Élő Víz, 1948

1948-április / 9. szám

Egy utcamissziós tapasztalatai

Valaki azt mondta, hogy az utcamissziós röplapok olvasóinak legnagyobb része a közömbösök óriási táborához, tartozik. Én inkább úgy jellemezném az utcamissziós munka általános képét, hogy a hatás legnagyobb része a mi látókörünkön kívül zajlott le. Az embereknek csak egy kis rétege szólalt meg nyíltan az ébresztő ige mellett, vagy ellen. A nagy tömeg nem is örült néki, nem is utasította vissza. Átvette, látszólag közömbösen elolvasta, vagy zsebrevágta olvasatlanul, s talán később egy-egy ráérőbb pillanatában kukkantott bele, hogy miről is Van itt szó. Ezeknek a tömegeknek a leikébe mi nem látunk bele. A ■ mindentudó Isten azonban tudja, hogy hány lélek indult el a megkeményedés és hány az élet felé. Imádkozzunk érte, hogy az utóbbi legyen minél több.

A lelkek zárt ajtói mögé csak az Úr lát be. Én most csak arról szeretnék egy pár szót szólni, akik nyíltan is megszólalták Krisztus mellett, vagy ellen. > •

Arcok vonulnak el a szemem előtt. Látom a felcsillanó szemeket, hallom a meleg köszönöm“ szavakat, látom az újságárusnöt, aki így szólt: „csakhogy végre ilyesmit is osztogatnak“, az újságárust, aki kért, hogy szerep zek neki egész sorozatot. Hallom egy jólöltözött pesti fiatalember örvendező szavait, s látom a kopottruhás vidéki munkásfiút, amint a zuhogó tar vaszi esőben a földről szedi fel az összegyűrt, eldobott röplapot, s mikor, meglátja, hogy én osztogatom, boldogan kér többet, hogy hazavihesse szétosztani. S végül legkedvesebb emlékem a vácseicei bibliás parasztbácsi, akivel egy óráig beszélgettem Isten dolgairól a feltámadás napjának reggelén.

A másik táborról csak egy bizonyságtétel keretében szeretnék röviden megemlékezni. Három nappal az utcamisszió befejezése előtt egy fiatalember megfenyegetett, hogy meg ne merjek jelenni másnap, mert erélyes eszközzel fog „elintézni“. Aznap délután egy bibliaórán vettem részt. Itt felolvasták a közösség egyik vidéken levő tagjának levelét, amely ezzel az igével végződött: „Monda pedig az Úr éjszaka látás által Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson, mert nékem sok népem van ebben q városban.“ Másnap reggel az előző napi fiatalember másodmagával várt, * engem, aki nem tudtam egész szívvel ráállni az ígéretre, tettleges erőszakkal megakadályoztak a röplaposztásban.

Délután mindent elmondtam lelki vezetőmnek, ő figyelmeztetett, hogy semmiképpen meg ne hátráljak. Megígérte, hogy másnap reggel két közösség fog értem imádkozni, s egy társat is ad mellém. Még mindig bátortalan és bizonytalan szívvel mentem haza. Otthon előveszem az „Exodus“ útmutató aznapi igéjét, s ezt olvasom: „Avagy nem parancsoltam-é meg néked, légy bátor és erőst Ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az

Úr a te Istened, mindenben, amiben jársz“. Másnap a röplapokat minden zavarás nélkül teljes rendben szétosztottuk.

Mindaz, amit most elmondtam, egy kis porszem abból a mozaikkövecské- ből, amit így hívunk: budapesti utcamisszió. Adja az Űr, hogy sokan legyenek, akik túl a porszemen és a mozaikkövecskén meglátják az egész képet: Jézus Krisztus megváltó sze- retetét. £ 7 <>U

Ugartörő evangélizációs munka Erdélyben

A SZÉKELYZSOMBORI EVANGÉLIZÁCIÓ.

