvett alkalmakra gondoljunk, hanem arra, hogy a fenti ige szerint eredményes volt-e munkánk? Arra, hogy hány lélekről tudunk, akik munkánk nyomán megmosallak Jézus bííntörlő vérében és akik ebben a bitben élnek ma is? Igaz, hogy nem reánk bízatott a fehérbe öltözölL nép megszámolása, de az is igaz, hogy a Jézusra épült élet nem olyan zugolyában végbemenő, észrevehetetlen valami, hanem tele van Krisztus menten észrevehető jó illatával. A tény pedig az, hogy nem sokan terjesztik Krisztus jóillatát a mi munkánk nyomáti! (Jgyan hogy csaphatnánk be tehát magunkat azzal, hogy eleget dolgoztunk? Jézus Is elégedetlen a mi munkánkkal. Tudjuk, hogy ö olyan munkatempót diktált, hogy tanítványai hol elcsigázva követték, hogy pedig kimerülve elaludtak mellette. Vájjon mi lépést tar- tottunk-e övele? Tudjuk, hogy az Űr kérlelhetetlen, amikor munkába indít. Drága halott, meleg olilion, családi kör, amelytől legalább el kellene búcsúzni, nem hátráltathatják az Ö munkáját. Gondoljunk arra. liogv vájjon elfogadhatja-e a mi gyakori kifogásainkat? Azt is tudjuk az Űrről, hogy nem is igen gondoskodott .a külső nehézségek elhárításáról. Sem Neki, sem övéinek nincs hol lehajtaniok fejüket. Igen sokat éhezhettek, szomjazhatlak, ázhattak, fázhattak, bolyonghattak kivert útszéli vándorként. Állandóan meg kellett küzdeniük a hol bizalmatlan, hol ellenséges tömeggel. De a sötétség gonosz madarai, a sok tüske és kőhalmaz nem riasztotta vissza őket a magvetésben. Érdemesnek látták a kimondhatatlanul nehéz munkát a kevés jó földért is. Nálunk azonban mit lát az Űr? Ezerszerte ké5 ÉLŐVÍZ