Az evangéiizáció eredeti dátuma február 15—15-ra volt kitűzve, de a családomban előállott betegség hazaszólított s így újabb időpontban állapodtunk meg a gyülekezet lelki- pásztorával, Rigó Jánossal. Isten segítségével az első összejövetelünket március 9-én tarthattuk meg s erre az Udvarhely vm. déli határán fekvő 550—600 lelkes gyülekezetből 150-en jöttek el. Második, sőt harmadnapra a létszám kétszeresnél magasabbra emelkedett. Látszott, hogy az Ige utáni vágy hozza a lelkeket Krisztus lábához. Reggelenként istentiszteletet tartottunk és napközben be- t9geket látogattunk. Március 13-án az utolsóelőtti nap délutánján azonban már-már úgylátszott, hogy Isten nem engedi a munkát folytatni (Mt. 10, 17—18.), amikor mégis azt az indítást adta, hogy álljunk meg a hitben. Az esti összejövetelre Luther kabáttal mentem, de a létszám ekkor már az előző napinál valami* vei alább szállott, az ott lévők azonban annál buzgóbban énekelték a Dunántúli Enekeskönyvből az összejövetelek alkalmával tanult 380. éneket, mert Isten csodálatosan megmutatta, hogy ebben az énekben neni- csak egy letűnt korszak látása van, hanem az örök Ige! — Ezután úgylátszott, hogy a március 14-re tervezett úrvacsoraosztáson nem lehetek jelen, mert Udvarhelyre hívtak. (Mt. 10, 17—18.). Arra kértük Istent, hogy tegye lehetővé, hogy az Ö dicsőségét szolgáló munka zavartalanul befejeződhessék és ő meghallgatta könyörgéseinket; minden bizonnyal az evangéiizáció táborában, ha nem is ebben az időpontban, ' de korábban sokan kérték Tőle ugyanezt. Nagy erőt jelentett, hogy ezt' az imatábort magunk mögött és magunk mellett tudhattuk! A befejező úrvaesoravé- telen 76 lélek élt a szentséggel, azért csak ilyen kevesen, mert mindössze két hét választott el a konfirmáció napjától s ősi szokás, hogy ilyenkor szokott a gyülekezet legnagyobb része úrvacsorát venni. — Nem lehet e beszámoló teljes annak

a megemlítése nélkül, hogy a gyülekezeten meglátszott, hogy volt már evangélizácfó s az is, hogy nehány ifjú, annakidején megfordult az orosházi népfőiskolán s onnan az evangéliummal a szívében térhetett vissza! Imádkozzunk a zavartalan és elmélyülő utómunkáért!

Deák Ödön.

CSANGÓFÖLDI EVANGÉLIZACIÓK Sok imádság és sok akadály előzte meg azokat a szolgálatokat, amelyek Csángóföld eme úgyszólván teljesen töretlen ugarain törték a talajt Isten országa számára. De az imádsá- gők mindig hatalmasabbak lévén az akadályoknál, mégis megtarthattuk mind a négy községben a toborzást Isten országa számára.

ZAJZON

volt az első főhadiszállás, s a helyi lelkipásztor hivogatására, majd az evangélium hívó szavára megmozdult a falu. Az evangéiizáció lendületes és misszionáló témájú énekeit a konfirmándusoktól (kik délután tanulták meg) hamarosan magukévá tették fiatalok, öregek egyaránt, s néhány nap alatt már nemcsak a templomban zengett, hanem az utcákon és a házakban is, hogy: „Jön a földre égi üzenet“. Az ének által át- forrósított szívekre hullott azután az áldott permet: Isten igéjének először bizony kemény szava, amikor rádöbbentünk arra, hogy az „égi üzenet szörnyű üzenet“ (Mt. 16: 21—17), de boldogan tapasztaltuk meg azt is, hogy ez az „égi üzenet“ ugyanakkor „drága üzenet‘ és „boldog üzenet“ is. Betegágyaknál, magukkal tehetetlenek előtt hangzott azután Isten vigasztaló és megtérésre intő szava, s Isten igéje úgyszólván szemmel-lát- hatóan növelte az evangélizáción résztvevők számát. Volt este, amikor, a 500-at is felülhaladtuk kicsiny templomunkban. A vasárnap délutáni befejező morzsaszedésen is tele volt a templom, s a nehezen meginduló morzsák végül mégis csak arról tettek bizonyságot, hogy kellett az evangéiizáció, kell Krisztus és boldogan tét-